Roxanne nemes egyszerűséggel bevágta magát a hátsóülésre egy idétlen vigyorral a képén. Nem tudta hova legyen örömében, legszívesebben tapsikolt volna az izgatottságtól, olyannyira felvillanyozta a gondolat, hogy vágya beteljesülhet: Nicolette-nek hála ismét bejutást nyerhetett az ominózus partira.
- Minden rendben volt a macskákkal? - tudakolta Nicky valamivel kevesebb lelkesedést mutatva, mint barátnője. Ő közömbös maradt, csupán szeretett volna túlesni az eseményen. A járműt mozgásra késztető Ryan bólintással felelt a feltett kérdésre. - Elhoztad, amit kértem? - utalt a fürdőszobaszekrény legalsó fiókjában rejtőző tubusnyi krémre, mellyel miután a volánnál ülő átnyújtotta neki, mindkét karját gondosan bekente.
Ryanbe ezúttal nem a látvány fojtotta belé a szót. Bár kétségkívül nagy hatással volt rá kiszemeltjének öltözete, mely egy kellemesen tengerkék rövidnadrágból és egy karcsúságát kiemelő fekete-fehér felsőből állt, ehhez az egyhez ragaszkodott a Zachariah-lány. Némaságát viszont sokkal inkább az okozta, hogy hihetetlenül tartott attól, hogy elszúrja a lehetőségét. Mikor Nicolette az első találkozásuk után kicsúszott a kezei közül, remélni sem merte, hogy egy nap majd az oldalán toppanhat be Pixel szüleinek a házába. Annyi mindent szeretett volna mondani, hogy egyelőre inkább csöndben maradt, nehogy előre elbaltázza a dolgot. Hatalmas tervei voltak az estére, így igyekezett minden pillanatot megragadni, hogy lenyugtassa magát, és mivel élvezte a vezetést, megpróbált arra koncentrálni.
Szerencséjükre Roxy nem zavartatta magát, és be nem állt a szája egész úton, ráadásul még választ sem várt költői kérdéseire, megdönthetetlen észérveire, esetleg üres fecsegésére. Tulajdonképpen ezzel mindhármukat elszórakoztatta, végiglocsogta a hosszú autóutat.
Nicolette kifelé bámult az ablakon, és elhatározta, hogy ezen este után minden kapcsolatot megszakít zaklatójával. Nem engedhette meg magának, hogy még mélyebbre ássa magát Ryan életében, mindkettejük érdeke volt, hogy ne találkozzanak többé. A lány nem szerette volna, hogy öt éve tökéletesen folyó életét megzavarja egy ilyen kis apróság, mint ez a hirtelen felbukkanó idegen, és ahogy azt a vacsora is mutatta, Nicky sem volt jó hatással a Zachariah család életére. Bár a dolgot már nem lehetett csírájában elfojtani, de az apró hajtást még ki lehetett tépni a földből. Persze, akkor még nem tudhatta, hogy milyen lesz az est kimenetele.
Már két utcával arrébb lehetett hallani a zene dübörgését. Pixel két hete a környék összes lámpaoszlopát és fáját kitapétázta az előzetes figyelmeztető szórólapjával, valamint a postaládákat is megtömte vele, arra kérve a lakókat, hogy ha tehetik, inkább utazzanak el. Persze a rutinosabbak már fel voltak készülve a banzájra, sokan tényleg csak ezért elutaztak az ünnepekre, mások füldugókat szereztek be, esetleg rákontráztak és kihívták a zsarukat, csakhogy az egyenruhásokat Pixel mindig megkente, hogy ne tolakodjanak be az év bulijára.
- Odabent nem fogok tudni figyelni rátok, de Pixelt bármikor eléritek telefonon, ha valami gond lenne. Még nálad van a mobil, nem? - pillantott Ryan az anyósülésen terpeszkedő Nickyre, miközben leparkolt néhány perc sétára a szülői háztól, hiszen közelebb már nem jutott hely számukra.
- De - felelte Nicolette, és egyik keze táskájára csúszott, melyben többek között a készülék is megtalálható volt. Feltett szándéka volt visszaszolgáltatni jogos tulajdonosának az összejövetel után.
- Rox, fékezd a hormonjaidat és ne csinálj semmi hülyeséget - utasította húgát, aki erre csak felkuncogott, mert már semmi sem tudta kedvét szegni.
Kiszálltak a járműből és miközben a testvérek csevegtek a járdán sétafikálva, Nicolette szétnézett. Melbourne szívében lehettek, erre a városrészre pedig sokkal inkább jellemzőbb volt a mérsékelt fényűzés, mint arra a negyedre, ahol ő élt.
A Santiago rezidencia éppen olyan volt, mint amilyennek Roxy lefestette: grandiózus. Két egymásra pakolt emelet, harmonikus színek, hatalmas ablakok, és minden bizonnyal nagy belmagasság. Mindkét szomszédja hasonló méretekkel rendelkezett, valamint az egész utca kapott valamiféle túlméretezett jelleget, mintha minden egy kicsivel nagyobb lett volna a kelleténél.
A Nap addigra már lenyugodott, de az éjszaka nem feltétlenül volt sötét, ugyanis partifények szűrődtek ki az ablakokon, autók fényszórói világították meg az utcát, ahogy egyre többen özönlöttek a ház felé, a hely mágnesként vonzotta a fiatalokat.
Ricky megragadta kiszemeltje kezét, amint beléptek az előkertbe, onnan pedig a kitárt ajtajú lakóházba. A zsúfolt szó nem lett volna elég lényegre törő arra a látványra, mely a szemük elé tárult, hiszen a tömeg szinte áthatolhatatlannak bizonyult. Az előszobában még csak-csak el lehetett férni, a nappali viszont tömve volt a zenére vonagló testekkel, egymásnak préselődő mellkasokkal, fülekbe üvöltött szavakkal, ugyanis a ricsaj odabent elviselhetetlen volt. Ryan felismerve ezt az előszobából nyíló konyhába húzta Nickyt, nem törődve a húgával, akit szinte azonnal szem elől tévesztett, a tizenhat éves leányzó igyekezett minden gondját a szórakozásba fojtani.
A konyha egészen kaotikus volt. Látszott rajta, hogy a vendégek megérkezése előtt még rendezett hatást keltett, a pultra ki voltak pakolva a különféle szeszes italok és üdítők, valamint legalább egy tonnányi fehér műanyag pohár. Így egy-két óra elteltével viszont a földön hevertek a már használt poharak, kiömlöttek az üdítők és egymás hegyén-hátán feküdtek a piás üvegek, melyekből olykor-olykor jót húzott egy betévedő.
Ryan leemelt egy üvegpoharat a szekrény tetejéről és teletöltötte csapvízzel, majd átnyújtotta Nickynek. A srác egész testében rángott az izgalomtól, minden erejével azon volt, hogy megfékezze magát és ne rohanjon a tánctérre. Világéletében ha meghallotta a zenét, képtelen volt megálljt parancsolni testének, valamint az italt is hívogatónak találta, de megpróbált kulturált ember módjára viselkedni, legalább egy este erejéig. Ha máskor nem is, de most az egyszer józan szeretett volna maradni.
- Tudom, hogy nagy áldozatot hoztál azzal, hogy eljöttél, szóval köszönöm - hálálkodott, miután írt egy üzenetet Pixnek, hogy megérkeztek és a konyhában bujkálnak.
- Roxy miatt jöttem el - világosította fel a másikat Nicolette, miközben ismét teletöltötte poharát.
Lopva kipillantott a nappalira: a körbe felállított hangszórókból visított az elektronikus zene, a kanapén vergődtek a kifáradtak, a parketten pedig a még energiával telt fiatalok, a falakat szintén ellepték az emberek, az ismerkedő, beszélgető, esetleg smároló párok nekidőltek a tejeskávé színűre vakolt falaknak. Sötétség uralkodott odabent, a konyhából kiszűrődő világításon kívül viszont volt néhány diszkófény a padlón, melyek biztosították a színes csóvák vándorlását szerte a helyiségben, és melyeken gyakran átbukdácsoltak a magukról megfeledkezett táncosok.
- Szevasztok! - üdvözölte őket Pixel, aki felettébb érdekes látványt keltett. Még az esemény előtt az alkarjára erősített négy telefont, és le sem vette a szemét a kijelzőkről. Az egyiken a biztonsági kamerák felvételeit ellenőrizte, egy másikon a közösségi portálokat, a harmadikon a zene hangerejét és a fűtést szabályozta, a negyediken pedig az alagsori televízió monitorját figyelte, ügyelve arra, nehogy megdöntsék a rekordjait az egyes játékokban. A jobb hallószervére füles volt erősítve, melyeken fogadta a hívásokat, a kezében lévő iPhone-on meg az üzeneteket csekkolta, esetleg válaszolt rájuk, ha úgy találta helyesnek. Minderre azért volt szükség, hogy egy ilyen kaliberű banzájon fent tudja tartani a rendet. Ha nem ügyelt volna minden egyes részletre, minden évben katasztrófába torkollott volna ez a karácsonyi buli, így viszont megúszhatták verekedések, nem kívánt terhességek és lopások nélkül - legalábbis többnyire -, ráadásul Pixelen kívül mindenki önfeledten mulathatott.
- Kilencedikben egyetlen monitorral kezdte - mesélte a vizét kortyolgató Nickynek Ray, mialatt berontott a konyhába egy illuminált állapotú huszonéves és magával vitt egy Jack Daniel's-t. - Akkor még csak a biztonsági kamerákat figyelte, aztán a technika fejlődésével ő is fejlődött.
- Bocs, de mennem kell, Eddie Carter épp meggyalázza a kedvenc játékomat! - visította idegesen, azzal anélkül, hogy felnézett volna, kiloholt a konyhából és lerobogott a lépcsőn.
Ryan nekidőlt a ragacsos pultnak, onnan figyelte az elveszettnek tűnő társát.
- Akarod, hogy körbevezesselek? - kérdezte tőle, hátha tud belé valamennyi életkedvet lehelni, ha együtt nevethetnek a lenti kockákon.
Nicky válaszolni szeretett volna, hogy erre semmi szükség, Rox már nagyjából felvázolta előtte a lakást, mikor egy Ryannel valószínűleg egyidős hölgyemény a barátnőivel betántorgott a konyhába, és sikítozni kezdett a férfi látványán.
- Csajok, csajok, ő az! Ray Ray! Na végre, hogy itt vagy, nagy terveink vannak veled! - viháncolta, a mondat végét viszont alig lehetett érteni a többi leányzó vihogásától. Azzal megragadták és magukkal sodorták a hevesen tiltakozó, magának mégis nehezen parancsoló Rayt, aki mire öt perccel később levakarta magáról a nőcskéket és visszasietett a konyhába, Nickynek már csak hűlt helyét találta, szitkozódott is rendesen.
Nicolette először lemerészkedett a lépcsőn a kockaszekcióba, ahol sok vizet nem zavart, leheveredett egy szabad fotelbe és bámulta a kissé poros berendezéseket, viszont egy idő után hűvösnek találta a helyiséget, ezért kénytelen volt megkísérelni az emeleti részleget, ahol szerencséjére üresen talált egy gardróbot, ott meghúzhatta magát. Lekuporodott a cipők közé, a ruhák takarásába, és kellemesen elvolt a saját kis világában, mintha az ágyában feküdt volna.
Ray számára jóval eseménydúsabban telt az első néhány óra. Amelie Novan cibálta ki a konyhából, és miután megszabadult tőle, Nicolette keresésére indult, azonban számára a közlekedés nem volt zökkenőmentes: minden lépése után megállította valaki, hogy táncba hívja, esetleg az emeletre invitálja, neki pedig minden alkalommal nemmel kellett felelnie. Beleütközött Sillybe, aki megesküdött az életére, hogy nem fog lecsapni a húgára, Nathan pedig csak hűvösen bólintott arra a kijelentésére, hogy a kiszemelt nőszemély jelen volt. Paige és Sunny teljesen fel voltak villanyozva a hírtől, folyamatosan a vacsoráról faggatták Rickyt, aki nemigen tudott értelmes választ adni kérdéseikre, maga sem tudta pontosan, hogy mi történt alig huszonnégy órával korábban.
Miután az egész épületet átfésülte, minden sarokba lekuporodott, depressziós lány arcát leellenőrizte, úgy döntött, élvezi kicsit az ittlétet, és engedve a csábításnak táncolt pár hölgyeménnyel. Így legalább szemtanúja lehetett két tizenöt éves első csókjának, Avery Moose hisztériájának, Carl Sind ájulásának és Martha Lengter érzéki szóló táncának.
Majd nem állhatta meg, hogy ne merészkedjen ki a hátsóajtón, mely a Pixel édesanyja által gondozott kertbe vezetett, ugyanis pontosan tudta, hogy egy bizonyos személy mindig ott húzza meg magát addig, míg éjfél után be nem indul az igazi hacacáré.
- Mi újság? - telepedett le melléje az egyik fenyőfa tövébe, tisztes távolságban a háztól, így itt már a lárma sem volt olyan elviselhetetlen.
Brooklyn kinézete ugyanolyan volt, mint általában: makulátlan, Ryanben mégsem mozgatott meg semmit.
- Utálom Oroszországot, itt annyival jobban érzem magam - vallotta be a szőke leányzó, majd ráhajtotta a fejét ismerőse vállára, ami egy bevett szokás volt kettejük között.
- Én mondtam neked, hogy ha egyszer megízleled Melbourne ízét, akkor nehéz lesz itt hagynod. Hat év után végre te is megértetted - mosolyodott el Ryan, sosem értette, hogyan képes valaki önként, véglegesen elhagyni ezt a mesés várost, mert bár ő is milliószor volt már útban egy másik földrészre, sosem tudta volna máshol elképzelni az életét, csakis Ausztráliában, ahol az évszakok sokkal logikusabban váltakoztak, mint a világ többi részén, ahol egy karnyújtásnyira volt a tengerparttól, ahol minden napot a barátaival tölthetett. Szerette az életét.
Egyetlenegy rövidke pillanatig elmélázott azon, hogy azért mindezek ellenére, ha talált volna valódi, értelmes okot arra, hogy kivándoroljon, nagy valószínűséggel megtette volna.
- Igen, most végre tényleg megértettem - felelte csöndesen Brook, bár ő egészen másra gondolt, mint azt Ryan feltételezte. - Nagyon hiányoztál - ölelte magához szorosan a srácot, aki nem igazán értette ezt, hiszen alig egy hete találkoztak, máskor pedig hónapokat töltöttek távol egymástól. Azonban nem volt ideje rákérdezni erre, ugyanis a másik kibökte azt, ami már régóta nyomta a szívét: - Gyere velem Szentpétervárra!
Ray a másodperc törtrésze alatt hámozta ki magát a lány karjai közül, és hátrébb is hőkölt, hogy meglegyen köztük a következő eszmecseréjük által megkövetelt távolság.
- Tessék? - tudakolta higgadtan, hátha nem értette tisztán a vele szemben törökülésben ülő, idegességében fűszálakat tépdeső Brooklyn kérését.
- Jó, tudom, ez így kicsit váratlan volt, de gondolj csak bele! - vágott kétségbeesett arckifejezést. - Minden este moziba mehetnénk, megfőzném neked a specialitásaimat, elalvás előtt Trónok harcát néznénk... - sorolta a kedvenc időtöltéseiket a lány, így egyben rejtett vágyait is kitárta a fiú előtt. - Én elvégezném az egyetemet, te meg tanulhatnál zenét, tudósíthatnál, vagy amit csak akarsz. Együtt csodás életünk lehetne, és tudom, hogy te is ezt szeretnéd!
Ryan a megismerkedésük óta egy ilyen vallomásra vágyott, álmatlan éjszakáin ő is hasonló dolgokon törte a fejét, ezen a december 26-án pedig megkapta, amiért évek óta epekedett. Mintha egyszerre öntötték volna nyakon jéghideg és forró vízzel, minden egyes szó kettős érzelmeket váltott ki belőle, így hirtelen meg sem tudott szólalni. Két héttel korábban talán örömtáncot lejtett volna, most viszont csak egy ráncolt homlokra futotta tőle.
- Brook - hajtotta a fejét a felhúzott térdeire Ryan, hogy ne kelljen a másik szemébe néznie. - Miért éppen most? Ott voltam neked hat éven át...
- Tudom, nagyon elcsesztem - ismerte el a hölgyemén olyan hangon, hogy az ember szíve belefacsarodott -, de mikor ideutaztam azt hittem, hogy együtt fogjuk tölteni az ünnepeket, de te csak a kis fogadásos csajszival foglalkoztál, és rájöttem, hogy mennyire hiányzol. Mindig ott voltál nekem, bármikor a rendelkezésemre álltál, de az utóbbi egy hétben még csak fel sem hívtál, és így döbbentem rá, hogy tulajdonképpen mennyire féltékeny vagyok arra a kis lotyóra - folyt végig egy könnycsepp Brooklyn arcán, aki igazán értett az efféle vallomásokhoz.
A hallgatóság végig feszülten figyelt, igyekezett egy valamire való választ összerakni a fejében, csakhogy amint megütötte a fülét az utolsó szó, már nem tervezett tovább semmit, ösztönösen cselekedett.
- Ne nevezd lotyónak - közölte megőrizve hidegvérét, ez a nyugodtság pedig minden bizonnyal a rengeteg Nickyvel töltött időnek volt hála. - Sokkal nemesebb nálad.
- Micsoda? - esett ki a szerepéből egy szempillantás alatt Brooklyn, akinek bár érzései valóságosak voltak, tényleg rájött az elmúlt néhány napban, hogy ha Ryant nem tarthatja talonban, akkor az úgy már nem is annyira kényelmes, így ráébredt, hogy többet szeretne tőle. Csakhogy egy kicsit azért rájátszott a dologra, hogy biztos legyen a siker, nehogy valami csoda folytán kicsússzon a kezei közül a srác. - Csak azt ne mondd, hogy megkedvelted, mert itt menten ásom el magam!
- Szerezzek ásót? - tudakolta egy ördögi mosollyal Ryan, mert varázslatos módon, életében először nyeregben érezte magát Brooklyn társaságában, mintha egy álomból ébredve rájött volna, hogy milyen is ő valójában, és nagyon is tetszett neki a felfedezés, abból a szempontból, hogy így már nem volt hatalma felette.
- Ryan! - döbbent meg teljesen a leányzó, aki nem szokta meg barátjától ezt a hangnemet. - Gondold végig, hogy mit dobsz el magadtól. Ha most nemet mondasz, talán többet nem lesz lehetőséged igent mondani - figyelmeztette a már indulni készülő srácot Brooklyn teljes sokkban.
- Kívánom neked, hogy találj egy helyes orosz srácot, akivel majd megöregedhetsz, de engem légy oly kedves, és hagyj békén - tápászkodott fel a fűből Ray, majd leporolta a nadrágját és vetett egy utolsó pillantást Brookra. - Dászvidányjá! - intett neki, azzal maga mögött hagyva a vén fenyőfát, befelé vette az irányt.
Brooklyn viszont nem állhatta meg, hogy megragadja meg az utolsó tőrdöfés lehetőségét.
- Ha annyira szereted azt a libát, remélem tiszta a lelkiismereted! Hiszen végig hazudtál neki.
×××
Pixel üzenetfogadó készüléke rezegni kezdett, miközben az emeleten prédikált Maya Clairnek és Joshua Ernestnek az óvszer fontosságáról. A levél Ryantől érkezett, és ez állt benne:
kiiktattam a 11est. de most végleg
A kütyübúvár akaratlanul is eljátszott a gondolattal, hogy ágyba kéne bújnia Brooklynnal, hátha akkor kiderülne, hogy mi ejtette hat teljes évre transzba a haverját, aki végre kigyógyult betegségéből.
Nicolette a gardróbból hallgatta Pixel eszmefuttatását a terhesség hullámvölgyeiről, felsorakoztatta az összes érvet ellene, majd egy érvet mellette, miszerint az egyetlen pozitívum a terhességben az, hogy az embernek kilenc hónapig nem jön meg. Megmosolyogta a srác lelkesedését a parti kapcsán, tényleg a szívén viselte, hogy mi történt a Santiago házban.
Előhalászta telefonját és ellenőrizte rajta az időt, a kijelző pedig 00:14-et mutatott, így jobbnak látta, ha észrevétlenül hazazarándokol és kipiheni magát az elmúlt néhány nap megterhelő eseményei után.
Kislisszolt a búvóhelyéről és lebattyogott a lépcsőn, hogy aztán átverekedje magát a riszáló tömegen, csakhogy a művelet közben, amint éppen arrébb lökött volna egy hiányos öltözetű nőcskét, valaki megragadta a csuklóját, ezzel maradásra késztetve. Szembefordult megállítójával, és nem meglepő módon Ryan magasodott fölé.
- Elmegyek - jelentette be a lány, megemelve a hangját, hogy a srác is érthesse a hangzavarban.
- Mondanom kell valamit - állította Ryan, nem tágítva, továbbra is szorosan markolva a leányzó csuklóját.
Brooklyn beültette a bogarat a fülébe, attól fogva csak arra tudott gondolni, hogy csúnyán elbánt Nickyvel, és bár érzései színtiszták voltak, melyekről biztosítani is akarta a kiszemeltet, úgy látta helyesnek, ha előtte szembesíti a valósággal, elvégre megérdemelte, hogy tudjon róla. Abba egyelőre bele sem mert gondolni, hogy mi lesz a reakciója.
- Jó, de utána elmegyek - engedett ennyit Nicolette, majd feltűnt neki, hogy nem kellett ordítania ahhoz, hogy megértesse magát, ugyanis az ötödik lépcsőfokon ácsorgó Pixelnek feltűnt két ismerősének beszélgetése, és igyekezett ezt megkönnyíteni számukra, így fokozatosan lejjebb vette a hangerőt, hogy ne tűnjön fel a társaságnak. A zenére mozgó tömeg egyik fele túlságosan részeg volt ahhoz, hogy ilyesmit érzékeljen, a másik felének pedig bár feltűnt a változás, nem különösebben izgatta őket, éppen csak annyira lett halkabb a muzsika, hogy az egymáshoz közel állók normális hangerőn, hegyezett fülek mellett eszmecserét tudjanak folytatni.
Ryan mélyet szippantott a levegőből, de nem jutott vele igazán sokra, hiszen oxigén híján voltak odabent. A szíve olyan erővel dübörgött, hogy azt hitte, menten kiugrik a helyéről, ugyanis előre tartott a hozzá vészesen közel álló válaszától mondanivalójára.
- Még sosem beszéltünk a megismerkedésünkről - vezette fel a témát óvatosan, apró lépésekben haladva a férfi, és már ekkor megbánta, hogy belevágott ebbe. Viszont azzal is tisztában volt, hogy nem tudott volna tovább úgy élni, hogy ez a bűn mardossa a lelkét, meg kellett szabadulni a néhány perce rászakadt tehertől, így látta helyesnek. Talán nem mindig élt becsületes életet, de ez egyszer, ha már Nickyről volt szó, úgy döntött, hogy a jó utat választja. - A nőknek öt alapvető fajtája van: átlagos, okoska, fiús lány, pláza cica és jégkirálynő. A srácok unták már az életet, és Nate felvetette, hogy egy jégkirálynő izgalmat vihetne az életünkbe, mert ő egy megközelíthetetlen, bonyolult családi hátterű, durva modorú csaj - ismertette a női nem legveszedelmesebb fajtáját, Nicolette pedig ekkor még nem sejtett semmit, de akaratlanul is magára ismert az elmondottakból. Tekintetét kitartóan Ryan arcán tartotta, és feltűnt neki, hogy mennyire szépen csillogtak a szemei a diszkófények megvilágításában. - Végül odajutottunk, hogy fogadtunk Nate-tel - mesélte tovább Ryan, miközben Pixel körüzenetének hála minden fontosabb személy ott termett a közelében. Paige és Sunny lélegzetvisszafojtva hallgatták, rettegve attól, hogy az igazság nem lesz túl kecsegtető Nicky számára, Nathan viszont csak egy sátáni mosollyal figyelte a történéseket, míg Roxy azt sem tudta, hova legyen izgalmában. Pixel a biztonsági kamerákon keresztül vizslatta őket, nem engedhette meg magának, hogy teljes fizikai valójában jelen legyen, közben ügyelnie kellett a lakásra, Silly pedig valahol az emeleten kóválygott éppen. - Fogadtunk, hogy szerelmessé tudok-e tenni egy ilyen lányt két hét alatt. És te lettél a kiszemelt - fejezte be Ryan, azonban semmi érzelmet nem látott Nicky arcán, aki továbbra is rendületlenül álldogált előtte, ezért folytatta. - De, de! Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással leszel rám, mert minden, amit a temetői találkozásunk óta mondtam, igaz volt! Még ha előtte nem is voltam veled teljesen őszinte, az utóbbi néhány napban átforgattál szélhámosból lelkiismeretessé, és ezért nagyon hálás vagyok. És ígérem, hogy soha többet nem hazudok neked, ezt is azért mondtam el, hogy tiszta lappal kezdhessünk.
Nicolette körbepásztázta a helyiséget, anélkül, hogy a fejét megmozdította volna. Néhány pillanatig figyelte az ostoba tömeget, mely egy gusztustalan szövegű zenére elengedte magát, és kizárva a világot rángatta a testét jobbra-balra. A közelében valaki elüvöltötte magát, felsorolva, hogy miket szeretne tenni azzal a lánnyal, aki vállalkozik rá, fent az emeleten. Egy hölgyemény nem ért el a fürdőszobáig és lehányta az étkezőasztalt, Silly pedig legurult a lépcsőn. Ahogy ezeket a történéseket figyelte, rájött, hogy mindvégig áltatta magát. Azt hitte, hogy részese lehet Ryan életének, hacsak néhány nap erejéig is, csakhogy az igazság az volt, hogy sosem volt része az életének, még akkor sem, ha ott volt az előző napi vacsorán, és ha ott állt a tánctér közepén egy rövidnadrágban, amit rendes körülmények között még egy kósza pillantásra sem méltatott volna. Kiderült hát, hogy Ryant mi késztette arra, hogy beszélgetést kezdeményezzen vele a gyorsétteremben - egy fogadás. Mintha valaki fejen csapta volna a Bibliával, úgy érezte magát. Kijózanodott két hétnyi részegségből, és a másnaposság rettenetesen keserves volt. Sarkon fordult hát, és Roxy szandáljában átlépte a küszöböt.
Ryan pánikba esett, hasonló pánikba, mint amit első találkozásukkor érzett, miután Nicky kilépett az üvegajtón. Akkor a méltósága, népszerűsége izgatta, most viszont csak és kizárólag Nicolette. Ezúttal pedig úgy döntött, hogy nem futamodik meg. Brooklynnal rengeteg filmet láttak, és mindig is utálta azokat a jeleneteket, mikor valaki harc nélkül feladta, és hagyta a másikat elsétálni, csak úgy. Ő nem akart az a főhős lenni, aki csak áll megilletődve, miközben bevágják a melankolikus zenét. Ahogy a barátaira tekintett, úgy látta, hogy ők már elengedték ezt az ügyet, beletörődtek, egyedül Paige tette a kezét a vállára hátulról, és miközben a zene ismét fülsiketítő hangerővel kezdett üvölteni a hangszórókból, a füléhez közel hajolva a következőket mondta neki:
- Mégis mi a fenére vársz? Arra, hogy őt is lelője egy pszichopata? Majd akkor rájössz, hogy mennyire fontos volt neked?
Ennél több pedig nem is kellett Raynek, futva tette meg az előtte álló utat az ajtóig, majd onnan loholt végig a járdán, bár kis híján laposra gázolta egy parkoló autó.
- Várj, ne menj még el! - ragadta meg Nicolette felkarját, amint utolérte, mire az engedelmesen feléje fordult.
- Nem látom értelmét, hogy tovább maradjak - közölte, de nem menekülhetett, ugyanis Ryan továbbra sem eresztette el a karját, úgy, mint imént a csuklóját. Egyszerűen nem volt képes elengedni.
- Na jó, figyelj, tudom, hogy az egész sokkal szebb lenne, ha nem így ismerkedtünk volna meg, de ebből is látszik, hogy a sorsnak tényleg van humorérzéke - túrt bele a hajába szabad kezével idegesen Ray, az egész helyzet annyira abszurd volt számára, hetekkel korábban nem hitte volna, hogy valaha így fog könyörögni egy lánynak, és nem csupán azért, hogy az ágyába cipelhesse. - De engem nem érdekel, hogy így történt, mert egyébként nem pedáloztam volna annyira, talán rögtön feladtam volna, és sosem ismertelek volna meg.
Nicolette úgy gondolta, hogy talán roppant megalázónak is vélhetné a helyzetet, de igazából nem érdekelte, hogy mit gondol róla Pixel, Nate, Sunny, vagy akárki. Talán megalázó volt, hogy így be tudták csapni, de ez nem azért bántotta, mert emiatt esetleg mások lenézhették, hanem mert gyötrő fájdalmat érzett a szíve helyén.
- Te még csak észre sem vettél volna, ha nem engem választotok ki alanynak - vonta meg a vállát teljes nyugalomban Nicky, Ryannek pedig iszonyúan fájt, dühítette, hogy nem tudott még csak egy kicsi mérget sem kiváltani belőle, mert ez a közömbösség mindent elárult: Nickyt még csak nem is érdekelte ez az egész ügy.
- Nem akarok hetvenévesen arra ébredni, hogy elcsesztem az életem - szippantotta be a friss éjszakai levegőt Ryan a mondata végén. - Veled akarom leélni az életem!
Nicolette hitetlenkedve felhorkant, és az égre emelte a tekintetét.
- Az pech, ugyanis én még az életemet sem akarom leélni, nemhogy valaki előírásai szerint - rázta le magáról Ryan kezét, majd hátrált két lépést. - Már nem érdekel az egészségkosarad, a kapcsolataid, Keith intelme, vagy a barátnőid mesterkedései, én befejeztem ezt a gusztustalan játékot - zárta le a témát ennyivel Nicky, és már úton is volt, azonban társa még nem véle lezártnak a vitát.
- Kérlek, bármit megteszek! - fogta komolyan könyörgőre a dolgot Ryan, egész testében remegett a félelemtől, hogy soha többé nem látja őt. - Csak adj egy utolsó esélyt, és bebizonyítom, hogy érdemes vagyok a feladatra! Tudom, hogy jó lennék benne, tudom, hogy melletted a helyem - győzködte a lányt utána sietve, de ő nem tágított, rendületlenül baktatott előre, felszegett állal. - Könyörgöm neked - térdelt le a hűvös járdára kétségbeesetten Ray, onnan kiáltott kiszemeltje egyre távolodó alakjának. - Bármit megteszek, amit csak kérsz, Nicky, kérlek!
Úgy tűnt elérte a célját, elvégre a szólított megtorpant, tett egy méltóságteljes fordulatot virágos szandáljában, és visszatipegett Ryan elé, aki továbbra is a betonon térdelt, olyan arcot vágva, mint aki pillanatokon belül darabjaira hullik bánatában. Reménnyel telve pillantott fel rá, Nicky viszont annál hűvösebben nézett le őrá.
- Nicolette - javította ki az iménti megszólítást a hölgyemény, és minden további nélkül otthagyta a földön heverő Rickyt, aki ettől az egyetlen szócskától teljesen összetört.
×♥×
Kedves olvasók!
Lám, ide is eljutottunk. Számítottatok rá, hogy Nicky így tudja majd meg az igazságot? Mit gondoltok, hogyan tovább?
El sem hiszem, hogy már március van... gondolnátok, hogy kerek három hónapja fut az oldal? Elképesztő, hogy szárnyalnak a hetek, szinte észre sem vesszük. Élvezzétek ki az élet minden pillanatát!
Köszönöm, hogy itt vagytok velem! ♥
Millió puszi,
Bia
Kedves olvasók!
