4. fejezet: Értetlen

Beyoncé - If I Were A Boy

Két nap telt el a fogadás óta. Már 16-át írtunk, egy napsütéses vasárnapot, és bármennyire is szerette a munkáját Ray, ezen a napon kénytelen volt beteget jelenteni.

Furcsa kimondani, de tanult. Egészen péntek estétől eddig a vasárnap reggelig ki se mozdult az albérletéből, tizenhat éves kora óta talán ez volt az egyetlen hétvége, melyet alkoholmentesen vészelt át, ami még őt is meglepte.

Elővette a gitárját abból a ronda szekrényből, ami a hálójában állt és úgy gyűlölte, ott tartotta azokat a holmikat, amiket ritkán használt. Az internet segítségét hívva átismételte az évekkel ezelőtt memorizált dalokat, és döbbenetes módon egészen gyorsan felidéződtek benne a különböző akkordok láncai. A gimnáziumban képes volt bármire, hogy megküzdjön egy-egy népszerűbb lány kegyeiért, ezért, mivel kimondatlan szabály, hogy egy férfi jobban mutat kezei között egy hangszerrel, ő négy év alatt kettő használatát is elsajátította, de mivel az otthona zongoramentes volt, maradt a húros darab. Szerencséje volt zenetanulás terén, hiszen Matthew azt hitte, ez majd visszatereli őt a jó útra, így készségesen finanszírozta az órákat. Azt pedig már talán mondanom sem kell, hogy hősünknek addig kellett újabb és újabb tanárok után kutatnia, míg nem talált egyet, mely éppenséggel hímnemű volt, hiszen magától értetődő, hogy a női egyénekkel kikezdett.

Átlapozta a középiskolából megmaradt tankönyveit, hogy kicsit okosabb, ezáltal magabiztosabb legyen egy jégkirálynő előtt. A tizenegyedikes kémiajegyzeteit buzgón olvasgatta, és bár sokat nem értett belőle, mégis rátörtek az emlékek. Ez volt talán az egyetlen tantárgy, melynek óráin szeretett volna figyelni, képtelen volt rájönni miért, de vonzotta a vegyületek világa. Viszont hogyan is figyelhetett volna Mrs. Hampel szónoklataira, ha abban az évben mellé ültették Crystal Kensingtont, a valaha élt leggyönyörűbb lényt a világon. Aki olyan volt, mint Rihanna és Salma Hayek keveréke, mesés kebleit szinte fedetlenül tolta folyton Ray orra alá az előadásokon, miközben minden srác, aki valaha összefutott vele, nyál csorgatva fordult meg utána, hogy hátulról is szemügyre vehesse adottságait. Ezenfelül pedig már csak hab volt a tortán elképesztő arcberendezése, hamvas bőre, vörös ajkai, melyek minden együttlét alkalmával tépték Ryan bőrét... aki kissé elkalandozott.

Telefonos konferenciát tartott Pixellel, aki eközben épp új iPhone tokot vásárolt online, de azért annyira jutott ideje, hogy felvilágosítsa barátját korábbi baklövéseiről. A Silvia-incidens nevet például az az eset kapta, mikor Ray előadott egy másfél oldalas monológot telefonon, majd a beszéde befejeztével kiderült, hogy véletlen Silly számát tárcsázta Silvia helyett, a fiú pedig ennek következtében öt teljes percig röhögött a telefonba, amíg a felsült le nem csapta. Természetesen az is egy felejthetetlen mozzanat volt, mikor Kayla, az évfolyam legperverzebb lánya édeshármasozni hívta Ryant és Nathant, anélkül, hogy a felek tudtak volna egymásról, tehát a találkozás meglehetősen kínosra sikeredhetett, este tizenegykor a lány lakásán. Ráadásul Pierre és Sylvester a mai napig nem tudták, hogy végül mi lett az este végkimenetele. Pix kedvenc sztorijai közé tartozott továbbá az is, mikor egy turistának titulált lányról kiderült, hogy tulajdonképpen Ray szomszédja, amiből csak úgy tudott kimászni, hogy majd' három hónapig az apjánál élt, amíg nem talált új lakást.

A gimnáziumban még elkerülhetetlen volt, hogy olyan lányokkal ismerkedjen, akik közvetlen iskolatársai. Viszont akkor ez még a hírnevéhez tett hozzá: minden naiv fruska - kivétel persze a hozzá hasonló, egyéjszakás kalandok híveit - azt hitte, hogy ő fogja megváltoztatni a suli legnagyobb nőcsábászát. Mindnek csalódnia kellett. Viszont ahogy leérettségizett, rádöbbent, hogy mennyi lehetőséget kínál számára Melbourne, bár még így is előfordul, hogy a szupermarketben összefut pár régi ismerőssel, akik túl dögösek voltak ahhoz, hogy Ray futni hagyja őket, annak ellenére, hogy ugyanabban a városban élnek.

A szombat délutánt a Youtube-on öltötte, ahol Michael Jackson, Austin Mahone, Chris Brown és hozzájuk hasonló sztárok táncrutinjait próbálta memorizálni és leutánozni, hiszen tudta, hogy Pierre ebben az évben sem lesz rest kihasználni a tökéletes alkalmat, ami abból adódok, hogy a szülei minden karácsonyt külföldi rokonoknál töltenek, és mióta a gyermek felnőtt, előszeretettel hagyják otthon a lázadót. Ilyenkor persze bulit tart karácsony másnapján és szilveszterkor is. Szinte a fél várost meghívja, hiszen abban a villában akár az egész ország is elférne.

Nem tudhatta biztosan, hogy látja-e többet a lányt, mégis eszeveszettül tanult, akár egy matekvizsgára. Pixelt ráállította a hölgyemény felkutatására, szinte szünet nélkül járta az utcákat, hátha valahol belebotlik. Viszont a gond ezzel csak az volt, hogy Ryanhez hasonlóan a lány szinte az egész hétvégét otthon töltötte.

Majd váratlanul vasárnap délelőtt érkezett egy hívás, Ray azonban azt hitte, hogy csak a szokásos reményvesztett jelentést kapja arról, hogy a nő felszívódott. Csakhogy ezúttal szerencséje volt.

- Itt van, haver! Itt van!

×××

Nicolette-nél nem meglepő jelenség, ha napokig ki sem mozdul a lakásáról. Legszívesebben az egész életét a négy fal között töltené, viszont végszükség esetén mindenképp el kell hagynia a zugát, ez pedig akkor következik be, mikor elfogy minden ehető a hűtőből. Ehető alatt pedig természetesen mindenféle egészséges életmódhoz szükséges zöld dolgot értek, legalábbis az ő értelmezése szerint.

Két dolgot csinált, mióta először találkozott Ryannel: dolgozott és pihent. Meglepően rossz alvó volt, sokra volt szüksége, mégis keveset tudott csupán, bár a rengeteg élő étel feltöltötte annyi energiával, amennyire szüksége volt. Élete során szinte állandóan egyedül volt, de ha mégis akadt társasága, akkor is csak bántották. Ezért kifejlesztette a képességet, hogy elmerül a némaságban, kiüríti az elméjét, mégsem alszik. Ha hitt volna az ilyesmiben, ezt meditációnak hívta volna, viszont ő csak szimplán kikapcsolódásként tartotta számon ezt a tevékenységet. Így míg mások egy telefonos applikáció, egy szórakoztató film vagy egy kiadós séta alkalmával pihennek, ő csupán élvezi, hogy nincs senki az életében, aki többet fájdalmat okozhatna neki. Egyedül volt, teljesen egyedül.

Vasárnap reggel már nem volt elég zöldsége egy valamire való turmix készítéséhez, így kénytelen volt edzőcipőt és pulóvert húzni, majd nekivágni a városnak, hogy megtalálja a kedvenc organikus üzletét.

A város másik feléig kellett gyalogolnia, mégis maximálisan megérte számára, ha ezzel rend állhat be gyomrában. Nevelőanyjának hanyag főztjei meglehetősen tönkre vágták egészségét, olyannyira, hogy még öt évvel később is sűrű gyomorproblémákkal és kiütésekkel küzdött.

- Helóbeló, idegen! - nyitotta második beszélgetésüket Ryan, ismét megdorgálva önmagát fejben, amiért nem képes normális ember módjára kezdeményezni.

Nicolette háttal állt neki, a csírák között turkált, mikor megütötték a fülét ezek az egészen különös szavak, így meglepetten fordult meg.

Felnyögött.

- Már megint te? - kapott a fejéhez felismerésében, mire Ray arcáról lehervadt a mosoly. Képtelen volt elhinni, hogy van nő a Földön, aki nem kíváncsi rá. Nicolette is hasonlóképpen volt ezzel: mégis mi a fenéért teperne érte egy srác? Még csak nem is ismerte, bár nem valószínű, hogy legbensőbb titkai akár egy kicsit is kecsegtetően hatottak volna. - Írásba adjam a nemtetszésemet, hogy felfogd? Nincs szükségem rád - tagolta az utolsó mondatát, hátha úgy jobban megérti az előtte álló fiú. Annak ellenére, hogy szavai kemények és visszautasítóak voltak, arckifejezése és hanglejtése higgadt maradt. Nem érdekelte az ügy eléggé ahhoz, hogy dühbe guruljon miatta, ráadásul komoly erőfeszítésébe került, hogy ne röhögjön egyenest udvarlója képébe. Úgy érezte, mintha valamiféle vicc áldozata lenne, elvégre az esélye annak, hogy másodjára is belebotoljon ebbe a különös felfogású férfiba, nulla volt, pláne ha azt is hozzávesszük, hogy Ryan látszólag komolyan érdeklődött iránta, amit nem tudott hova tenni.

Hősünk végiggondolta a hallottakat, arcára kiült az egyértelmű kétségbeesés, hogy újra szem elől tévesztheti a lányt. Minden erejével azon volt, hogy felidézze a fekete füzetébe lejegyzetelt nyitómondatokat és csábos megjegyzéseket, viszont elvette az eszét a gondolat, hogy veszteni fog.

- Mindketten tudjuk, hogy vonzódsz hozzám - villantotta fogait megnyerően, két másik lány el is olvadt ennek láttán mellettük, viszont jelen pillanatban Ray nem tudott másra, csak Nicolette-re koncentrálni.

- Badarság! - rázta meg a kobakját erélyesen. Még ha az emberek felé tanúsított őszinte gyűlöletét, és az ellenkező nem iránt érzett undorát levetkőzte volna, és valami véletlen folyamán megpróbált volna úgy tekinteni a vele szemben állóra, akkor sem találta volna jóképűnek. Legalábbis Keith és Richard mellett elbújhatott. - Amit mindketten tudunk, az az a tény, hogy nem ugyanazon körökben mozgunk. Te társasági lény vagy, aki minden estét újabb és újabb bulikban tölt, napközben pedig a haverjaival lányok után kajtat, anyuci pénzéből, mivel kétlem, hogy lenne bármilyen munkád is. Én meg vagyok a magányos farkas, aki inkább halna meg szörnyű kínok között, minthogy veled elmenjen bárhova is, úgyhogy nem értem miért pazarlod az időd rám, miközben az a vöröske a kókuszolajnál már a nyálát csurgatja - bökött a fejével nem túl diszkréten az említett lány felé, akinek az arca erre olyan színűre váltott, mint a kibontott hajzuhataga.

Ryannek nem tetszett az analizálás, viszont csak egy pillanata volt eltöprengeni, mivel a kiszemeltje a pénztár felé vette az irányt, ennek a rövidke másodpercnek pedig nagy részét elvette az, hogy önmagát nyugtatta, nehogy szóvá tegye az anyucis szókapcsolatot.

Nicolette után sietett a pulthoz, ahol az továbbra is értetlenül megkezdte a fizetést, reménykedve, hogy végérvényesen leszámolt a zaklatóval.

- Mondd a szemembe, hogy nem vagyok vonzó! - húzta elő a következő kártyáját a srác, mire a hölgy a pénztárgép mögött felvont szemöldökkel bámult rá, és kíváncsian fülelt, hogy hallhassa Nicolette válaszát.

- Ugyan már! - ráncolta a homlokát a lány, majd annak ellenére, hogy egyre följebb nyomta benne a pumpát a tapadós idegen, megőrizte hidegvérét. Gyűlölte az olyan libákat, akik jelenetet rendeznek egy kis figyelemért, drámáznak bármilyen apróságért. - Odébb mennél? Így nem tudok fizetni - pillantott rá jelentőségteljesen, mivel tényleg pont az útban állt.

- Engedd meg... - azzal Ray előhúzott néhány ausztrál dollárt farmerje zsebéből és átnyújtotta a teljesen összezavarodott pénztárosnak, aki nem tudta, hogy el merje-e fogadni.

Nicolette szánakozó sóhajt hallatott, mire az eladóhölgy lefagyott, Ray kinyújtott kezére bámulva, melyben a színes bankjegyeket tartotta, egyre feszültebben.

- Bárcsak belefulladnál a pénzedbe! - mormogta szinte az orra alatt a mostanra már besokallt lány, majd karjaival odébb lökte a kellemetlenkedő srácot és kifizette a választott zacskókat. Nem fért a fejébe, hogyan gondolhatja valaki udvarias gesztusnak, ha fizetnek helyette. Az ő felfogás szerint ez nem csak roppant tiszteletlen, de egyenesen sértő volt, ezzel a jótevő tulajdonképpen azt üzente, hogy valamilyen okból szegénynek, magáról gondoskodni képtelennek tartja a gesztus áldozatát.

Ryan csak állt ott, egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy mi lehetne a megfelelő következő lépés.

Ez a csaj egy baszott jégcsap! - gondolta.

Úgy érezte, hogy minden, amit az elmúlt tíz év alatt elért nőügyileg, az a szemei előtt dől romba, hiszen nem tudta lekötni egy jégkirálynő figyelmét fél percnél tovább.

A lány azzal a gondolattal hagyta el az üzletet, hogy végleg elvette Ray kedvét bármi vele kapcsolatostól. Azonban nem volt tisztában azzal, hogy az említett srác - ha a helyzet megköveteli - kitartóbb bármely nőnél.

A tűző nap melege felperzselte a járda betontömbjét, amelyen hősnőnk a maga nyugodt tempójában elindult. Azt hitte megszabadult a makacs férfitól, csakhogy csalódnia kellett. Egy fekete motor szorosan követte őt az úttesten, szinte súrolva a járda peremét, rajta pedig egy bizonytalan mosolyú srác várta a reakciókat. Ray annak ellenére kétkerekűjével száguldott idáig, hogy pár hónapra elvették a jogosítványát, mivel túl sebesen repesztett Melbourne eleve is zsúfolt utcáin. Viszont muszáj volt ehhez folyamodnia, ha még időben ide akart érni. Az autók, melyek elhajtottak mellette fülsiketítő hangon jelezték neki a dudával, hogy zavarja a közlekedést, de ő éppen az a fajta ember volt, aki magasról tesz bármiféle előírásra és szabályra.

- Hazáig fogsz követni, mint valami elvetemült gyilkos? - tudakolta nemtetszést kifejező hangsúllyal Nicolette, viszont a megszokottnál hangosabban kellett beszélnie, a járművek zaja elnyomta a hangját. Bár nem gondolta komolyan, sőt, jobban örült volna egy emberölőnek, mint egy udvarlónak.

- Az elvetemült még rendben lenne, de a gyilkos? Nem akarlak bántani - rázta meg a fejét a nyomatékosítás kedvéért Ryan, egyre nehezebben tartva a lassú tempót, hiszen az ő kicsikéje rendszerint repülni szokott a sebességtől.

Nicolette nem válaszolt, pedig ezerféle mondanivalója lett volna. Általában őszinte lány volt, ami a szívén az a száján, nem kertelt, nem udvariaskodott, kerek perec kijelentette, hogy mit gondol. Viszont voltak bizonyos pillanatok, mikor úgy döntött, hogy a csönd sokkal okosabb döntés. Hiszen a fejében megfogalmazódott információk szövedékét nem tanácsos megosztani egy vadidegennel. Mind azt mondták, hogy nem fogják bántani, mégis újra és újra megtették. Először az apácák, később a nevelőszülei, a gyerekek az iskolában, majd a magántanára. Ütés ütést követett, a testi és lelki sérülések egyre csak halmozódtak, míg ki nem derült számára, hogy az apja tönkre tette az életét. Nem volt elég az asztma és a diszlexia - melyek gyakran járnak kéz a kézben -, az Angliában töltött évek után még ezt a srácot is a nyakába kellett zúdítani. Ha hitt volna a reinkarnációban, biztosra vette volna, hogy előző életében embereket mészárolt, ezért büntetik.

- Legalább a nevedet áruld el! - folytatta Ray.

- Regina Parker - vetette oda egyből, ez volt a begyakorolt neve, ha valaki erről faggatta. Viszont a mellette motoron ülő srácot nehéz volt megtéveszteni.

- Nem hinném, hogy így hívnak. De tudod mit, akkor kezdem én! A nevem Ryan Zachariah, ausztrál vagyok, már huszonnégy éve egy levegőt szívok az emukkal és a kacsacsőrűekkel. A gimis átlagom mindig valahol kettő egész nyolctized és három egész háromtized között mozgott. Van egy húgom és állandó hobbim az utazgatás.

Nicolette csak bámult rá, mintha számára ezek a dolgok teljesen idegenek lettek volna, mintha nem is ezen a bolygón töltötte volna egész eddigi életét. Sosem járt gimibe, fogalma sem volt milyen érzés egy hosszú, fárasztó nap után az ágyon fekve arról a srácról álmodozni, aki elhaladt a szekrénye előtt és vetett rá egy macsós pillantást. Nem érthette milyen önelégült képpel visszaszólni egy tanárnak, mert bár általánosba járt egy évig, szinte sosem jelent meg az órákon.

- A nevem Regina Parker, a szüleimnek építesz cége van Washingtonban, az öcsémnek most volt gördeszka balesete, legszívesebben minden időt a barátnőimmel töltenék és szívesen sétálgatok a naplementében. Megfelel? - vetett a fiúra egy lenéző pillantást Nicolette, bár még ő maga sem gondolta, hogy ezt bárki beveszi.

Sosem vágyott normális életre. Nem akart egy lenni azok közül a pénzszóró csitrik közül, akiknek a legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem elég nagyok a kebleik. Természetesen nem volt oda az életéért, és ha választhatott volna, inkább lett volna hangya, de semmiképp sem egy olyan lány, aki a nyálát csorgatja egy, az őt követőhöz hasonló srácra.

- Rémesen hazudsz - csóválta a fejét szórakozottan Ray, hiszen a lány szarkasztikus hangneme és túlontúl határozott arckifejezése mindent elárult.

- Van az utcámban egy orvosi rendelő, szívesen elkísérlek odáig, hogy megvizsgálhassák a hallásod, bár egy szemüveg is minden bizonnyal elkélne - torpant meg a járdán, ezzel morgásra késztetve néhány körülötte sétálót, tökéletesen elállta a keskeny szakaszt. Teljes testével a másik felé fordult, hogy éreztesse mennyire komolyan gondolja a szavait. - Még a súlyos szürke hályogban szenvedő bácsi is látja, hogy mekkora szakadék tátong kettőnk világa és személyisége között - közölte vele szárazon, érzelemmentesen. - Ennélfogva okkal feltételezem, hogy valamelyik esti kalandodnál hagytad a szemüveged, de mivel már legalább háromszor a tudtodra adtam, hogy nem kívánok veled még egy légtérben sem tartózkodni, nem pontosan értem, hogy mi a probléma.

Higgadtsága megijesztette a motoron üldögélő egyént, aki jelentősen megnehezítette az autósok életét ezen a délelőttön. Nem értette, hogy a kemény szavak ellenére miért nem kapja fel a vizet. Ráadásul feltűnt neki, hogy bár nagyon is úgy festett nála mindennapi ez a cinikus, gúnyos hangnem, nem voltak igazán eredetiek az oltásai. Ugyanakkor Ray primitív gondolkodásmódja nem bírta értelmezni azt a jelenséget, hogy a lány elutasítja.

- Kitartó vagyok - adott magyarázatot a viselkedésére.

- Nem barátocskám, kitartó én vagyok, te csupán egy levakarhatatlan folt vagy egy fehér felsőn, amiért a nevelőanyám naphosszat üvöltene velem.

Nevelőanya... Ray felismerte, hogy nem akárkivel van dolga. Viszont arra az elhatározásra jutott, hogy nem zaklatja tovább aznap, inkább lemaradt egy kicsit, hogy Regina fellélegezhessen, majd hazáig követte, hogy tudja merre találja meg legközelebb. Azonban amint a házhoz ért őrült hangerővel kezdett dübörögni a zsebében Bob Sinclar dala, rögtön elő is húzta a készüléket, hogy aztán sietve fölvegye.

- Mizu Pix? - üdvözölte haverját, aki meglepő módon suttogva reagált.

- Van itt egy kis gáz... egy tizenegyes.

A fiúk saját kódrendszert alakítottak ki arra az esetre, ha nem lennének olyan helyzetben, hogy kijelentsék mi is okozza a galibát. Az egyes egy haláleset, a kettes olyasvalaki megboldogulása, akit nem kedveltek, mégis el kell játszani, hogy igen. A hármas egy múltbéli nő felbukkanása, a négyes valamilyen családi ügy, az ötös elektronikai probléma, ez lehet akár áramszünet vagy egy tévékészülés elromlása is. A hatos Silly egyik távoli rokonának megjelenése, a hetes egy közösségi oldalra kikerülő poszt, mely tartalmának nem kéne napvilágot látnia. A nyolcas egy sportesemény negatív végkimenetele, a kilences kórházba kerüléssel kapcsolatos, a tízes pedig bármi egyéb. Viszont a gimnázium után meg kellett ezt a sort toldaniuk egy tizenegyedik kutyaszorító helyzettel, melynek neve: Brooklyn Burn.

×♥×

Kedves olvasók!

A napokban elkészült a blog előzetese, amit az egyetlen, imádnivaló, roppant tehetséges Ririnek köszönhetek! ♥ Itt megtekinthetitek a videót.

Köszönöm az előző fejezethez érkezett pipákat, valamint Carlie véleményét, remélem, hogy sikerült javítanom az általa megjelölt hiányosságokon, melyeken igyekszem folyamatosan dolgozni. Köszönöm!

Mit gondoltatok erről a fejezetről? Ki lehet az új szereplő?

Legyen fantasztikus hetetek,

Bia