8. fejezet: Randevú

One Direction - Kiss You

Hősnőnk félve pipiskedett a kukucs lyukhoz, miután háromszor kopogtattak ajtaján. Úgy tűnt nem hiába, hiszen Ryan eltorzított, vigyorgó képű alakjával találta szemben magát.

- Még mindig nem adtad fel? - horkant fel unott hangon a lány, anélkül, hogy egyáltalán résnyire nyitotta volna a bejárati ajtót. A hangszigetelés nem volt a legjobb, így Ray is érthette, bár tompán.

- Jobb ha beadod a derekad, mert addig fogok itt állni, amíg be nem engedsz - kacsintott egyet, remélvén, hogy a kiszemeltje a lyukon át figyelni, csakhogy addigra ő már rég a komódján ücsörgött, azon tűnődve, hogy mivel érdemelte ki ezt a nem kívánt figyelmet.

Nem fért a fejébe, hogy miért nem üldöz egy nála sokkalta szebb, könnyebben megkapható lányt. Azt még valamelyest megértette volna, ha a kihívás kedvéért koslat utána, csakhogy fogalma sem volt, hogy miért lett éppen ő az alanya ennek a kísérletnek. Vajon becammogott a gyorsétterembe és spontán rábökött a leányzóra? Vajon előre megtervezte, hónapokkal korábban feltérképezte őt, lakhelyét és szokásait? Vajon szexre pályázott, vagy annál valamivel többre?

Ryan eközben sorra vette a lehetőségeit, újra és újra lepörgette a fejében az elképzelt jeleneteket, átismételte a begyakorolt poénokat és még egyszer átszelte ujjaival hajzatát. Készen állt arra, hogy belépjen az oroszlán barlangjába, csakhogy a vadállatnak esze ágában sem volt ajtót nyitni.

- Felőlem addig ácsorogsz itt, ameddig csak akarsz - közölte Nicolette, felpattanva eddigi ülőhelyéről. A konyhába indult, hogy ellenőrizze háziállatait, Ray pedig megpillantotta a kínálkozó lehetőséget, hiszen bizonyíthatta eltökéltségét ha helyet foglal a hűvös kövön és türelmesen vár. Előhalászta zsebéből telefonját, bekapcsolta mobilinternetét és szörfözni kezdett a világhálón, tudva, hogy sokáig ott lesz.

A lépcsőház kongott az ürességtől, és a kinti, fullasztó hőmérséklettől eltérően egész kellemes volt az idő. Ray Facebookon üzent Pixnek, aki arra biztatta, hogy ameddig csak lehet, maradjon ott. A srác sem tervezett másképp tenni, csakhogy annak ellenére, hogy aznap még nem evett és nem ivott túl sokat, tudta, hogy előbb-utóbb szüksége lesz a mosdóra.

Nicolette a kanapén elterpeszkedve morfondírozott. Két férfinek sikerült eddig utat törni a szívéig, egyikük Richard volt, a magántanára tizenegy éves korától, a másik pedig Keith, a rendőrtanonc. Előbbi az összes lehetséges módon kihasználta a lányt, ki ennek ellenére sokáig táplált gyengéd érzelmeket iránta, utóbbi pedig tiszta szívéből szerette, csakhogy a lány faluból való távozása megszakította kettejük kapcsolatát. Richard külseje minden volt, csak igazán pedagógiai nem, sütött róla, hogy rosszfiú, Keith jámbor arccsontozata és szelíd szemei pedig arra engedtek következtetni, hogy érző lélek. Így felmerült a lányban egy újabb kérdés: vajon létezik farkasbőrbe rejtett bárány? Bizonyára nem.

Amíg a lány az interneten böngészett online iskolák után - kezdte már unni a webdesigneri melót, szeretett volna valami mással foglalkozni -, cicáival az oldalán, addig Ray az ajtó másik oldalán felnyomott egy selfie-t Instagramra, kiposztolta Twitterre, hogy unatkozik, és már az összes bekövetett Youtube csatornáján behozta a lemaradást - azért tehette ezt ilyen könnyedén, hiszen biztos volt abban, hogy a lány sosem fog ezekről tudomást szerezni -, mivel méretes zsebei majdnem mindig helyet adtak kedvenc fekete fülhallgatójának. Főleg, mivel ezúttal nem úgy érkezett női lakhoz, ahogyan korábban tette: íratlan szabály, hogy egy hölgylakást csak akkor szabad egyáltalán megközelíteni, ha legalább három óvszer megbújik a zsebben. Viszont ez alkalommal még a nagy Ray Ray Zachariah is biztos volt abban, hogy nem számíthat huncutkodásra.

×××

Három veszettül unalmas óra után már nem igazán bírt magával a srác, szomjúsága kínzó volt, lábai elgémberedtek, mert a hideg kő miatt lábszárán ücsörgött, hosszú perceken át pedig csak bámult maga elé és próbálta megfejteni, hogy miért csinálja ezt. Aztán megvilágosodott: dicsőség, szafari és Sydney.

- Meg tudnál dobni egy korty vízzel? - tudakolta Ryan nekidőlve az ajtó falapjának. Legszívesebben kólát kért volna, de ez is azt bizonyította, hogy gyorsan tanul: biztos volt benne, hogy vízen kívül mást nem tart otthon a lány.

Nicolette csak tompa hangok füzérjét hallotta, azonban értelmet nem tudott hozzá társítani. Felemelte számítógépét öléből és óvatosan az asztalra helyezte, felállt és kelletlenül megindult, majd megtorpanva a hallban megszólalt:

- Mi? - kérdezett vissza, felvonva egyik szemöldökét.

Nem mi, hanem te - pontosított fejben Ryan, hiszen anyja is mindig ezekkel a szavakkal rótta fel neki, ha udvariatlanul viselkedett.

- Azt hittem már rég elmentél - tette hozzá Nicolette, hiszen az állásajánlatok átfutása közben meg is feledkezett zaklatójáról. Meghökkentette, hogy tényleg itt maradt, és őszintén kezdte megrémíteni a dolog, elvégre elszánt férfival volt dolga.

- Megmondtam, hogy nem megyek sehova - emlékeztette erre a fogadalmára a srác, majd mutatóujjával végigsimított a fán, hátha ez a forró érintés eljut a lány jéggé fagyott szívéig, ki csípőjén pihentette mindkét kezét, amint alig fél méterre álldogált a bejárattól. Nos...

Első repedés.

- Egy korty víz nagyon jól jönne - jegyezte meg egy pillanattal később Ray, visszatérve az eredeti kérésre, hiszen kiszáradt torka legszívesebben könyörgött volna valami folyadékért.

Csönd támadt a másik oldalon, aztán alig egy perccel később kettőt kattant a zár és a befelé nyíló ajtó mögött centiről centire megjelent Nicolette, egy átlátszó, henger alakú poharat tartva kezében, mely szinte csurig volt színtiszta vízzel. Semmi kedve sem volt szerepelni az újságban, azon megközelíthetetlen lányként, kinek szilárdsága miatt dehidratálódott az ajtójában várakozó udvarlója - bár már rég hidegen hagyta mások véleménye, elég volt egy zaklató is -, hisz úgy tűnt képes lenne a végsőkig lábtörlőjén várakozni. Ray ezt egy lépésként fogta fel, melyet ő tett meg egy olyan labirintusban, melyet gyerekkorában úgy szeretett, ahol az egeret kell eljuttatni a sajthoz. Ő volt az egér, a lány meg a sajt.

Szó nélkül nyújtotta feléje a poharat a lány, a másik pedig el is vette azt, majd mielőtt észbe kaphatott volna, Ryan kapva kapott az alkalmon és bent termett a lakásban. Önelégült vigyora azt jelezte, hogy győzelmet aratott, a házigazda viszont csak megrántotta a vállát és visszatért komfortos ülőhelyéhez, hol macskái már hiányolták. Ray örült az egyedüllétének, hisz így nem kellett lepleznie kíváncsiságát, és tüzetesen megvizsgálhatta kiszemeltje élőhelyét.

Legelőször az üresség tűnt fel neki, és a színek egyértelmű, szemet szúró hiánya. Mintha egy szivárvány végigsepert volna itt, magával rántva mindent, ami nem ótvar barna és mocsok fehér. Egy apró komód volt csupán a fogasok alatt - melyeken trendi bundák és szegecses bőrdzsekik helyett egy árva pulóver lógott -, valamint néhány sarokba hányt sportcipő. Tulajdonképpen ezt még meg is értette volna az idegen, hisz jégkirálynőről beszéltünk, bár előre félt tovább barangolni a lakásban. A helyiség végén kétfelé vezetett az út, az egyik három ajtót tárt elé, a másik pedig a konyhával egybekötött nappalit. Mivel Nicolette is ez utóbbiban foglalt helyet, gondolta tolakodó lenne benyitni a hálószobájába, így inkább megszabadult a cipőjétől és bemerészkedett a főzőtérbe. A konyha egészen átlagosnak tűnt, bár ismét feltűnt az ótvar barna színvilág, de Ray már azt is értékelni tudta, hogy egyáltalán vannak bútorok. A teljesen mindennapi háztartási gépek mellett - melyek meglepően újnak, sosem használtnak tűntek tisztaságuk miatt - az ezüstös színekben játszó, fényben megcsillanó hűtőszekrény foglalt helyet, melyet hősünk nem zavartatva magát egy erős mozdulattal kitárt. Nem igazán tudta, hogy mire is számított egy ilyen lánynál. Nem volt tele üdítőkkel az ajtó polcos szerkezete, nem mosolyogtak vissza rá szintetikus gyümölcsökkel megtömött joghurtok, a mélyhűtőben nem volt mirelit pizza, de egy árva szelet hús sem. Csak a zöldségek meg a gyümölcsök, semmi más az égadta világon. Viszont ahogy megpördült, hogy a nappalit vehesse szemügyre, ismét normális környezet fogadta: kanapé és fotelok által közrefogott piciny dohányzóasztal, mellyel szemben egy tévé függeszkedett a falról.

Nicolette fel sem nézett a cikkből, mely a húszas éveiben járó nők elhelyezkedéséről szólt Ausztráliában. Meg kellett fontolnia az állásváltást, hiszen csak akkor volt szabad felmondani, ha már biztos megélhetés várta a másik oldalon. Gyűlölte az internet hazug, csaló világát, melyben az ember azt tehetett, amit csak akart. Pontosan olyan volt, mint a való élet, annyi különbséggel, hogy itt a szélhámosoknak nem szabott határt a Föld végessége. Ki akart lépni ebből, valami kézzel foghatóval dolgozni, mert ismét közel volt ahhoz, hogy egy vonat elé vesse magát. Nem akart ő meghalni... csak jócskán elege volt már az életből. Ahogy megengedett magának egy kósza pillantást a felcsillanó szemű betolakodó felé, felismerte, hogy ez a díszmadár éppen az ő ellentéte: üvöltött róla, hogy az élés a kedvenc elfoglaltsága.

Könnyű lehet úgy, ha valaki tudja hogyan kell - vakarta meg a feje búbját, miközben leszaggatta magáról pulóverét.

Ryan levágta magát az egyik fotelbe, hogy aztán körbetekintve a távirányító után kutasson. Megakadt a szeme a kanapén böngésző lányon, kinek könyökét egy szürke cicus böködte, minden bizonnyal simogatást kunyerálva, az asztalról pedig egy másik, fehér szőrű, mégis barnás pofájú és talpú macska figyelte őt feszülten.

- Hogy hívják őket? - tudakolta a fiú, megpróbálva őszinte kíváncsiságot kölcsönözni hangjába, habár utálta a macskákat.

Nicolette felsóhajtott és a srácra emelte a tekintetét, aki csak vigyorgott rá. Tudta, hogy most már képtelen kirúgni, beengedte az otthonába, és innen már csak önszántából léphet ki, mert sem határozott kijelentéssel, sem pedig erőszakkal nem tudja távozásra bírni Rayt. Így utolsó fegyveréért nyúlt: megpróbálta önmagát adni, ami eddig majdnem mindenkit elüldözött maga mellől. Bár a fiú azt hihette, hogy Nicolette végre feladta a próbálkozást és végleg beadta a derekát, igazából ez is csak egy kísérlet volt, hiszen biztos volt benne, hogy az érdektelen személyisége és hideg szavai majd elijesztik a srácot.

- Ő Patricia - bökött a birman felé csöndesen -, ő pedig Keith.

Nicolette-nek a szeme se rebbent e két név említése közben, de Ryan így is biztos volt benne, hogy jelentést hordoznak.

- Helyesek - húzta fel lábait a fotelba, hogy aztán állát térdein pihentethesse. Szerette ezt a pozíciót, mintha lábszárai pajzsként védték volna ilyen helyzetekben. Beszélgetőtársa egyik szemöldökét felvonva tekintett fel egy pillanatra, majd már vissza is tért a cikkhez.

Továbbra sem tudta lekötni a lány figyelmét, aki az olvasott sorokra koncentrált a számítógépén. Kellett találnia egy módot, amivel ráveheti, hogy félretegye kütyüjét. Az ilyesmit már volt szerencséje gyakorolni, hiszen gyakran kellett feldobnia érdekfeszítő témákat, hogy Pierre tekintete a monitorról őrá vándoroljon.

- Meg akarlak ismerni! - vallotta be, és bár a valóság éppen ennek ellentéte volt, Nicolette mégis fölsóhajtott, hogy aztán gyengéden arrébb taszítsa a brit rövidszőrűt és elhelyezze laptopján az asztalon, Patricia mellett.

- Egy jó okot mondj arra, hogy miért - kérte őt a lány, miután megvakarta ezúttal kapucni által nem fedett feje búbját, Ryannek pedig csak ekkor tűnt fel, hogy mennyire hosszú a haja. Éppen készült volna kibökni valami "mert gyönyörű vagy"-hoz hasonló sablont, csakhogy Nicolette előre kikerült ezt: - Egy igazit!

Így hát a betolakodó kibökte első értelmes gondolatát:

- Mert te más vagy.

- Nem hinném.

- Egy játékkal bebizonyítom.

- Egy játékkal?

Ray gyermeki lelke mindig is rajongott egy szórakoztató játékért. Kisebb korában, még édesanyja halála előtt órákat töltött a húgával, a legújabb Playtation játékokat tesztelték, értékelték és szidták. Roxy alig múlt öt éves, de már mesteri szintre emelte videojátékos képességeit, nyolc évvel idősebb testvérét gyakran sikerült elpáholnia egy-egy autós versenyen. Édesanyjával a ne játssz az étellel szabályt szegték meg legalább egymilliószor, hiszen sütés-főzés közben előszeretettel készítettek ketchup festményt a csempére, vagy dobálták egymást összenyálazott kenyérmócsingokkal. Apjával egész hétvégeken át képesek voltak azzal szórakozni, hogy szerepet cseréltek és úgy jártak fel-alá a lakásban. A kis Ricky fontoskodva, apja mély hangját imitálva dorgálta meg Roxy, amiért az nem pakolt össze a szobájában, ez pedig folyton mosolyra késztette a picit. Matthew pedig feleségét, Clarissát ugratta azzal, hogy fia bűnbánó arckifejezését felvéve bevallott egy-egy szégyenletesebb jegyet. Igazi család voltak, csakhogy a tragédia után minden megváltozott. A játéknak azonban nem volt vége: Ray számára folytatódott. Kaszinók, szerencsejáték és vetkőzős póker formájában.

Nicolette számára a játék szó egészen másfajta jelentést hordozott. Világéletében játékszernek érezte magát, ami valamiféle öröklődő betegség lehetett nálunk, elvégre édesanyja is erre a sorsra jutott. Csakhogy kettőjük között az volt a különbség, hogy Patricia előbb kiszabadult a mókuskerékből, a halál édes megnyugvást biztosított számára. Nicolette Istenbe vetett hitét alig néhány évesen vesztette el, mikor felismerte, hogy az apácák igazából nem is hívők - csupán görcsösen kapaszkodnak egy áhított személybe, ki soha nem is létezett. Végtére is... milyen istentisztelő az, ki kezet emel egy gyerekre? Milyen nevelőszülő az, ki a gyámságot vizsgáló előtt nyájasan viselkedik örökbefogadottjával, máskor viszont számára káros ételekkel tömi, megkeseríti életét? Milyen kisdiák az, ki az öngyilkosság küszöbéig kerget egy ártatlan gyermeket? Milyen tanár az, ki kikezd a diákjával és kierőszakolja belőle a szerelmet? Milyen élet az, melyben az emberrel rongybabaként bánnak, kiszolgáltatott, és egyszerű játékszer?

- A játék neve Megfigyelő, de ki kell mennünk hozzá a teraszra - bökött a válla fölött a már előzőleg megfigyelt, ritkán használtnak tűnő kinti térre, melynek átlátszó ajtaja tárva nyitva állt.

- Csak azért, mert a Földön élők közül majdnem mindenki ugrik, ha fütyülsz, még nem jelenti azt, hogy én is köztük vagyok - jegyezte meg Raynek nem tetsző hangsúllyal a lány, miközben Patricia megérezte a kettőjük közötti feszültséget, és ráfújt az idegenre.

- Sértené az egódat vagy az elveidet, ha legalább egyszer megpróbálnál kedves lenni valakihez? Én értem, hogy az életedben eddig megfordult emberek megbántottak, de az a maroknyi személy nem ok arra, hogy mindenkit ellökj magadtól! Menj a hálódba, nézz bele a tükörbe és tedd fel magadnak a kérdést: biztos így akarom leélni az életem? - váltott Ray a "lecseszős" hangnemére.

Bár ez csak egy légből kapott, spontán gondolatsor volt, melynek a megmondója fejében különösebb értelme nem volt, mégis mintha a hallgatófél lelkéig hatolt volna. Nicolette érezte, hogy igaza van, mégsem sikerült meggyőznie afelől, hogy ő lenne az, aki majd megváltoztatja benne ezt a tévhitet. Megpróbált úgy tekinteni a fotelját összekoszoló egyénre, mint férfira, mégsem találta őt vonzónak - amit eddig megismert belőle, az a legkevésbé sem nyerte el a tetszését.

- Nincs tükör a lakásban - helyesbített a lány, Ryan válasza pedig az arcára kiülő döbbenet volt, összevont szemöldöke és résnyire nyíló ajkai. Ezt még egy jégkirálynőtől is sokkolónak érezte.

- Akkor honnan tudod... honnan tudod, hogy jól nézel-e ki? - tette fel az elméjét elborító kérdések közül az egyiket. Elképzelte Nathan arcát, mikor megosztja vele ezt az érthetetlen életvitelt. A srác ugyanis képtelen volt egy órát kibírni anélkül, hogy ne bámulna bele bamba képével egy visszatükröződő felületbe, hogy aztán mindig magánál tartott összecsukható fésűjét párszor átvezesse hajszálai között.

- Talán ez a legnagyobb különbség kettőnk között - jelentette ki meggyőződéssel szavaiban Nicolette. - Én megtanultam, hogy nem kell megfelelnem másoknak, így inkább megfelelek magamnak. Ezzel szemben te mások véleményére építesz, ezért sosem leszel képes elfogadni önmagad.

- Nicky, ez...

- Nem Nicky, hanem Nicolette! - javította ki reflexszerűen, a neve mindig is fontos volt számára. Nem véletlen, hiszen édesanyja kívánsága volt, hogy így nevezzék el, bár egyre inkább kezdte azt hinni, hogy nem hihet el mindent, amit az apácák kiskorában közöltek vele.

Ray Ray felsóhajtott.

- Most akkor kijössz a teraszra játszani, vagy sem? - tette fel a kérdést szárazon, mely mintha egy kisdiák szájából hangzott volna, éppen miután megráncigálta a leányka copfját.

Voltak odakint olyanok, akik őrült táncmozdulataikkal kápráztatták el a közönséget egészen pici koruk óta, mások hangjuk lágyságával nyerték meg maguknak az embereket. Sokaknak elég volt megszólalniuk, az őket körülvevők már szakadtak a nevetéstől. Egyesek arról álmodtak, hogy felnőve híres televíziós showjuk legyen, lépten-nyomon meginterjúvolták még a szomszéd idegesítő hörcsögét is. Olyan gyerekek is akadtak a világban, akik a szavakkal bántak jól, irodalomtanárok szívét melengették meg lehengerlő iskolai fogalmazásaikkal. A média órán feszülten figyelő diák amióta csak először látta a Star Wars legelső részét, filmekkel akart foglalkozni. Az emberi természet, a pszichológia és a szociológia úgy vonzotta a hatalmas tervekkel rendelkező kisokosokat, mint a mágnes. A Greenpeace segítségével méhecske tulajdonossá váló gyerek kész volt arra, hogy meghatározó lépéseket tegyen egy szebb jövő felé Földünk számára. Ryan azonban más volt. Szeretett táncolni és énekelni, de különösebb tehetséggel nem áldották meg, anyja halála előtt igazi mókamester volt, odavolt meg vissza egy igazán kiváló Johnny Depp filmért, és egyszer megosztott az idővonalán valami környezetvédelmi hablatyot egy lány kedvéért, de igazából sosem érezte magáénak az ezekkel kapcsolatos potenciális szakmákat. Sosem voltak világmegváltó tervei, nem akart önéletrajzának címlapján virítani, hidegen hagyta a rivaldafény. Egyetlen dolgot akart egész életében: lányokat hódítani. Legszívesebben örökké tizenkilenc maradt volna, minden vágya volt az összes európai ország fővárosának és minden amerikai államnak a meglátogatása.

Azonban ahogy Nicolette átvezette ujjait mélybarna hajzatán, mely egészen a csípőjéig ért, rájött, hogy minden eddigi tapasztalatát kivághatja a kukába. Nem értette miért, de a begyakorolt szövegek, az arcmimikái, melyeket képes volt hosszú perceken át tartani, és magabiztossága egyszeriben tovaszállt, amint a lány kifejezéstelen szemei találkoztak az övével, ahogy az feltápászkodott és elhaladva mellette már kint is volt a ritkán használt teraszon.

Nicolette úgy vélte, hogy minél hamarabb teljesíti a hívatlan vendég kéréseit, az annál gyorsabban fogja elhagyni otthonát. Ezért pedig képes volt veszedelmes vizekre evezni: engedelmeskedett. Szeretett volna minél gyorsabban szabad lenni, hogy aztán folytathassa kutatását új munka és édesanyja nyughelye után. Furcsa, de Ray jelenlétét valamiféle kalitkának érezte, mintha nem lenne szabadulás a ketrecéből, mintha bele lenne kényszerítve egy szituációba, amit sosem akart megtapasztalni. Nem akart figyelmet egy sráctól sem, nem akart az a lány lenni, akinek láttán elolvadnak a hímek, és legfőképp nem akart az a hölgy lenni, aki könnyen adja magát. Leginkább ő volt az, aki sehogy sem adja magát, hiszen ettől volt jégkirálynő.

A terasz csak egy apró talajú szeglet volt, melyet a ház minden olyan lakója birtokolt, kinek kelet felé néztek az ablakai. Két napozóágy volt elhelyezve odakinn, valamint egy kerti asztalka, melynek fehér festéke itt-ott már lepattogott, és egy alapos takarítás is ráfért volna. Ezeket a bútorokat még a tulaj hagyta itt, ahogy minden mást is, ami a lakásban helyet kapott. Nicolette rendet tartott odabent, azonban - nem igazán értette miért - sosem merészkedett ki ide. Ezt Ryan is láthatta, csakhogy bármennyire is reménykedett a házigazda, hogy talán valamiféle tisztaságmániás kényszerbeteggel van dolga, ez őt a legkevésbé sem zavarta. A két ülőhely egyikét elfoglalta, és bár háttámlájának beállítása arra ösztönözte, hogy elfeküdjön, mégsem tette ezt, előrehajolva várta, hogy vajon mit tesz Nicolette. A középre helyezett fém asztalka mellett a napozóágyak úgy voltak elhelyezve, hogy félig az utca zajosságát kémlelték, félig pedig a másik strandkelléket. A lány törökülésben elhelyezkedett a narancssárga-zöld, csíkozott párnákon, hogy aztán unottan vethessen egy pillantást az odakinti eseményekre. A derékig érő korlát alatt üveg borította a kerítésként funkcionáló lezuhanás-gátlót, így tökéletes kilátást biztosítva a házra párhuzamos úttestre, valamint a túloldalán húzódó járdára.

- Látod ott azt a szőke csajt? Most fordul be az utcába - adta meg a lány koordinátáit Ray. Nyála persze máris csorgott, de kénytelen volt leplezni kiéhezettségét. Nicolette szerencséjére nem ismerte olyan jól az ellenkező nemet, mint ahogy azt hitte, így semmi sem tűnt fel neki a srác vágytól izzó szemeiből. - Szerinted hova megy?

- Találkozik az ál barátnőivel, akik majd meggyőzik arról, hogy tudják mi a jó neki, miközben igyekeznek lecsapni a kezéről minden potenciális férj jelöltet. Szerencsétlen biztos keresi az igazit - fröcsögte a gúnyba áztatott mondatokat Nicky, az utolsó szót szinte köpte.

Élete elmúlt éveiben barátnőkből és barátokból a legrosszabbakat fogta ki, és amilyen eltántoríthatatlan volt, kötötte az ebet a karóhoz, nem volt hajlandó elhinni még Keith szívmelengető szavainak sem, hogy egy - esetleg kettő-három - rossz példa nem jelent semmit.
Ryan egy bizarr pillantást vetett a lányra.

- Mi van? Még nem találkoztál egy pesszimista emberrel sem? - vonta össze szemöldökeit kérdőn a Nicolette. A szikrázó Nap árnyékot vetett rájuk, de a természetes fény még így is megcsillogtatta tekintetét. Ryan bármennyire is próbálkozott, szinte megerőszakolta magát, de nem látott rajta semmi értékelhetőt, szépet. - Ettől még nem leszek más.

Lelke mélyén tudta, hogy azoknak van igazuk, akik ennek ellenkezőjét állítják. Mindenki, akivel eddig találkozott - talán a piaci anya-fia pároson kívül - megpróbálta meggyőzni arról, hogy ő más. Azonban épp ezért nem kedvelték, épp ezért okoztak neki fájdalmat, így az eleinte kiváltságnak hitt különlegességét lassan átokként kezdte felfogni, ahogy egyre idősebb lett.

- Egyáltalán nem baj, ha más vagy, nekem épp ezért tetszel - törte meg a néhány pillanatig beálló kínos csendet Ray. Minden erejével azon volt, hogy befeszített, merev izmain és őszintének tetsző arckifejezésén ne ütközzön ki, hogy mekkora valótlanságot állít.

- Nem tetszhetek neked, nem is ismersz - vágta rá kapásból, majd jót húzott a dohányzóasztalról magával hozott pohár vízből Nicolette.

- Ez nem jelenti azt, hogy nem akarlak megismerni - jegyezte meg egy féloldalas mosollyal a srác, melytől a földkerekség minden nője elalélt volna, kivéve persze a vele szemben üldögélőt. - Van egy másik játékom - vetette fel az újabb móka ötletét, mert a Megfigyelő nem volt eredményes.

- Hallgatlak - emelte az égre tekintetét a leányzó, hogy túlessenek végre ezen az egész kelletlen találkozón, bár Rayben ez csak egyre inkább duzzasztotta az önbizalmat.

- Az Ez vagy az? pontosan megmondja, hogy milyen ember vagy. Készen állsz? - kérdezett rá Ryan, a házigazda pedig bólintással jelezte, hogy neki már tulajdonképpen mindegy. - Nagy vagy kicsi?

- Semekkora.

- Anyás vagy apás?

- Mindkettő halott.

Számomra - tette hozzá fejben a válaszadó, hiszen édesapja életének alakulásáról nem tudott.

- Fehér vagy fekete?

- Színtelen.

- Dvd vagy mozi?

- Pfuj.

- Szilárd vagy folyékony?

- Gáz.

- Észak vagy dél?

- Pont itt.

- Édes vagy sós?

- Savanyú.

- Lehetetlen vagy - mosolyodott el a játékvezető annak gondolatára, hogy egy értelmes választ sem tudott kicsikarni a lányból. - Nicky...

- Nicolette! - ismételte a javítást, Ryan pedig mintha újra az iskolapadot koptatta volna, szinte hallotta, ahogyan a pedagógus újabb karót vés be neki.

- Egyezzünk meg egy arany középútban. Nicole? - emelte meg szemöldökeit tetőtől talpig végigmérve az ültő helyzetű lányt, hogy felmérje a név megfelelőségét. - Illik hozzád - vonta le végül a következtetést diadalittas arckifejezéssel Ryan.

- Nem szükséges becézgetned, ha rajtam múlik, akkor többet úgysem találkozunk. Biztos lehetsz benne, hogy többé semmilyen csellel nem fogsz tudni betolakodni ide - biztosította efelől Nicolette, majd (mivel elfogyott odakint a folyadéka, ami egészséges táplálkozását nagyban meghatározta) felpattant és anélkül, hogy Ryanre pillantott volna, emelt fővel távozott a teraszról.

Keith és Patricia már éppen kezdték hiányolni gazdájukat, így lábához dörgölőzve üdvözölték, miközben ő az öt évvel ezelőtt vásárolt víztisztítója segítségével édes nedűt töltött egy üvegbe, hogy aztán felhörpintse azt.

Ryan bármennyire is szeretett volna még maradni, hiszen kezdte végre újra nyeregben érezni magát, sajnos ő is pontosan tudta, hogy engedelmeskednie kell, ha szeretné még viszontlátni kiszemeltjét. Már kedd volt, 18-a, így mindössze tíz nap állt rendelkezésére, hogy elcsavarja a hajthatatlan, sziklaszilárd lány fejét, kicsikarja belőle a bűvös szót, majd valami ócska indokkal ne keresse többé. A nyomtalan felszívódás mestere volt.

Követte a lányt odabentre, aki éppen törpe vízműnek képzelte magát, és már a második pohár vizet döntötte magába. Vendége megtámaszkodott a pulton, úgy próbálta elkérni telefonszámát azzal a módszerrel, ami a statisztikák alapján tízből kilenc hölgyeménynél bevált volt.

- Tudod, van egy kis problémám - kezdte egy szégyenlős mosollyal, mellyel elérte, hogy Nicolette (akiről kiderült, hogy az ő folyadékbevitele miatt szomjazik fél Afrika) vessen rá egy kósza pillantást. - Elvesztettem a telefonszámomat, megkaphatom a tiédet?

Nevetségesen elcsépelt egy szöveg volt, meglepő módon azonban az ellenkező neműek tapadtak erre. Az okoskák és a fiús lányok olykor-olykor csak egy kacajjal - esetenként arcon csapással - jutalmazták az efféle megnyilvánulásokat, az átlagosak és a pláza cicák azonban viháncolva nyújtották a kezüket, hogy aztán a helyes vigyorú srác telefonjába véshessék elérhetőségüket. Nos, íme egy jégkirálynő reakciója:

- Nincs telefonom, egy hónapja kikapták a kezemből a metrón - vonta meg a vállát a lány érdektelen képet vágva, mintha hidegen hagyta volna ez a veszteség, és így is volt.

Ryan minden bizonnyal a CIA-t riasztaná, ha megfosztanák az ő kicsikéjétől, a gyönyörűen fehér Samsung Galaxy S5-től. Hosszú, fárasztó heteken át gyűjtött rá, azonban megérte a várakozást a drága, tulajdonosa első pillanattól fogva imádta. A lányt viszont úgyis csak ügyfelek hívták, ők pedig emailen is elérték, amúgy sem szerette a telefonját, legalább megszabadulhatott tőle egy huligán által.

Nicolette a hall felé biccentett, így Rayjel a nyomában egészen a felakasztott pulóveréig caplatott. Követője a résnyire nyitott hálószobaajtón át megpillanthatta hősnőnk titkos zugának egy szegletét, hol férfi még nem járt, amióta övé volt a kégli.

- Még elmennék oda - bökött mutatóujjával a mosdó ajtaja felé, miután vetett egy könyörg pillantást a mellette türelmesen várakozó Nicolette-re.

- Ne is álmodj róla! - felelte a lány, ki érthette az emögött rejtőző valódi szándékot, ami a tovább maradás lett volna. Pedig oly sokszor bevált! Kitárta a bejárati ajtó hangszigetelő falapját, így útjára engedve a betolakodót.

Ryannek azonban egész más volt az elképzelése. Nicolette egyre türelmetlenebben megemelte arcát, hogy csípőre tett kézzel jelezhesse nemtetszését a fiú nála töltött perceinek folyamatos növekedése miatt. A srác kapva kapott az alkalmon, szívdöglesztő féloldalas mosolyával arrébb söpört egy tincset, mely a vele szemben álló lány arcába lógott. Szikrázott körülöttük a levegő, ahogyan Nicolette hátát a falnak támasztotta, vendége arca pedig vészesen gyorsan közelített az övéhez, bár a lány ezekből semmit sem érzett. Nem tapasztalt szikrát, gyorsabb ütemű szívverést vagy légzést, különösebben az sem zavarta volna, ha a műveletet valóban végrehajtja a fiú. Bár ami azt illeti, Ryan még a szokásosnak is kevesebb érdeklődéssel készült megcsókolni egy lányt, így - ahogyan ajkai közelítettek a préda szája felé - arra a döntésre jutott, hogy okosabb csak egy puszit nyomnia a női arcra. Csakhogy amint egyik kezével megtámaszkodott a falon, szigorúan tartva a szemkontaktust, Nicolette már biztos volt benne, hogy ez a szerencsétlen díszmadár végigviszi a dolgot, szóval készen állt arra, hogy közbelépjen. A hőségtől mindketten izzadtak, agyuk egyre csak tiltakozott az ellen, ami készült megtörténni, közben fejükben a délután alatt elejtett szavak visszhangoztak, a csönd pedig egészen addig elviselhetetlenül éles és fülsiketítő volt, míg Ray életében először egy jégkirálynő fülébe nem motyogta kéjesen, hogy:

- Tökéletes lezárása egy tökéletes randevúnak.

Már készült volna ajkait az ijesztően sápadt bőrre tapasztani egy varázslatosnak tetsző pillanatig, mikor Nicolette arcára undor ült ki, és válaszképp csak ennyit reagált:

- Na húzzál kifelé!

Átbújt a kellemetlenkedő falnak támasztott karja alatt, majd megadta a kezdőlökést a távozáshoz, mely - már Ryan belátása szerint is - szükségszerű volt, így nem kellett tovább noszogatni. Egy utolsó, lábtörlőről intézett intés után zárult is az orra előtt az ajtó.

×♥×

Kedves olvasók!
Röstellem, hogy ilyen későn teszem közzé a bejegyzést, de egész nap úton voltam, és még mindig nem vagyok otthon.
Mi a véleményetek a randiról? Ilyenre számítottatok?
Köszönöm a megjegyzéseket és a pipákat, úgy örülök, tetszik a történet! ♥
Élvezzétek ki a szünet utolsó hetét, legyen élményekben gazdag szilveszteretek, és   fantasztikus új évetek!

Millió puszi,

Bia