7. fejezet: Kommunikáció

Alicia Keys - Girl on Fire

A Nap már magasan bandukolt az égen, mikor Ryan a tükör előtt állva nadrágot cserélt. Apró albérletének annál is apróbb ablakain minimális fény csillogtatta meg a homlokán gyöngyöző verejtékcseppeket. Nem akart túl lazának tűnni, ezért olyan gatya után kajtatott gardróbszekrényében, mely a rendeltetési helyén marad, nem csúszik le, ugyanakkor a túlontúl gazdag látszatát sem akarta kelteni, így próbálta hanyagolni a márkás darabjait. Képtelen volt eldönteni, hogy a milliónyi felső közül, melyik emeli ki legkevésbé izmait, hiszen beletörődött, hogy Nicolette esetében fordítva kell gondolkoznia.

Hatalmasat ásított, amint az álom pillangója ismét rátalált, mint már olyan sokszor a nap folyamán. Miután előző nap egész délután Pixelnél volt, hogy együtt ötöljék ki a tökéletes randevú helyszínét, az éjszakát telefonálással töltötte, hiszen az említett kütyübúvárral nem jutottak semmire, így kénytelen volt utolsó reménysugara után kapni. Sillynek, ha nőről volt szó, vágott az esze, mint a borotva. Három órát vett el az életükből ez a hívás, végül azonban mégis sikerült dűlőre jutniuk, kifundáltak egy olcsó, energiát nem igényelő, mégis újszerű ötletet. A legegyszerűbb, ha Ray bekopogtat, ledobja magát a kanapéra, és elmerül a lány által olyannyira szeretett csöndben. A többi úgyis jön majd magától, hiszen ki tudna ellenállni egy ilyen helyes srác bájának?

Éppen a rikító színű Hollister alsógatyáját készült átváltani, mikor kopogtattak az ajtón. Nem törődött különösebben vele, mivel nem várt senkit, ezért leginkább a postásra gondolt, aki egy hangyányit bele volt zúgva a lakóba.

- Gyere! - kiáltotta, miközben felerőltette magára egy másik alsóneműjét, és várta, hogy bejárja a lakást Samuel érdes hangja, amint köszön. Ehelyett magassarkú koppanása ütötte meg a fülét, ahogy a sarok az olcsó fapadlóhoz ért, majd csukódott az ajtó.

- Már nem is üdvözölsz? - csengett Brooklyn vékony hangja, Ryan arcára pedig kiült a félelem és öröm legkeserűbb elegye.

- Mindjárt megyek, öltözöm! - adott választ erre az udvariatlan gesztusra a srác, majd a hozzá legközelebb lévő nadrágot kezdte el felvakarni lábaira. Szobája közepén szenvedett, körülötte mindenfelé ruhák hevertek, az oly sokat túlélt ágyat beborították a jegyzetek, melyeket Pixelnél készített. Hallotta, amint Brook méretes sarkaival átszelte a hallt, elhagyta a konyhába vezető boltíves bejáratot, a fürdőszoba repedezett festékű ajtaját, aztán megtorpant Ray zugának nyitott ajtaja előtt.

A fiú többször gondolkozott már költözésen, csakhogy csekélyke fizetése minden hónapban ki volt számolva, a félretett pénzét pedig általában valamilyen új kurzusra költötte, melyen megtanítják, hogy mely ruhadarabok a legelőnyösebbek mely testtípusú hölgyek számára - persze sosem vallotta volna be még Pixnek sem, hogy a női nem strébere. Ráadásul a hölgyek nagy része - Isten tudja miért - értékelte ezt a lelakott, otthonos közeget.

- Hiszen láttalak már meztelenül, ne légy úgy oda! - közölte játékosan a hívatlan vendég.

Ryan többek között azért kedvelte olyannyira őt, mert teljesen kiszámíthatatlan volt. Egyik pillanatban még távolságtartóan viselkedett, a másikban pedig tűz gyúlt a szemében, és az ember attól tartott, hogy menten ráveti magát.

- Részegek voltunk - tette hozzá fontoskodó tekintettel a srác, majd felhúzta a sliccét és készen állt arra, hogy fogadja Brooklynt. - Éppen készülök...

- A lányhoz, tudom - fejezte be helyette is a mondatot az ajtófélfának támaszkodó, szokás szerint káprázatosan festő hölgyemény.

A férfi milliószor látta már, mégis képtelen volt betelni szépségével. Tökéletesre edzett, hosszúra nyúló lábaival, melyeket igyekezett még a hűvös időkben is szabadon hagyni, formás kebleivel és fenekével, valamint arcának enyhe pírjával és szikrázó szempárjával. Lelke mélyén tudta, hogy nem alkotnának harmonikus párt, ráadásul ha szerelemről volt szó, akkor Ryan kötötte az ebet a karóhoz, véleménye szerint kitaláció, mely valamelyik reménytelen csajszi fejéből származott. Tudta, hogy kettejük kapcsolata sosem lehetne több egy lángra kapott, túlfűtött barátságnál, és azon kívül, hogy ki sem kelnének az ágyból hetekig, messzebb nem eveznének - és ez meg is felelt volna főhősünknek, csakhogy Brooklyn szerette talonban tartani őt, mert bár a pasik utána kaptak minden lépése után, élvezte annak tudatát, hogy ha kiürülnek a készletei, akkor Ray mindig készen áll számára, bármikor ugrik. Nem akarta előre elpazarolni őt.

- Bármit csinálsz, ne kövesd el azt a hibát, amit nálam! Ne légy őszinte, oké? Az nem az erősséged - rázta meg a fejét halvány mosollyal az arcán, majd helyet foglalt a jegyzetek mellett, a strapabíró ágy legszélén. Ryan a kezdeti sokkból feleszmélve kezdett valamelyest feloldódni, így arrébb lökve pár papírfecnit (melyekre olyan dolgokat vésett fel, mint például a leghatékonyabb nikotintapaszok) helyet foglalt a vendég mellett, elég közel ahhoz, hogy vibráljon köztük a levegő, de elég messze, hogy ne történjen fizikai kontaktus.

- Miért kell folyton felhoznod? - horkant fel a srác, hiszen gyűlölte ezt a történetet.

Hat évvel ezelőtt, első találkozásuk alkalmával Ryan úgy döntött, hogy megpróbál egyetlen hazug szó nélkül felszedni egy csajt. Nathannek akkoriban kedvelt szokása volt, hogy felültette valamelyiküket egy bárszékre, kezükbe nyomta a csőre töltött telefont, mely arra várt csupán, hogy ellőhessen egy fényképet, majd megpörgette a szerencsétlen, csukott szemű egyént, és az időközben készített fotón szereplő lánykát kellett becserkésznie, akár akarta, akár nem, akár helyi volt, akár nem. Állítólag egy sorozatból csente el. Ezzel csak az volt az egyetlen gond, hogy általában ötödik-hatodik próbálkozásra sikerült értékelhető képet készíteniük, hiszen vagy elmosódott, vagy nem találták a rajta szereplő személyt, vagy a bárpultot kapták lencsevégre, viszont az is előfordult, hogy egymást. Ezzel a módszerrel lett kiválasztva Brooklyn, a vadász pedig tartotta magát ahhoz, hogy teljesen őszinte lesz. Külső szemlélő szemszögéből talán úgy tűnhetett, hogy minden a legnagyobb rendben megy, csakhogy mikor Pixel odasomfordált, hogy kiderítse mi is a pontos helyzet, Brookly suttogva megérdeklődte tőle, hogy milyen fogyatékai vannak Ryannek. Dadogott, gügyögött és esetlen poénokat lőtt el az apjáról. Hiába, nem tudott őszinte lenni, a hazug dajkameséit sokkal egyszerűbben és lezserebben tudta előadni, mint valódi énjét, mely tíz évvel ezelőtt elhalt.

- Én jól szórakoztam! - nevetett fel az emlék hatására Brook. - Öhm... figyelj... úgy döntöttem, hogy... ma este... öhm... őszinte leszek veled, szóval... khm... tetszel nekem, mert gyönyörű vagy... öhm... apám is ezt mondja a kedvenc társ... khm... keresőjén a csajoknak... mert öhm... anyám ugye elpatkolt... khm... - idézte a szavait pajkos mosollyal az arcán Brooklyn, viszont az, akiről szó volt, egy cseppet sem találta viccesnek ezt, mégis felnevetett rajta.

- Te toppon voltál aznap - ismerte el Ryan, miután megigazította a lepedőjének sarkát, mellyel egész eddig babrált. Kényelmetlenül érezte magát, de a mellette ülő ebből az égvilágon semmit nem érzékelt. - Azért tarthatnánk a kapcsolatot... a bolondok házában van wifi, nem? Ha-ha - tette hozzá reakcióját Brook akkori fergeteges poénjára.

- Ígérd meg, hogy vigyázol a lánnyal - váltott hirtelenjében témát a nő, mintha egyik percben még a mogyoróvaj ízéről, másikban pedig már George Clooney ádámcsutkájáról diskurált volna.

Ray összevont szemöldökkel szegezte rá tekintetét, mellyel eddig a cipőjét jutalmazta. Olyan feszült helyzetekben, mint amilyen ez is volt, nehezen tudta azt a látszatot kelteni, hogy ő is csak barátinak gondolja kettejük kapcsolatát. Egész testében megfeszülten üldögélt a kemény, Új-Zéland-i matracon, felperzselt lelke pedig egyre csak lángolt - mégsem lett volna képes megcsókolni Brookot, túlságosan is hiányzott volna neki, ha egy ilyen húzás miatt örökre távozik az életéből. Képtelen volt feláldozni a barátságukat.

- Hogy érted?

- Talán ártalmatlannak tűnik, de ha úgy válogatja a szavait, akkor meg tud bántani, nekem elhiheted - bólogatott mintegy megerősítvén szavait, majd Ryan kihűlni készülő kezéért nyúlt, hogy támogatását jelezvén megszoríthassa azt. A srác azonban kirántotta ujjait a bilincsből, mellyel saját magát is ugyanúgy meglepte, mint az erre megszeppenő lányt.

- Majd beadok neki valami kamuszöveget muteromról - rántotta meg a vállát jelentőségteljesen bizonytalan hangsúllyal, így a másik fél is biztos lehetett benne, hogy kizökkentette magabiztos szerepéből a férfit.

Pár pillanatig csak bámultak maguk elé, mint a tinik, kik egy elcsattanó csók után meg sem tudnak szólalni. Végül Brook jobbnak látta, ha egyedül hagyja őt.

- Sok sikert a randin! - búcsúzott el, majd megpaskolta Ray vállát és méretes sarkú cipőjében kitipegett a lakásból, becsukva maga után a bejárati ajtót. Lábbelijének kopogása még hosszú perceken át visszhangzott a magára maradt férfi fejében.

A helyiség hirtelenjében mérföldekkel kisebbnek tűnt, összezsugorodott a szívfájdalmában felnyögő Ryan körül, aki ezúttal meg sem próbálta elrejteni saját maga elől érzéseit. Hanyatt vágta magát a matracon, melynek vén rugói hangos nyekergéssel fejezték ki nemtetszésüket. Arcát kezeinek fogságába temette, pedig nem kellett semmit sem takargatnia, könnycsatornái végleg kiürültek tíz évvel azelőtt. Brook óva intette, attól tartott, hogy Nicolette kevésbé tapintatos szavai újra eszébe juttatják a múltat, csakhogy éppen ezzel hívta elő ő a keserű kisfiút Ryanből. Maga mellé eresztette karjait és a plafonra emelte tekintetét, hogy aztán azzal folytasson egyoldalú csevejt.

- Miért? - tudakolta cérnavékony hangon a repedező vakolatú mennyezettől, miközben ökölbe szorította mindkét kezét. - Miért nem voltál erősebb nála? Egy nyamvadt golyó, még a hülye is túlélte volna! De te csak magaddal törődtél... ribanc!

Tíz hosszú esztendő nem volt elég arra, hogy túllépjen egy szerettünk elvesztésének első fázisán: ő még mindig haragot táplált, mikor édesapja és húga, valamint régen látott nagyszülei is beletörődtek a veszteségbe, nem hibáztatták a történtekért Clarissát, nem ő tehetett a tragédiáról, sőt, ő minden bizonnyal azért halt meg, mert másokon akart segíteni. Ryan mégis úgy hitte, hogy ha a hölgy belekapaszkodott volna az életbe, akkor meg tudott volna menekülni, csupán a mentőket kellett volna megvárnia - ezért lett volna szükséges, hogy apjával átrágják a pontos történéseket, mert a srác nem volt mindennel tisztában.

×××

Eközben Nicolette ébredezni kezdett, bár szobáját teljes sötétségbe burkolta rolóival. A hétfő volt az egyetlen olyan nap, mikor korábban kellett felkelnie a piac miatt, egyébként teljesen fel volt borulva a napirendje. Általában hajnalig dolgozott, ennek következtében későn kelt csak fel, olyankor is macskáira.

Ezen a napos délelőttön, tizenegy óra magasságában Patricia szőrős farkincájának csiklandozására ébredt, amint a macska átsuhant feje felett és hosszú farka homlokához ért. Az állat azonnal tovaszaladt, Keith viszont befészkelte magát a sötét színű fal és gazdájának oldala közé, hogy aztán dorombolva élvezhesse, amint Nicolette simogatni, cirógatni kezdi őt.

- Szerinted mit csináljunk ma? - kérte ki háziállata véleményét, aki nem törte magát, hogy válaszoljon, inkább csak nyávogott egyet. - Most épp nincs egy sürgős rendelésem se, a hűtő tele van, a díszmadarat Peter és Donna elüldözte, szóval minden újra a régi. Kipróbálhatnátok azt az újfajta rágcsálnivalót, amit a múlt héten vettem, utána pedig közös erővel lefürdetnénk Patriciát, mit szólsz?

A szürke cicus erre - mintha értette volna tulajdonosa minden szavát - odadörgölte fejecskéjét Nicolette karjához, azt sugallva feléje, hogy megfelelne neki ez a program mára. A lány arra gondolt, hogy mennyire jó dolga van így, egyedül. Senki sem szabta meg, hogy mit és mikor csinálhat, teljesen a maga ura volt. Miért adta volna fel ezt holmi fiúért?

A fehér cicus izgágasága miatt gyakran kötött ki a társasház melletti kertben - melyet a földszinti néni ápolt -, hiszen sokszor kivetette magát az erkélyről. Ezen okból sokszor szorult mosásra, csakhogy Keith segítségére is szükség volt, engedetlensége miatt.

Nicolette kivételesen egész kipihentnek érezte magát, pedig gyakorta csak fel-alá járkált a lakásban élőhalott módjára. Az járt a fejében, hogy felhúzza-e a sötétítőket és hagyja beáramlani a hőséget a hálójába, vagy pedig húzzon fel egy pulóvert. Meglepően fázós volt, szokatlanul jól bírta a meleget. Nevelőszülei grandiózus, fényűző otthonában a tetőtéri szoba volt az övé, melynek falai még a téli hónapokban is elviselhetetlen forróságot árasztottak, így szervezete lassanként hozzászokott ehhez a klímához.

Tartotta magát a korábban eltervezett napirendhez, reggeli után roskadásig töltötte macskái tálját.

- Ízlik? - tudakolta Patriciától mellette guggolva.

Egyikük a plafonnal kommunikált, másikuk egy macskával.

Kopogtattak.

×♥×

Kedves olvasók!

Remélem, hogy jól telt a szenteste nálatok, élveztétek a családdal töltött perceket, a bejglit, a kötelező jellegű filmeket, az ünnepi vacsorát. Milyen ajándékokat kaptatok? Mások örültek annak, amit tőletek kaptak?

Ismételten feltűnt a színen Brooklyn, így teljes képet kaphattunk arról, hogy hogyan ismerkedtek meg. Mit gondoltok róla? Kezd szimpatikussá válni, esetleg éppen ellenkezőleg? Ígérem, a következő fejezet már a randevúról fog szólni!

Hálásan köszönöm a hozzászólásokat és pipákat, sokat jelent, hogy itt vagytok velem! ♥

További kellemes pihenést és ünneplést kívánok,

Bia