 |
| Imagine Dragons - Demons |
Nicolette hosszú léptekkel szelte át az úttestet, nehogy kilapítsa egy, a kelleténél sebesebben vezető autós. Bár tulajdonképpen az se zavarta volna, ha így távozik az élők sorából, így nem volt oka félni, neki nem.
Ha naiv kislány lett volna, a költözésnél hihette volna, hogy ugrándozó kenguruk, folyton alvó, eukaliptuszt fogyasztó koalák és hangos didgeridook övezik majd életét, azonban ő pontosan tisztában volt azzal, hogy ez sem lesz különb hely Angliánál, kivéve persze az időjárást, és azt a nem elhanyagolható pozitívumot, hogy nem kellett tovább elviselnie nevelőszüleit és magántanárát. Ezen kívül viszont Melbourne is csak egy átlagos város volt.
Kulcsait nadrágja zsebéből halászta elő, majd a társasház bejáratánál a csengőknél egy kis ponthoz érintette berregőjét, így bejuthatott a második lépcsőházba a négy közül. Apró téglaépületről beszélünk, melyet érthetetlen okokból odahánytak a tervezők egy üres földterület közepére, a forgalmas autóút mellé. Bordó és sárga színekben pompázott, három emeletet foglalt magába, melyeket mind elleptek a vidám, élettel teli gyermekek és a fáradt öregemberek. Csakhogy Nicolette mintha ebből sosem látott volna semmit, szellemként baktatott vissza a másodikra, ha végre kimozdulásra szánta el magát, ami egy meglehetősen ritka jelenség volt egyhangú remete életében.
Az ebben a napszakban csöndtől kongó hűvös légkört a kulcs zörgése tette kísértetiessé, viszont ahogy Nicolette bejutott lakására, újra némaság állt be.
A már megszokott előtérbe érkezett, ahol lefejtette magáról cipőjét és a sarokba helyezte, korábban már levetett pulóverét pedig a fogasra függesztette egy másik mellé. Lehuppant az akasztók alatt elhelyezett alacsony komódra, melyben azok a ruhadarabok kaptak helyet benne, melyeket sosem használt. Mindkét macska azonnal oldalán termett. Keith, a brit rövidszőrű szürke cicus hálás dorombolásba kezdett, amint gazdája füle tövét kezdte vakargatni üdvözletképp. Patricia, a barna-fehér birman pedig a tőle megszokott szeszélyességgel féltékenységi rohamban tört ki és menten leugrott a bútorról, hogy aztán beszaladjon a bejárattal szemben található fehér ajtón, ami a fürdőszobába vezetett. Nicolette elhagyta az apró és üres helyiséget, majd a konyha felé vette lépteit, ahol alul-fölül barnás szekrénysorok pihentek, mellettük pedig ezüstösen csillogó hűtőszekrény, mely rend szerint zöldségekkel és gyümölcsökkel volt megtömve. Mindezekkel szemben egy fekete pult álldogált, ami alkalmas volt szeletelésre vagy támaszkodásra egyaránt. Nicolette előkotort egy almát a fridzsiderből és rágcsálni kezdte, miközben megkerülte a pultot és a vele párhuzamosan felállított világos színű kanapén elhelyezkedett, ami hátat fordítva a konyhának és a televízióra engedett rálátást két másik fotellal egyetemben. A dohányzóasztalról elemelte számítógépét és egy laptoppárnát a combjára helyezve ölébe vette azt. Keith sorosan az oldalához simult és követelőzően karját böködte fejével, a lány kézfeje viszont ekkor már a billentyűzeten táncolt. Azonnal rázúdult a töménytelen mennyiségű megrendelés, melyet a kollégái küldtek tovább neki.
Egy gigantikus méretű informatikai cégnek dolgozott, mely többek között ingatlanokkal, elektronikai kellékekkel, reklámajándékkal és webdesignnal is foglalkozott. Főhősünk ez utóbbi ágban volt alkalmazott, éjjel-nappal különböző magánszemélyek és intézmények logóit és honlapjait szerkesztgette, gyors volt és hatékony, ezért szerették. Három éve azért engedélyezték, hogy otthonról munkálkodhasson, mert stílusa jelentősen rontotta a benti légkört egy melbourne-i felhőkarcolóban. Nem ez volt álmai munkája, de tekintve, hogy különösebben álmai sem voltak, megfelelt neki, ráadásul rendesen megfizették és tényleg értett ahhoz, amit csinált, egy egyéves tanfolyamnak köszönhetően, melyet költözése után végzett el.
Tizennyolc évesen vágyai szerint elhagyhatta a szülői házat, azzal a nyomós indokkal, miszerint egyetemre szeretne menni. Ezt talán erőszakos magántanára bánta legjobban, aki szerette volna az érettségi letétele után is tartani a kapcsolatot a lánnyal, és ő épp ezért határozott úgy, hogy minél messzebb kerül az európai országtól. Végül pocsék nyelvérzéke miatt döntött Ausztrália mellett, melynek az év ezen szakában beálló hősége is elnyerte tetszését.
Kora estefelé szabadult csak meg a virtuális világtól, egy gyors zuhany után pedig szobájában helyezkedett el. Patricia ekkora már megbékélt, a lány falnak támasztott nyakán pihent, így együtt merültek el a csöndben, mely a lány itteni életét meghatározta.
×××
- Hazatért a gyerek, pezsgőbontás! - kiáltotta becsukva maga után az ajtót Ray. Egy kétemeletes, otthonos lakba érkezett, mely tele volt szívfacsaró emlékekkel. Születésétől egészen a gimnázium befejeztéig ebben a házban élt, itt nevelkedett, itt fogta először karjaiban a húgát, itt vesztette el az édesanyját és itt romlott el a kapcsolata az apjával.
Léptek hallatszottak a kopott csigalépcső felől, melyek az előszobából felvezettek az emeletre.
- Ryan Patrick Zachariah - biccentett feléje a húga a legalsó fokról, majd már indult is vissza.
- Roxanne Virginia Zachariah - felelte válaszképp a bátyó, miközben újra elkönyvelte magában, hogy a szülei mindkét gyermek névválasztásakor valószínűleg hullarészegek voltak.
Köztük a kommunikáció ennyiben ki is merült, talán két éve döntöttek úgy annyi vérszívás után, hogy inkább elkerülik egymást, ami azért egyszerű, mert Ray már jó ideje nem lakott otthon, csak ünnepekkor és kivételes alkalmakkor tért haza.
Roxy tizenhat éves korára olyan nővé cseperedett, amilyent Ryan szívesen elvitt volna egy körre. Hosszú, ébenfekete haja feje búbján igényes kontyba volt fogva, öltözéke folyton stílusos és kifogástalan volt, le se tagadhatta volna, hogy ki a bátyja. Bár azt még a fiú se tudta eldönteni, hogy melyik kategóriába sorolható a húga.
- Ricky, ha pénz kell akkor akár el is mehetsz! - üdvözölte a konyhából kiabálva Matthew, az édesapja.
A falak olyan memóriadarabkákat hordoztak a vakolat mögött, melyek Ray arcára fintort csaltak, amint a hosszú folyosón végighaladva elérte az említett helyiséget.
Hétéves lehetett, mikor először komolyabb vitába keveredett a szüleivel - egyébként sosem volt vele gond, mókás kölyök volt -, mégis tökéletesen emlékezett minden mozzanatra. Egy ottalvós partira volt hivatalos, ahol az akkori iskolájának legnépszerűbb arcai is feltűntek, Ray pedig természeténél fogva mindig a menőbb kasztba akart tartozni, ez pedig jobbára sikerült is neki, meghökkentő humorérzékével vívta ki rangos helyeit az általánosban. Ez a vidámság persze alábbhagyott a haláleset után. Matthew és Clarissa nem voltak hajlandóak elengedni őt, mert ugyanarra az estére egy családi vacsora volt betervezve, a szülők pedig szerették volna ha megjelenik a gyermek, hiszen olyan ritkán volt alkalma találkozni nagyszüleivel és unokatestvéreivel. A kis - akkortájt még - Ricky toporzékolt dühében és a vacsorán végig fancsali képet vágott, amiért otthon megrovást és szobafogságot kapott. Üvöltött a felmenőivel, miszerint ő már felnőtt, és senki sem mondhatja meg neki, hogy mit tegyen. A szobájába küldték, ahonnan pár óra zokogás után az édesanyja rángatta ki, az ölébe ültette a nappaliban és hosszasan énekelt neki, míg a kisfiú el nem szenderedett.
Születésétől fogva a Patrick nevet használta, ezért is hívta mindenki Rickynek az apró mókamestert. Aztán a gimnáziumban minden gyökeresen megváltozott, miután Clarissa távozott az életükből. Összebarátkozott Pierre-rel, mindketten a ranglétrán való feljebb kerülésért kezdtek el Nathan spanjaival lógni, aki megmutatta nekik milyen is igazán áthágni a szabályokat és tenni az egész világra. Ő keresztelte el többek között Raynek, mivel állítása szerint a Ryan sokkal menőbb név, a tizennégy éves fiú pedig onnantól kezdve Ryan Zachariah néven mutatkozott be mindenhol, a Patrick egészen elhalt.
A következő ecsetvonás a falon újabb és újabb emlékekkel szolgált, volt köztük pozitív és negatív egyaránt, csak sajnos ez utóbbi volt túlsúlyban, nem is csodálkozhatunk azon, hogy fejvesztve menekült amint lehetősége adódott.
Matthew sokfelé figyelő tekintete szigorúra váltott, amint megpillantotta a fiát. Egészen beleőszült az elmúlt évek megrázkódtatásaiba, nyoma sem volt már feszes, férfias bőrének, mély ráncok szántották arcát.
- Fater, hányszor kell még elmondanom, hogy hanyagold ezt a Ricky dolgot? - támaszkodott meg az ajtófélfában a srác.
A helyiség egészen apró, ötszög alakú volt, melynek minden faláról szekrénysorok figyelték a tüsténkedő apukát. Így már csak alig egy négyzetméternyi helye maradt arra, hogy körbe-körbe forogva minden oldalon készítsen valamit. Az ajtó mellett elhelyezett fehér, hűtőmágnesekkel roskadásig megpakolt fridzsiderből előhalászta a tejet, miközben Ray a díszekkel volt elfoglalva, melyek nagy részét még ő tapasztotta fel. Rengeteget utazott, főként mikor az idő a szigeten hűvösre, téliesre váltott, olyankor általában hétvégenként valamelyik haverjával Európát látogatták meg, talán maguk sem tudták miért. Az Egyesült Államok pedig varázsánál fogva vonzották a négyes csapatot, imádtak a nagyvárosaikban barangolni. Las Vegas, New York, Milánó, Varsó, Budapest, Párizs, London, Washington, Szantorini és még sok más nevezetes várost hirdető mágnes volt fellelhető. Matthew tanári fizetéséből persze nem futotta volna minderre, viszont Ryan a nővadászaton kívül két másik dologhoz is nagyon jól értett: a kölcsönkéréshez és a spóroláshoz. Ha Pixel szeretett volna elutazni a Grand Canyonhoz, akkor szívesen fizette barátja szállását is, ha az kedvesen megkérte. Ráadásul a többiektől eltérően főszereplőnknek munkája is volt, amit persze gondosan eltitkolt spanjai elől.
- Miért jöttél? Péntek van, ráadásul csak bő másfél hét múlva lesz karácsony - közölte szárazon az apa, amint a lábasban főlő csirkés levestől átfordult egy másik pulthoz, hogy tovább verje a tejszínhabot.
Tíz évvel ezelőtt képtelen lett volna két percnél hosszabb időt tölteni ételek készítésével, számára lehetetlen küldetés volt még egy pirítós is. Clarissa részmunkaidőben dolgozott, ideje legnagyobb részét háziasszonyi teendőkkel töltötte, így halála után, mivel házvezetőnőre nem lett volna elég pénz, újranősülni pedig semmiképp sem akart, Matthew nehéz hónapok alatt megtanulta a főzés és takarítás minden csínját-bínját.
Onnan, ahol állt, Ray Ray láthatta a konyha másik végében lévő, étkezőbe vezető ajtókeretet, melyben furcsamód nem volt ajtó. Az említett helyiségből már egyből nyílt a nappali, ahonnan ki lehetett jutni a hátsókertbe, ami a tragédia óta tiltott terület volt, hiszen az Clarissa kedvenc helyének számított, szabadidejében a napozóágyon ülve hallgatta a madarak csiripelését. Ezért halála után a két gyermek nagy ívben elkerülte a füves területet, hát még az apa, aki rá se bírt nézni az odakinti - mostanra meglehetősen rendezetlen - növényzetre, melyet mindig is felesége gondozott. Kétségtelen, hogy a család ennyi év elteltével is gyászolt, képtelenek voltak túllépni azon, ami történt, és bármennyire is csúnya dolog ítélkezni, Matthewnak kellett volna elég szilárdnak lennie ahhoz, hogy a gyerekeinek is megmutathassa mennyire fontos továbblépni és elfogadni a múltat, amin már lehetetlen változtatni.
- Kéne pár dolog a régi szobámból, meg pótkulcs a motorhoz, és a bagópénzem is elfogyott - sorolta a látogató.
- Az emeleten megtalálsz mindent, de a húgodat most hagyd mert súlyos szerelmi bánata van - bökött felfelé enyhe gúnnyal a hangjában az apa. - A pótkulcsot a nappaliban találod, az üvegasztalon lévő dobozkában a kedvenc kulcstartóddal, melyet még tőlem kaptál - eddig egész higgadt hangnemben beszélt fiához, itt viszont elszakadt a húr. - Hogy merészelsz cigarettára pénzt kérni tőlem? Éppen elég az, hogy míg velünk laktál én finanszíroztam ezt a szenvedélyedet, ne is próbáld tagadni, hogy mindvégig tőlem loptad rá a pénzt!
Ryan első számú spórolási módszere az volt, hogy minden fizetését egységekre bontotta és a megszabott összegnél többet nem költött élelmiszerre vagy italra abban a hónapban.
Matthew előszeretettel emlegetett fel évekkel azelőtt történt dolgokat, talán ezen múltban élési szokása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem tudott túllépni szerette elvesztésén. Ráadásul ezt a lopási incidenst is már vagy ezerszer fiához vágta, de mivel a srácot hidegen hagyta az édesapja bármilyen megnyilvánulása, az egész csak falra hányt borsó volt.
- Cigit mondtam volna? Benzinre gondoltam - villantotta széles vigyorát Ryan.
- Abba a halálgépbe nem teszel az én fizetésemből üzemanyagot - utalt a motorra megkeverve a levest a férfi.
Erre hősünk csak megrántotta a vállát és ellépett az ajtótól, átvágott a konyhán, majd az étkezőben felállított asztalt és székeket megkerülve a nappaliban találta magát, ahol leült a kék kanapéra, amin egy pillanatig egészen kényelmesen érezte magát, míg a hátába nem vájódott az emlékek szúrós tőre. Így inkább előrehajolva felnyitotta a csillagokkal és gyöngyökkel díszített dobozt, kutatott benne egy darabig az ujjaival majd megtalálta a kulcsait és igyekezett megszabadulni a kulcstartótól, mindenképp le akarta hámozni az apjától kapott ajándékot. Miután ez sikerült a tárgyat nemes egyszerűséggel lecsapta az asztalra, a fémnyitókat pedig a zsebébe süllyesztette.
Az étkezőn és a konyhán át újra a hosszú folyosó jéghideg emlékei közé keveredett, ezért sebesen az emeletre merészkedett a hosszú lépcsősor segítségével. Itt egy lakatra zárt szoba, a szülei hálója, melyet már nem használt senki, egy vendégszoba, valamint mindkét gyerek külön zuga fogadta. Néhány évvel korábban könyörgött apjának, hogy kezdjen valamit a szentélykét őrzött helyiséggel, a férfi azonban nem tágított. A barna színű falapok aranyozott kilincsei mind hívogatóak voltak, neki viszont csak a saját szobájára, azon belül is egy, már előzőleg telepakolt papírszatyorra volt szüksége. Viszont kíváncsisága elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy résnyire nyissa húga szobáját és belessen hozzá. Mióta utoljára hazatért, nem történt változás, ugyanaz az irigység sárga tapéta és a szanaszét heverő tankönyvek fogadták.
A különös színekben pompázó szoba hófehér ágyán Roxy elterülve zokogott. Lent, mikor egy röpke pillanat erejéig találkoztak fel sem tűnt neki, hogy mennyire mélabús az egyébként vidám tekintetű lányka. Minden bizonnyal egy megátalkodott, Rayhez hasonló srác miatt tört el a mécses, ahogy arra az apja is utalt. Biztos volt benne, hogy ő képes lenne felvidítani a reményvesztett húgát, mégsem tett egy lépést sem. Inkább visszacsukta az ajtót és lerázva magáról a látottakat továbbállt.
×♥×
Kedves olvasók!
Korábban szerettem volna közzétenni ezt a fejezetet, csak aztán Youtube történt. Ez a fejezet inkább koncentrált a múltra, a szereplőkre külön-külön, hogy kicsit jobban megismerhessük őket. Milyennek találtátok?
A dalért elnézést kell kérnem, nem feltétlenül passzolt a sorokhoz, viszont nem jutott eszembe más, arról nem is beszélve, hogy mennyire imádom. ♥
Igaz, hogy lassan indulnak be a cselekmények, de ha egyszer beindultak, akkor nincs megállás...
Millió puszi,
Bia
Drága Bia!
VálaszTörlésAz elmúlt néhány napban kissé elvoltam foglalva, le is maradtam rendesen az olvasással, de most egy szuszra kivégeztem mind a három fejezetet. Örülök, hogy megtettem, mert élvezettel olvastam a soraidat, olyannyira, hogy hamar a végére is értem.
A karaktereid nagyon különleges, bár, kicsit az én ízlésemnek túlságosan lesarkított szereplők, legalábbis elsőre. A négy fiatal férfi a negatív tulajdonságaik ellenére belopták magukat a szívembe, leginkább a főszereplőnk, illetve Pixel személyisége érdekel igazán. Ryan hiába egy nőcsábász szerepében tiszteleg egy igazán összetett, izgalmas karakternek tűnik, kíváncsi vagyok, hogy mit hozol ki belőle. Nicolette számomra egyelőre semleges, három fejezet alatt igazán keveset tudtunk meg róla, tehát még esélye se volt megszerettetni, esetleg megutáltatni magát.
A cselekményvezetés szerintem pont jó, egyáltalán nem unatkoztam olvasás közben, inkább kíváncsian olvastam a szavaidat. A fogadás igazán ötletes volt, habár már olvastam hasonló történetet a blogvilágban, de mindig ki lehet belőle hozni valami különlegeset. A második fejezetben kifejezetten tetszett a diskurzus a két főszereplő között, az ellentét közöttük szinte tapintható volt a levegőben, és Ryan már az első pillanattól fogva elszúrta az egész ismerkedést. Alig várom a következő találkozást, főleg azok után, ahogy végződött. Viszont hiányoltam Nicolette véleményét az egész szituációról, kicsit könnyen elszaladtál fölötte, hiszen nem mindennap akarják lekapni az embert öt perc után, fényes nappal. Betekintést engedtél az életében, mégis túlságosan kizárva éreztem magam, mikor az Ő részét olvastam, ellenben Ryanével, akinek az érzéseit is jobban elénk tártad. A kontraszt a két szereplő "szemszöge" között túl erős, szerintem.
A fogalmazásod választékos, de néhol kicsit dagályosnak érzem, és egy idő után már nem élvezhető, hanem inkább zavaróvá válik. Viszont a megközelítés, mármint az, hogy egy mindent tudó elbeszélőként működsz nagyon tetszik, nagyon sokat ad hozzá a történethez.
Remélem nem probléma, hogy egy átfogóbb véleményt írtam és megosztottam veled a saját meglátásaim. Kíváncsian várom, hogyan csavarod tovább a szálakat!
Ölel,
Carlie
Drága Carlie,
TörlésElőször is had köszönjem meg, hogy írtál hozzászólást, valamint annak aprócska kritikáit is, örülök, hogy segítesz javítanom a hibákon!
Hagyni kell némi időt, míg kibontakoznak a szereplők, viszont mindenképp igyekszem ezen javítani, annak pedig különösen örülök, hogy Ryannek mégis sikerült megkedveltetnie magát. Nicolette-et talán a zárkózottsága miatt, tudat alatt alkottam meg ilyennek, viszont remélem, hogy látsz változást a következő fejezetben, ugyanis ezt igyekeztem némi plusz sorokkal orvosolni, hogy a gondolatai alapján jobban megismerhesd őt is.
Szeretném, ha a cselekmény nem afféle beleugrós lenne, bár így is a dolgok közepébe vágtam, nem cicóztam vele különösebben, mert nem láttam értelmét. Viszont annak nem örülnék, ha unalmas részek kerülnének ki a kezeim közül, és örülök, hogy ezek szerint ez sikerült. Igaz, hogy nem a legegyedibb ötlet, de mindent elkövetek, hogy a sablonos alapból ne váljon sablonos történet.
A fogalmazáson is megpróbálok javítani, viszont ha továbbra is érzékeled, akkor kérlek értesíts! :)
Igazság szerint azért döntöttem ezen szemszög mellett, mert jelen esetben a két főszereplőt úgy vélem könnyebb kívülről megragadni, mint belülről.
Ugyan, feldobtad vele a napom! Remélem, hogy továbbra is elnyeri a tetszésed a történet, valamint, hogy ellátsz majd tanácsokkal, ha úgy érzed szükséged. Köszönöm szépen!
Millió puszi,
Bia