2015. március 8.

Búcsú

Kedves olvasók!
2014. áprilisában jelentkeztem az Elena és Lynne által szervezett Blogspotos Történetíró Hónapra. Ennek keretein belül ástam elő egy olyan alapötletet, mely még 2013. júniusában fogalmazódott meg bennem, és szerettem volna egy hónap alatt papírra is vetni, azonban ekkor nyitottam meg cikkes oldalamat, és nem várt akadályokba ütköztem, így nem sikerült májusban végeznem a megírással, talán a negyedik fejezetig jutottam. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy ha törik, ha szakad, akkor is be fogom fejezni az akkor még egészen más névre keresztelt sztorit, és láss csodát, tíz hónappal később már a búcsúzó bejegyzésemet írom.
Sosem pötyögtem még ilyen hosszú időn át történetet, az alkotó folyamat elhúzódása pedig a bizonytalanságomnak tudható be. Nem hittem abban, hogy képes leszek Nicolette és Ryan románcát hitelesen tálalni, tartottam attól, hogy nem leszek elégedett a munkámmal, és elfecsérelt időnek fogom találni azt a rengeteg írással töltött hetet és hónapot. Azonban így visszagondolva bátran jelentem ki, hogy a saját elvárásaimnak eleget téve gépeltem le az utolsó sorokat, ami pedig hab a tortán, hogy volt, akit érdekelt e két fiatal egymásra találása.
Próbálkozhatok, megkísérelhetem a lehetetlent, de akkor sem leszek képes elégszer köszönetet mondani Nektek, amiért végig kitartottatok mellettem és a történet mellett, nem untatok rá a megjegyzésírásra, és lelkesen pipálgattatok. Minden egyes komment megmelengette a szívemet, hatalmas vigyorral a képemen reagáltam mindegyikre. Hihetetlenül hálás vagytok nektek ezért az odaadásért, nagyon szeretlek titeket!
Az elmúlt három hónap tele volt eseményekkel, bizonytalansággal, olykor elsodort az iskolai élet, az edzések és a különórák, ennek ellenére konstans volt az életemben a blog, minden hétfőn és csütörtökön izgatottan tártam elétek a következő fejezetet. Emlékszem, előfordult párszor, hogy ijedten kiáltottam fel az ebédlőben, azt tudakolva az osztálytársaimtól, hogy milyen nap van ma, mert ha a már említett két napból az egyik volt a feleletük, akkor sietnem kellett haza, hogy még időben a világhálón tudhassam az aktuális részt.
Természetesen itt nem állok meg. Az elmúlt két napot egy helyszín, no meg nevek kiötlésével töltöttem, ugyanis van egy új ötlet a fejemben, mely kidolgozásra vár. Fogalmam sincs, hogy mennyi időt fog igénybe venni ennek lefirkantása, és igazából azt sem tudom, hogy elég hosszú lesz-e, hogy egyedül megállja a helyét, minden esetre lesznek még történeteim, ebben az egyben biztos vagyok. Amint linket is tudok már mondani, magától értetődő, hogy az elsők között lesztek, akik tudni fognak róla. Addig pedig megtaláltok a Ticket to Joyland gyönyörű, új külsejű világában.
Remélem, hogy nem maradtak bennetek kérdések, de ha esetleg mégis, azokra nagyon szívesen válaszolok odalent. Még egyszer köszönöm nektek, hogy velem tartottatok, egy élmény volt ez az utazás! ♥
Millió puszi,
Bia

4 megjegyzés:

  1. Drága Bia!

    Én ezt el sem hiszem... :( Hogy vége van, mert annyira olvasnám még, mert annyira tetszik.
    De a legrosszabb az, hogy szeretnék írni ez alá a bejegyzés alá, mert szeretnék méltóan elbúcsúzni Nickytől, Raytől és a történettől, de egyszerűen nem megy. Csak egy gondolat cikázik a fejemben, hogy én ezt szeretem.
    Szeretem, mert egyedi, soha nem találkoztam hasonlóval, és szerintem soha nem is fogok.
    Szeretem, mert humoros, hiába vannak benne komoly részek, mindig feltörekszik benne egy humorszikra, ami megmosolyogtat olvasás közben.
    Szeretem, mert van mondanivalója. Ezt minden blogra rá lehet fogni, de ennek tényleg van, tényleg el tud gondolkoztatni.
    Szeretem, mert nem a szőke herceg és a tökéletes csaj szerelméről szól (sőt nem is szerelem van benne), hanem két olyan ember kapcsolatáról, akik kicsit letértek a helyes életútról: egy züllött, gyerekes férfiéról, és egy magábazárkózott, kegyetlenül őszint nőéről.
    Szeretem, mert van benne személyiség fejlődés, és érdekes látni, mi váltja ezt ki az emberekből.
    Szeretem, mert minden fantasztikus részletességgel van kidolgozva, szeretem a benne levő gyönyörűen eleven leírásokat, szeretem a karaktereket, akiket szinte látok magam előtt, szeretem az ügyes, logikus történetvezetést.
    Szeretem, mert elsöprő írásstílusod van, mert csodálatosan bő a szókincsed.
    Szeretem, mert kikapcsol, mert élvezetes, mert olvastatja magát, mert egy új világot tár fel, új világnézeteket.
    És szeretem, mert egyszerűen nem tudom nem szeretni.
    De nem szeretem, mert vége van.

    És minden komment olvasása közben mosolyogtál? Én eddig téged nem láttalak nem mosolyogni. :D Elképesztő vagy!

    Búcsúzik a blogtól,
    Maffia

    Ui.: És nem sírok! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Maffia,

      Nem tudom pontosan, hogy miért, de valahogy ennek a bejegyzésnek a kommentjeiről megfeledkeztem, őszintén sajnálom, hogy csak most válaszolok neked.
      Hihetetlenül drága vagy! El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok neked azért a rengeteg támogatást, amivel elláttál a történet közzététele alatt. Nagyon köszönöm! ♥

      Szeretettel,
      Bia

      Törlés
  2. Szia!
    Nem szeretnék nagyon ömlengeni, mert azt már sokszor megtettem. :)
    A történet maga szerintem fantasztikus volt... Volt értelme belekezdened. :D Volt története és nem az a szokványos sablon sztori úgyhogy nagyon gratulálok.
    A vége nekem picit gyorsnak tűnt, de tetszett. :P
    Freemail-on válaszoltam neked nem tudom, hogy megkaptad-e vagy már el is olvastad. :) Ott tudjuk tartani a kapcsolatot. :)

    Bogi
    (Minden történeted olvasója)
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bogi,

      Sajnálom, hogy csak most válaszolok neked. :/ Jobb később, mint soha.
      Köszönöm szépen minden egyes hozzászólásodat, kedves szavadat, hihetetlenül sokat jelentett a támogatásod! ♥

      Szeretettel,
      Bia

      Törlés