6. fejezet: Piac

Bruno Mars - Treasure

Nicolette iszonyú dörömbölésre ébredt. Mintha egy durva fémkalapáccsal ütnék a tarkóját, hogy ébredjen fel, ami nem lett volna kizárt, tekintve, hogy gyakran elfelejti bezárni az ajtót az éjszakai órákra. Ha jobban belegondolunk, már régen kirabolhatták volna, esetleg poshadhatna valahol egy pincében, arra várva, hogy a zérót számláló ismerősi listájáról valaki kifizesse a váltságdíjat.

- Ryan vagyok! - kiáltotta a hívatlan vendég odakintről, azonban ez a név hősnőnknek sokat nem mondott.

Úgy vélte, hogy valami elvetemült kollégája lehet, aki hajnalok hajnalán, borzasztó frissen, hétkor szeretne valamilyen változtatást a honlapján, sürgősen. Kikászálódott hát, átvágott a folyosón, hogy ajtót nyithasson, azonban semmi kedve nem volt hozzá. Ráadásul a tippje sem jött be.

- Mi vagy te, valami átkozott nyomozó? Megszerzed az email címem, pontosan tudod hol lakom... - ásított egy hatalmasat Nicolette.

Ray átvezette ujjait hajtincsei között. A lány pont olyan volt, mint általában, hosszú nadrágot és pulóvert viselt, mely elrejtette szédítően hosszú fürtjeit.

- Szólnod kéne a szomszédoknak, hogy ne hagyják kitámasztva ilyen gyakran a bejárati ajtót, mert bármilyen idegen besurranhat rajta. Tegnap meglestelek, a postaládád alapján pedig már következett a házszám, az email cím pedig a cég...

- Nem azért kérdeztem, mert érdekel - szakította félbe kemény hangsúllyal Nicolette. Legszívesebben visszamászott volna pihenni még egy órácskát, hétfő lévén utána már úgyis kénytelen lett volna felkelni. - Idefigyelj, te kis díszmadár!

- Ray - korrigált az említett.

- Idefigyelj, Ray! - kezdte meg újabb eltántorító monológját a lány, higgadt hangsúllyal, szokás szerint. - Addig fogsz minden reggel az ajtóm előtt várakozni, amíg be nem adom a derekam? Az a célod, hogy az őrületbe kergess, hogy aztán önként, dalolva dőljek be neked? Vagy mi a terved, nem értem - tárta szét a karjait tanácstalanul.

Emlékezett még az első alkalomra, mikor feltűnt neki, hogy Richard talán komolyabban érdeklődik iránta. Örökre elméjébe égett az, ahogyan Keith udvarolt neki, hosszú évekkel azelőtt. Ám egyik sem hasonlított arra a szokatlan haditervre, melyet követve ez a srác megpróbálta közelebbről megismerni. Már beletörődött abba, hogy sosem fogja ennek valódi okát megérteni, ezért inkább gondolkodott el azon, hogy vajon másoknál tényleg hatásos-e ez a fajta zaklatás.

Őszintén szólva maga a nagy Ryan Zachariah sem tudta, hogy mi vezette őt ilyen korán ehhez a társasházhoz. Talán úgy érezte, hogy minél többször pillantja meg őt a kiszemelt, annál nehezebb ellenállnia neki. Remélte, hogy a természetes bája, a külseje majd elintézi helyette a piszkos munkát.

Megpróbálkozott pár otthon összeírt, olcsó dumával.

- Látom, hogy össze vagy törve, de hidd el, én másmilyen vagyok. Sosem tudnék fájdalmat okozni neked, egyszerűen képtelen lennék rá. Nem számít, hogy hányan bántottak már, mert ha ez a dolog kettőnk között összejön, elfelejtheted őket, megígérem, hogy el fogod felejteni a múltat. Csak annyi kell, hogy megfogd a kezem - azzal tenyerét a lány felé nyújtotta, aki a tegnap összekészített és komódra helyezett szatyrok közül hármat a kezébe kapott, zsebre vágta a pénztárcáját, kivette a zárból a kulcsot, hogy aztán arrébb lökhesse a látogatót és kívülről zárhasson. - Most akkor ez mit jelent? - értetlenkedett Ryan.

- Azt jelenti, hogy én elmegyek vásárolni, te pedig hazamész és az agyalágyult haverjaiddal játszol valami videojátékot - felelte Nicolette, reménykedve, hogy Ray nem fog akadékoskodni.

- Szívesen elkísérlek - ajánlotta fel a lány után robogva a lépcsőn, aki már lezártnak tekintette a beszélgetést, így elindult a kőlapokkal burkolt fokokon. - Cipelhetem a szatyrokat, tolhatom a bevásárlókocsit... és ígérem, hogy nem leszek útban a kasszánál - vigyorodott el a srác, miközben Nicolette mellett haladt.

- Nincs szükségem rád, egyrészt azért, mert a piacon nincsen bevásárlókocsi, másrészt pedig tökéletesen elboldogulok egyedül is, csak teher lenne egy bájgúnár a nyakamban, aki liheg, nyafog, szórja a pénzét, lépten-nyomon ágyba visz mindent, ami mozog... - sorolta az érveit unottan a leányzó.

Piac. Ray ereiben megfagyott a vér, amit akár a helyiség hűvösére is rá lehetett volna fogni, azonban itt másról volt szó. Melbourne szélén hétfőn és kedden kirakodóvásár jelenik meg az egyik elhagyatott parkolóban, ahol szinte mindent meg lehet találni. Ha az ember egy egzotikusabb öltözékre vágyik, souvenirt szeretne vásárolni a szeretteinek, legyen szó kengurubőrből készült karkötőről, esetleg valamilyen őslakosi, festett kőről, vagy hogyha élelmiszerre fáj a foga, akkor ott a helye, hiszen mindent megtalál. Két részre tagolódik, a balszárny a srác egykori törzshelye is volt egyben, ami a turisták legfőbb központja. Itt a legegyszerűbb lecsapni a fiatal lánykákra, bár már egy ideje nem vadászott arrafelé. Szinte az összes árus ismerte, már betanult szövegük volt arra az esetre, ha Ryan az ő standjuk előtt kívánná elcsavarni egy szerencsétlen áldozat fejét. Csodálkozott is, hogy még sosem látta arrafelé a jégkirálynőt, arra gyanakodott, hogy ő inkább a jobbszárnyban szokott vásárolgatni, az élelmiszer részlegen. Ebben reménykedett, hiszen a másik oldalon egyből beigazolódnának a levont következtetései, melyeket éppen készült megcáfolni.

- A legkevésbé sem vagyok ilyen, nem is ismersz, ne ítélkezz előre - csóválta a fejét halálosan komoly arccal Ray. Nem érthette, hogy Nicolette előítéletei honnan fakadnak, múltját ismerve talán könnyebben megérthető ez.

Nicolette lenyomta a bejárati ajtó fémes kilincsét, ezzel mindketten kiértek a szabad levegőre. A hőmérő higanyszála csúcsközelben járt, közel álltak már a decemberi rekord megdöntéséhez. Így hát Nicolette pár egyszerű mozdulattal megszabadult pulóverétől, ezzel pedig láthatóvá vált hosszú hajzuhataga, mely leheletnyit kócosan omlott hátára, s majdhogynem a csípőjéig ért.

A meglehetősen széles járda elég nagy volt kettőjüknek ahhoz, hogy Nicolette megtarthassa a számára szükséges távolságot. Már egészen megfeledkezett arról, hogy valaki mellette halad, szokás szerint kizárta azt, ami nem volt fontos számára. Kiürítette a fejét és csakis a lépteire koncentrált, az útra és a kellemes szellőre.

Ryan elméje ezzel szemben megállás nélkül kattogott, mint az izgatott tinédzsernek elalvás előtt, egy másnapi komoly dolgozattól való félelem miatt. Egy átlagos lánynál már rég bevetette volna, hogy mennyire káprázatosan fest a szeme, ebben a megvilágításban. Bedobhatta volna akár azt is, hogy napról napra egyre csak szebb lesz, villanthatta volna makulátlan mosolyát, lazán átkarolhatta volna, igazi, hamisítatlan Nate stílusban, vagy akár kézen ragadhatta volna, hogy egy szégyenlős mosolyra késztesse a lányt.

Fejből tudott volna idézni bármelyik híresebb költőtől vagy írótól, még Poe-tól is, hiszen ha azt akarta, hogy a gimnázium gótja a listájára kerüljön, akkor bizony tanulmányoznia kellett a sötét, morbid irodalmat is. Ha egy okoskával lett volna dolga, emellett felhozhatta volna még, hogy Newton törvényei a szerelemre is igazak, elvégre ő is nyugalomban volt, míg nem érkezett meg az életébe Nicolette.

A gimnáziumban volt kapcsolata utoljára, azóta a mély vízbe vetette magát minden alkalommal, arról próbálta meggyőzni a naiv lánykákat, hogy első pillanattól fogva vonzalmat érez irántuk. Az esetek kilencvenkilenc százalékában ez tökéletesen működött, már csak az adott fajtához megfelelő eszközökre volt szüksége, azonban egy jégkirálynőnél más volt a helyzet.

Ha Nathan egy fiús lányra bökött volna a gyorsétteremben, akkor a tegnap esti futball meccs, esetleg a fiatal tenisz sztárok életét boncolgatta volna vele, sőt, még akár a kosárlabda csapatok idei, csapnivaló teljesítményéről alkotott véleményét is kifejthette volna. Tegyük fel, hogy ez sem hatott volna, ekkor következhetett volna az alkohollal való dobálózás, sörös sztorik, esetleg sportmárkák.

Nos, bár gyűlölte ezt a csoportot, mégis egy pláza cicával lett volna a legnagyobb szerencséje. Bármennyire is imádta, ha könnyen kapható egy lány, és ha sokféle dologban benne van, nehezen viselte már a ribancokat, az erősebb parfüm illatától gyakran fuldoklott, a szilikon keblek érintéséről már nem is beszélve, igazi rémálma mégis a feltöltött kacsaszáj volt, undorodva csókolta a mű ajkakat. Ezektől eltekintve azonban nemhogy két hétre, de két órára sem lett volna szüksége.

Most vissza gondolnia kellett a kezdetekre, mikor még nehéz feladat volt számára, hogy egyáltalán szót értsen az ellenkező nemmel. Udvarolnia kellett, nem számított mennyire utálta.

- Mi csinál pontosan egy webdesigner? - tette fel azt a kérdést, ami a legésszerűbbnek tűnt jelen helyzetben. Ez a legkevésbé sem volt tolakodó, mégis érdekélődést sugárzott, bár a bizonytalan hanglejtése nem lehetett túl meggyőző.

Nicolette-nek nem tetszett, hogy a srác mindenképpen beszélgetni szeretne, ugyanis ez nem volt a kedvenc időtöltései között. Sokkal inkább élvezte a csendet és a magányt.

- Tisztázzunk pár dolgot - szólalt meg néhány pillanatnyi hatásszünet után. - Nem együtt megyünk a piacra, te csupán egy zavaró tényező vagy mellettem, viszont külön úton járunk, ennélfogva a kommunikáció a legnagyobb jóindulattal is fölösleges.

Ryan tudatáig végre valahára eljutott, hogy ez nem ilyen egyszerű. Puszta kérdésekkel, holmi elszórt bókokkal nemhogy előre nem fog jutni, de hátrafelé menetel majd ebben a végeláthatatlan társasjátékban, melyet egyes egyedül játszott, tulajdonképpen maga ellen. Úgy döntött, hogy inkább befogja a száját, és legközelebb gondolkodik, mielőtt beszélne, Nicolette legnagyobb örömére.

Igyekezett tudomást sem venni a mellette ballagó srácról, akinek kitartásáról magántanára jutott eszébe, Richard rendelkezett még ehhez hasonló erőszakossággal. Legszívesebben addig visított volna, míg el nem üldözi maga mellől zaklatóját, csakhogy ez a viselkedés cseppet sem vallott rá, szerette a dolgait nyugalomban végezni - bár a munkáján kívül túl sok intéznivalója nem akadt.

Az út csöndes volt, bár egyikük sem tudta eldönteni, hogy a feszült, vagy a nyugodt fajtából. Egy szót sem váltottak egymással, Ray azonban olykor-olykor a lány felé pillantott, mintegy ellenőrizvén, hogy nem roskadt-e össze a tikkasztó hőségben, hosszúnadrágban. Nem fért a fejébe, hogy miként képes egy nő így elhanyagolni a külsejét, Nicolette pedig hasonlóképpen vélekedett róla: miért fordít ennyi figyelmet a megjelenésére bárki is?

Még be se fordultak a sarkon, mégis mindketten tisztán hallották a csődület által keltett zajt, mely a parkoló mellé épített téglaépület lakóit úgy zavarta. Hősnőnk egy halk sóhajt hallatott, majd felemelő érzés kerítette hatalmába, hiszen számára ez a zsibaj furcsamód az otthont jelentette, ez volt az egyetlen hely, ahol ismerősökre lelt.

A járda mögött standok milliárdjai sorakoztak, apró szünet tátongott a jobb és bal szárny között, mely elválasztó vonalnál Nicolette megtorpant.

- Azt javaslom, hogy menj és csavard el valamelyik turista fejét a bizsuknál - biccentett fejével a bal oldal felé -, én addig bevásárolok - bökött jobbra egyik ujjával.

- Nem azért kísértelek idáig, hogy más lányokkal foglalkozzak. Gyerünk, irány a gyümölcsös részleg! - lódult meg hatalmas hévvel, azonnal el is tűnt a lány szeme elől az egészséges életmód alapvető élelmiszerei között. Legbelül azonban gyötörte a vágy, hogy akár megcsókolhasson valakit, már ezzel a számára jelentéktelennek tűnő gesztussal is beérte volna, úgy el volt keseredve, a helyzet egyre és egyre reménytelenebb lett.

Nicolette pontosan tudta, hogy merre kell mennie, egyetlen árusnál érezte biztonságban magát, a Donna által kínált zöldségek minőségében száz százalékig biztos lehetett. Ray a tömegből kilépve utána sietett, majd leesett állal konstatálta az elé táruló látványt. Az ezernyi stand közül ő a legeldugottabb felé sétált, ami mögül ennek hatására előugrott az ötvenes éveiben járó termesztő hölgy, hogy aztán kézfogással üdvözölhesse az érkező vevőt. Azonban a megdöbbentő része a helyzetnek akkor következett, mikor az eddig a kartonokkal babráló, húszas évei végét taposó, kancsal férfi megtette ugyanezt.

Van ember, aki boldogan fogadja ezt a gáz csajt? - futott át az agyán.

Nicolette ugyanúgy találta a kipakolt árut, mint mindig. A fából és fémből tákolt asztalok eltűntek a megannyi színes kartonokba rendezett, friss zöldség és gyümölcs között, melyek három oldalról szegélyezték a nőt és fiát. Ray kissé félve merészkedett közelebb.

- Ki a barátod? - tudakolta Donna, miközben paradicsomot pakolt egy szatyorba, ezzel párhuzamosan Nicolette pedig a naranccsal volt elfoglalva.

- Valami srác, aki nem képes leszállni rólam - felelte a lány könnyedén, miután átnyújtotta a megpakolt szatyrot. - Napszúrásra gyanakszom.

- Ebben a melegben nem csodálkoznék - mosolygott Nicolettre Donna egyetlen fia, Peter.

Peter egyik szemgolyója születésétől fogva vak volt, egy árnyalattal halványabb zöld színű szivárványhártyával és kissé csálé állással. Tar kobakja és itt-ott hiányos fogsora ellenére ő volt a legelbűvölőbb, legártalmatlanabb, legszelídebb férfi, akivel Nicolette valaha találkozott. Azonban Ryan arcára undor ült ki - melyet egy pillanattal később el is tüntetett -, amint feléje pillantott ez a bizarr jelenség. Pocakos, kopasz alakja keménységre engedett következtetni, ám ez csupán a látszat volt.

- Donna, összekapnád nekem a szokásosat? El kéne ugranom Travishez - bökött a vásárló az ellenkező irányba, hiszen arra volt található a kecsketenyésztő standja, és a túlérzékeny szervezete csak a hamisítatlan, valódi tejet viselte el.

- Veled megyek! - ajánlkozott azonnal Ray, hiszen egyre nehezebben állta az árus rosszalló tekintetét, mellyel mintha a veséjébe látott volna, ez a gondolat pedig rendesen ráijesztett.

- Nem, te itt maradsz! - utasította gondolkodás nélkül Nicolette, majd (tudva, hogy az utánfutójává váló fiú nehezen ért a szóból) vízszintesbe emelte egyik karját és egy határozott mozdulattal egyenesen a padlóra irányította mutatóujját. Ray csalódottan bár, de beletörődött sorsába.

Peterrel egyetemben vágyakozva pillantott az egyre távolodó alak után, csakhogy a kopasz srác érzései teljesen igazak és makulátlanul tiszták voltak. Azonban látva hímtársa elkeseredettségét, fejével a stand mellett megbújó apró sarok felé biccentett, majd széles, eltávolíthatatlan vigyorral a képén előhalászott két műanyag kartont anyja mellől. Helyet foglalt az egyiken, Ray pedig egyszeriben lehetőséget látott a helyzetben: bármennyire is egyszerű volt számára, hogy levegyen egy lányt a lábáról, a hozzátartozókat, ismerősöket még magabiztosabb könnyedséggel varázsolta el. A középiskolai barátnőinek szülei egy pillanatig sem gyanakodtak arra, hogy a rosszfiús külső alatt ténylegesen egy lelkiismeretlen tapló rejtőzik. Így hát helyet foglalt a másik kartonon, ezzel nem voltak útban Donna számára, aki kiszolgálva pár, kósza vevőjét, gyanakodva vetett olykor-olykor egy pillantást a két fiatal felé. Peter ártatlan, naiv lelke azonnal a szárnyaszegett angyalt látta a fiúban, csakhogy a hölgy női megérzése sosem - így ez alkalommal sem - csalt.

- Nem csíp téged, igaz? - tudakolta levonva a nyilvánvaló következtetést Peter, mire Ryan csak bólintott. - Ne vedd magadra, senkit sem kedvel. Anyának még azt se engedi, hogy öleléssel vagy egy puszival üdvözölje. Nekem meg aztán főleg nem! - sóhajtott fel szívfájdalmasan. Hősünk alig bírt a szemeibe nézni, megrémült azok furcsa pozíciójától.

- Nem hiszi el, hogy komolyan gondolom... pedig így van! - tette hozzá komor tekintettel a fiú, ki egyre jobban élvezte a kialakult szituációt. Remélte, hogy ha megnyeri magának Petert, akkor ő majd szól pár jó szót az érdekében, jelen helyzetben pedig még ezt is óriási segítségnek gondolta.

- Kitartóságra lesz szükséged, úgy készülj - adott hasznos tanácsot Peter, ki meglepően értelmesnek látszott Ryan szemében. Nem érezte úgy, mintha egy retardált nyomorékkal beszélgetne (pedig külseje alapján ezt az értelmetlen következtetést vonta le), ha a tekintetét a mellé gurult narancson tartotta, akkor pedig egyáltalán semmi nem tűnt fel neki. - Pár évvel ezelőtt én is itt tartottam, egy időben minden hétfőn újra és újra megpróbáltam kedveskedni neki valamivel, de az ajándékaimat sorra elutasította, a randevú felvetésétől meg egyenesen fintorgott, így feladtam.

Raynek az járt a fejében, hogy fényévekkel előrébb járt, össze se hasonlíthatnák a külső adottságaikat, a tapasztalatukat és elszántságukat. Mégis úgy érezte, hogy Peter sokkal jobban illene egy ilyen szerencsétlen lány mellé, ki képtelen otthon hagyni a decemberi hőségben a pulóverét.

- Tegyük fel, hogy nekem sikerül elhívnom...

- Reménytelen - szúrta közbe az éppen vásárló nélkül árválkodó stand tulajdonosa, miközben Nicolette állandóit pakolta egy fehér szatyorba.

- De ha mégis...

- Megeszem a kalapom, ha sikerül - szakította félbe ismét Donna.

- Elfogadom a kihívást! - pillantott feléje egy sötét vigyorral Ryan. - Szerinted hova vigyem? - fordult vissza Peter felé. - Egy egyszerű mozi megteszi?

- Egyedül fogod végignézni a filmet - csóválta a fejét őszinte sajnálattal Peter. - Nicolette utálja a szerelmi vagy bármiféle történeteket, műnek tartja őket.

- Ráadásul az asztmájának sem tenne jót, ha a fullasztó parfümöddel össze lenne zárva - mormolta az orra alatt Donna, viszont az, akinek szólt így is tökéletesen értette.

Asztma... nem baj, ennél rosszabb már úgyse lehet - gondolta Ryan. Bár azt nem értette, hogy akkor a hölgyemény miért tart macskákat.

- Egy rövid dokumentumot, vagy művészfilmet azért megnézne, nem? - próbálkozott tovább, hiszen a mozi volt számára a legkedvezőbb. Egyszerű, hagyományos, bevált módszerekkel.

- Ha feliratos, akkor nemet fog mondani, nem tud lépést tartani a gyorsan pörgő sorokkal - vonta meg a vállát Peter, aki minden erejével azon volt, hogy segítsen bajba jutott embertársának. Ryan értetlenül meredt rá, hiszen egy webdesigner csak nem analfabéta, mire a srác felvilágosította. - Diszlexiás.

Tévedtem...

- Peter Hogan, miért beszélsz úgy róla, mint valami orvosi kezeltről? Ő is ember, olyan, mint amilyen te is! - rivallt a fiára Donna anyai aggodalommal a hangjában, attól tartott, hogy akár ez a rövidke eszmecsere is rossz hatással lesz egyetlen gyermekére.

A szorgos vásárolni vágyók olyanok voltak, akár a méhek. Gyors tempóban ide-oda szállingóztak körülöttük, virágról virágra repkedtek, olykor beporozták némi pénzzel az árusokat, máskor viszont zizegve tovaszálltak. Ryan egy pillanatig figyelte őket, feltört belőle a furcsa felismerés, miszerint ő szorul a legjobban kórházi ellátásra a társaságból, kiszemeltjét is beleértve. Azon csikorogtak agyának fogaskerekei, hogy mégis mit képzelt. Teljesen lehetetlennek látta az elé tárt feladatot, pedig ő tudhatta volna a legjobban azt, amitől Nathan rettegett: mindenki szívéhez van egy kulcs, nemtől, szexuális beállítottságtól és kortól függetlenül. Ryannek pedig az volt a dolga, hogy megtalálta a kulcsot, majd pedig a magas kőfalakkal határolt lakatot. Csakhogy egy jégkirálynő esetében ez való igaz, hogy nem könnyű feladat. A nyitóeszköz a föld mélyére volt száműzve, a lakat, a szív kerítése pedig jéggé fagyott.

- Anya, ne szólj bele! - vágott vissza sértetten a félig világtalan srác élesen.

- Rendben, akkor a mozi nem játszik - törődött bele lemondó hangsúllyal Ryan. - Egy romantikus séta?

- Még ha a romantikát mellőznéd, akkor sem. A sétával nem lenne baja, de az biztos, hogy nem szólna egy árva szót se - szállt be Donna is, ezúttal valamivel kedvesebb hanglejtéssel. Az volt a terve, hogy elveszi az idegen kedvét Nicolette zaklatásától.

Igazat kellett adnia a hölgynek, hiszen idefelé is alig váltottak pár szót egymással. Nicolette minden bizonnyal csendszerető, békés személy volt. Ray fejben megállás nélkül jegyzetelt.

A folyamatos tanácsokban részesülő egyén ráeszmélt, hogy mennyi mindent tudnak ezek ketten a lányról. Mégiscsak ők az egyedüli emberek, akiket Nicolette öt évvel ezelőtti költözése óta minden héten felkeresett, kommunikáltak, történetek derültek ki, ráadásul Peter még udvarolt is neki.

- Diszkó? - álmodozott Ryan, máris a miniszoknyákon, villogó fényeken, izzadt testeken és tömény erotikán járt az esze. Női hallgatója lesajnáló pillantással illette.

- Nicolette nem tud táncolni, és ismét bökkenő az asztma, a dohányfüst miatt - ábrándította ki Peter, miközben a mellette heverő elveszett gyümölcsért nyúlt és hámozni kezdte azt.

Ryan ösztönösen a zsebébe süllyesztette hosszú ujjait, ahol három szál cigaretta és az öngyújtója lapult. Nem hozta különösebben lázba a gondolat, hogy két hétre le kell mondani róla, mert már milliószor kellett megválnia néhány rövidke nap erejéig káros szenvedélyétől. Bár a maradék hosszú idő elkeserítette, viszont ezt is kihívásként fogta fel.

- Vidámpark? - folytatta eltökélten Ray Ray, száz százalékosan hitt abban, hogy még egy jégkirálynő számára is van megfelelő helyszín. Melbourne parkját különösen szerette, hiszen a félelmetes vasutakon előszeretettel bújtak hozzá az ijedt lánykák.

- Azt egyikőtök sem élvezné. Nicolette nem éppen félős, bármire felültethetnéd, de komoran nézne maga elé még a legveszedelmesebben is - felelte Donna megrázva a fejét.

- Koncert! - kiáltott fel diadalittasan a találgató, hiszen úgy gondolta megtalálta a megfelelőt. A lány véleménye szerint biztosan odavolt az önmarcangoló dalokért, esetleg rockrajongó lehetett, viszont az is benne volt a pakliban, hogy a dubstep megszállottja. Nos, ismét tévedett.

- A füst, a rengeteg szag abban a zárt térben... - sóhajtott Peter. - Ráadásul nem is szereti a zenét.

Normális esetben leesett állal nyugtázta volna, hogy valamiféle űrből szalajtott lénnyel van dolga - még Krissy Andrewsnak is volt kedvenc bandája, pedig az a csajszi aztán nem volt százas -, Nicolette esetében viszont rájött, hogy meg se kéne lepődnie.

- Jó, tehát valami nyílt, füst és szennyezésmentes helyre kell vinnem - nyugtázta Ryan, végre megértve a helyzetet. - Este a csillagos ég alatt? Pokróccal és sós keksszel - tervezgetett, hiszen annyiszor bevetette már ezt, hogy szinte maga előtt látta a jelenetet.

- Ebben nem vagyok teljesen biztos - bizonytalanodott el egy pillanatra Peter, hiszen ez a téma még sosem került szóba, nem tudta miként viszonyul a lány az égitestek pompájához -, de szerintem nem kötnék le a csillagok. A sós kekszet pedig mellőzd!

- Étterem? Nembagós részen, persze - vezette át ujjait haján tanácstalanul Ray.

- A hústól rosszul leszek, a csonthéjasoktól bedagad az arcom, a liszttől és a tejtermékektől kiütéseim lesznek, a tartósítószerek pedig kiváltják az asztmámat. Van még kérdésed? - torpant meg Nicolette.

Ray sebesen felpattant, Donna pedig magyarázkodni készült, de már késő volt. Nicolette olyan mélyről feltörő undort érzett, melyet már régen nem. Amíg ő gyanútlanul sorba állt Travis kecskéinek egészséges tejéért, addig elárulták. A termelő és fia ezen húzásukkal elérték, hogy Nicolette hűvös pillantással tekintsen rájuk a továbbiakban. Hideg futott a hátán annak gondolatára, hogy a háta mögött személyes információk kerültek egy ismeretlen kezébe. Bár a hölgy meggyőződése ellenére nem ez zavarta igazán. Az a tudat, hogy gondolkodás nélkül megosztották életének jelentéktelen titkait, emészteni kezdte. Nem érdekelte, hogy Ryan mit tud vagy gondol róla, csakhogy a felismerés, hogy túl sok morzsát megosztott a zöldségesével, megrémítette. Gyűlölte magát, amiért még arra sem volt képes, hogy ne alakítson ki valódi kapcsolatot az emberekkel. Annyi év után még mindig harmatgyenge láncszeme volt saját életének. Nem haragudott Peterékre, egyedül maga iránt érzett undort.

Felkapta az emberesen megpakolt szatyrokat, melyek csupa csemegét rejtettek, majd megindult velük, mindennemű elköszönés nélkül. Ryan gyorsan utánasietett, mielőtt szem elől téveszti, ám előtte még intett Peternek - aki egy narancshéjat lóbált válaszképp -, ő így köszönte meg az áldozatot.

- Hadd segítsek - nyúlt máris a lány vállára pakolt csomagokért, amint kiértek a piacról. Nicolette válaszképp nagyot rántott a vállán, ezzel kis híján fellökve az udvariasságot színlelő zaklatót. - Normális vagy te? - hőkölt hátra, egy pillanatra elvesztve megdönthetetlennek hitt szerepét.

- Ha a napszúrásod odáig fajul, hogy egész órákat akarsz velem tölteni, állok elébe! - vicsorgott egy kutyához hasonló módon a feldúlt leányzó, ki még ebben a feszült helyzetben is megőrizte hidegvérét, nyugalmát. Ryannek egy pillanatra remény csillant szivárványhártyáján, bár kétség kívül elhamarkodta az örömtánclejtést. - Csakhogy utolsó óráimat szívesebben tölteném egyedül, mint melletted, szóval mellőzzük az olyan helyeket, ahol veszélyeztetve vagyok.

Nos, Nicolette feladta a leckét.

×♥×

Kedves olvasók!

Élvezitek a szünetet, esetleg a vizsgákkal küszködtök? Őszintén remélem, hogy a fejezet tudott néhány percnyi kikapcsolódást nyújtani, a történet szempontjából fontos dolgokra derült fény a lánnyal kapcsolatban. Mi a véleményetek?

Remélem, hogy jól alakul a karácsonyi hetetek,

Bia