13. fejezet: Testvérek

Avicii - Hey Brother

Azután, hogy Nicolette faképnél hagyta a mólónál, Ryan már nem látta értelmét a további küzdelemnek. Egy egész hét eltelt már azóta, hogy először találkozott a lánnyal, az ügy pedig egészen reménytelennek látszott, így, hogy kis híján halálra fagyasztotta a kiszemeltet, aki egy pillanattal azután, hogy lába újra szilárd talajt érintett, már meg is ragadta az alkalmat, hogy minél messzebb kerülhessen a srácoktól. Ray esedezett, könyörgött neki, hogy had vigye haza ő a motoron, a lány azonban hajthatatlan volt. Egyedül vágott neki az ismeretlennek, pedig fogalma sem volt arról, hogy milyen úton juthat vissza lakására. Több, mint három óra alatt sikerült csak hazavándorolnia, de még sajgó talpa sem tudta meggyőzni, hogy rossz ötlet volt gyalog nekivágnia az útnak.

Ryan másnap ismét ellátogatott egykori otthonába, hogy észrevétlenül visszacsempéssze a szennyes tartóba húga bikinijét. Nem szívesen töltött a mindenképp szükségesnél több időt a házban, azonban belépve az ajtón szokatlan hangokra lett figyelmes. Először is apja nem volt otthon, hiszen sem a konyhából nem jött zaj, valamint a tévé sem fecsegett a nappaliban, az emeleten viszont annál inkább állt a bál. A legelső furcsaság, melyre a srác figyelmes lett, az a depressziós hangulatú zene, ami minden bizonnyal egy éppen aktuális szívszaggató tinisláger lehetett egy nyávogós hangú libától, aki énekesnek képzelte magát. Azt már első hallásra tudta, hogy az ő hifi berendezéséből érkezett a zene, tehát a húga minden bizonnyal eltulajdonította itt hagyott holmiját. Azonban ahogy felfelé indult az emelten, a zenének nem nevezhető nyivákolást kezdte elnyomni egy fojtott hang, mely vagy magához a dalhoz tartozott, vagy pedig Roxytól származott. A zokogásra emlékeztető hangok felerősödtek, amint halkan a lány ajtajához lopódzott, aki még akkor sem figyelt volna fel rá, ha nem üvöltött volna a zene, túlságosan is el volt foglalva saját szívfájdalmával.

Így Ray úgy döntött, hogy szabad a pálya, akár trappolva is bemasírozhat a fürdőbe, hogy az elkobzott fürdőruhát visszahelyezze oda, ahonnan előzőleg elemelte. Csakhogy amint végzett ezzel a művelettel és visszafelé indult volna, lefelé a lépcsőn, rájött, hogy azért mégsem viselkedhet ennyire szívtelenül, már csak édesanyja miatt sem. Tudta, hogy az asszony is szerette volna, ha később is megmarad köztük a harmonikus kapcsolat, és bár ez nem történt meg, azért Ryan nem halt volna bele abba, ha mondjuk megpróbál kulturált ember módjára kommunikálni a testvérével. Ideje, mint a tenger.

Kopogtatott a résnyire nyitott ajtón, azonban a lány nem hallhatta ezt, így Ray Ray inkább beljebb lépkedett a sárga tapétájú szobában. Hangfalai a földön hevertek, közel a konnektorhoz, így lehajolt, hogy valamivel lejjebb tekerhesse a hangerőt, erre pedig már húga is felkapta a fejét, bár meglepő módon egyáltalán nem ijedt meg. Felült ágyán, hátát a támlának döntötte, térdeit felhúzta, párnáját pedig mellkasához szorította.

- Mit akarsz már megint? - förmedt rá bátyjára, aki megbánta, hogy egyáltalán megpróbálkozott ezzel a lehetetlen küldetéssel, azonban (mivel sosem riadt vissza a kihívásoktól) kikapcsolta a hifit és leült a fehér ágyneművel fedett bútor szélére.

- Mi... - kezdte kérdését, majd útközben meggondolta magát és helyesbített: - Ki a sírás oka?

- Mit érdekel? - tudakolta morcosan a kérdezett, nem volt ínyére az ötlet, hogy régen olyannyira imádott bátyjával diskuráljon a magánügyeiről. - Tíz év után bemasírozol ide tök kussban, és elvárod, hogy kitárulkozzam? Menj a fenébe, Ricky!

- Roxy... csak meséld el, hogy mi történt. Tudhatnád, hogy nálam jobban senki nem tud segíteni - emelte a magasba a szemöldökét Ryan, mintegy jelzésként, hogy akár kapóra is jöhet a lánynak, ha megosztja vele, hogy miért szomorkodik.

Roxanne hátán végigfutott a hideg.

- Ezer éve nem hívtál Roxynak - jegyezte meg, amint lábait kinyújtotta és a fekete szempillaspirál foltokkal tarkított párnáját combjára helyezte. A nyomok még előbb kerülhettek oda, mivel ezúttal máz nélküli volt könnyekkel szántott arca. Karikás, vöröses színű szemei arról árulkodtak, hogy régen nem pihente már ki magát rendesen.

- Ahogy te sem Rickynek.

Kínos csönd állt be köztük.

Roxy és Ricky, mindörökké együtt! - mondogatták régebben.

Maguk sem tudták biztosan, hogy mi szakította szét erősnek látszó köteléküket, annyi azonban bizonyos volt, hogy édesanyjuk halálával kezdődött minden. Azt hinné az ember, hogy egy ilyen tragédia közelebb hozza a családtagokat, náluk azonban ez másképp történt, hármójukat széthúzták a történtek.

- A neve Craig és két hónapja ismertem meg, az egyik barátnőm, Krissy bátyja - kezdett bele a történetbe egészen halk, cérnavékony hangon. - Három évvel idősebb nálam, de rögtön nyomulni kezdett, nekem viszont volt barátom, Jeremy, úgyhogy az első próbálkozásait gond nélkül elhárítottam, mondván, hogy szeretem a barátom. Csakhogy ez a Craig ellenállhatatlan... olyan szexi, és olyan dumája van, hogy az ember képtelen nemet mondani neki - folytatta, Ryan pedig akaratlanul is magára ismert a leírásból. - Két hete az iskolai könyvtárban gyűjtöttem anyagot a hátsó polcoknál, megjelent és mindenféléket mondott rólam, állati édes dolgokat, csókolóztunk, elkapott a hév, felvitt magához és lefeküdtem vele, ez volt az első, mondjuk fájt is rendesen, de aztán belejöttem. Másnap reggel pedig egyszerűen csak kilökött a lakásáról, amikor pedig felhívtam, és mondtam neki, hogy szakítok Jeremyvel, azt válaszolta, hogy ezt sürgősen felejtsem el, mert köztünk soha nem lesz semmi, mert be volt nyomva és az egész csak játék volt. De persze Krissy rájött, kétszínű picsának nevezett, beárult Jeremynek, aki teljesen kiakadt rám, majd az egész évfolyamot ellenem fordította, most meg beköszöntött a nyári szünet, és halálbiztos, hogy januárig az egész város meg fog utálni - fejezte be lefelé görbülő szájjal, könnyei újra utat törtek maguknak, szíve hasogatott. - Most boldog vagy?

Ryan komolyan kezdett aggódni maga miatt, ugyanis valamilyen furcsa fájdalmat érzett annak gondolatára, hogy a húgát megbántották. Szeretett volna azonnal felpattanni, hogy a történetben szereplő összes személyt egyesével verje péppé, csakhogy abban a pillanatban testvére mellett volt a helye, ezzel tisztában volt. Kicsit vétkesnek is érezte magát az ügyben, hiszen csak ekkor döbbent rá igazán arra, hogy ha az elmúlt évek során igazi bátyóként viselkedett volna, mindettől megvédhette volna szerettét. Megtaníthatta volna arra, amire csak ő tudja, elmagyarázhatta volna neki, hogy ne dőljön be ilyen Craig-féle szélhámosoknak, vigyázzon szüzességére, bár ebben a tekintetben nem ítélkezhetett felette: Ray mindössze tizennégy volt, mikor elvesztette. Abba már bele sem mert gondolni, hogy az ő áldozatai is hasonlóképp sírhattak utána.

Följebb kúszott az ágyon, egészen a tövéig, ahol hátát nekitámasztotta a támlának és magához ölelte a tizenhat éves tinédzsert. Roxy fejét nekidöntötte a fiú mellkasának, szorosan magához szorította testét, éreznie kellett valaki támogatását, szeretetét. Apja nem értett ezekhez a dolgokhoz, számára egyetlen nő létezett egész életében, ráadásul Roxy nem akarta ezeket szülőjével megtárgyalni. Leggyengébb pillanataiban édesanyjához beszélt, bár ez egyoldalú volt, sosem kapott választ kérdéseire.

Ryan megtámasztotta állát a lány mesterséges fekete haján, úgy szólalt meg.

- Ilyen Craighez hasonló bunkókkal fogsz még találkozni, őket csak a testi kapcsolat érdekli, nem is szabad hagynod, hogy az ilyenek elbűvöljenek - rázta meg a fejét, ezzel kicsit összekócolva a lány haját.

Én is ilyen vagyok.

- Krissynek kötelessége lett volna figyelmeztetni, hogy milyen bátyja van, ha pedig nem tudta, hogy ilyen, akkor nem lehet valami felhőtlen a kapcsolatuk. Be se kellett volna mutatnia neki, hülyeség! Én sem rángatom ide Nate-et meg Sillyt, hogy aztán végignézzem amint áthajtanak rajtad - állította Ray, példával alátámasztva mondanivalóját. - Szóval én inkább Krissyt nevezném kétszínűnek, amiért nyájasan a barátnődnek nevezi magát, közben meg rád uszítja a bátyját, hogy aztán ellened forduljon. Jeremy meg valami szánalmas kis pöcs lehet, ha a barátnője más karjaiban keresi a boldogságot - rendezte le a többieket is, majd rátért a kínosabb részre. - A sze... - kezdte volna, azonban úgy döntött, hogy szépen fog fogalmazni - ...retkezés pedig ennél már csak jobb lesz. Ha egyszer ráérzel az ízére, többet nem akarsz majd mást - biztosította a srác.

- Apa szerint csak akkor jó, ha a megfelelő emberrel csináljuk - vágta rá csípőből a lány a betanult szöveget, melyet apja már négy éve szajkózott, tanulva a korábbi hibáiból. Ryan megtanította rá, hogy ezt nem lehet elég korán kezdeni.

- Apád egész életében egyetlen nővel volt, zéró tapasztalata van az öregnek, úgyhogy jobban jársz ha rám hallgatsz - ajánlotta az idősebb, és ezúttal hálás volt azért, hogy szülőjük nem volt otthon (bár így pénzzel sem tudta megdobni), így nyíltan diskurálhattak róla.

- Az apánk - helyesbített sokatmondó hangsúllyal a lány, mire Ray változtatott a pozíciójukon, maga mellé ültette a húgát és visszaadta kezébe a párnáját, hogy szorongathasson valamit. - És szerintem akkor is létezik szerelem - jelentette ki Roxy, testvérének pedig ügyelnie kellett arra, hogy ne bukjon ki belőle a nevetés.

- Nem mondhatod komolyan - mosolyodott el feléje pillantva, mire Roxanne hatalmas szemeivel bátyja tekintetét kezdte fürkészni.

- Most még a szívtelen macsó szerepében tetszelegsz, de ki tudja? Talán a következő, vagy az azután következő hölgyike majd megtanít arra, hogy bizony még benned is léteznek emberi érzések - tárta szét karjait bizakodóan a lány, tényleg hitt abban, hogy Ryan is képes a változásra, csak a megfelelő nő kell hozzá a megfelelő időben. Ő tudta a legjobban, hogy nem volt ám mindig ilyen, így képes volt bízni egy jobb jövőben számára.

Kiskorában titkon arra vágyott, hogy egy napon majd koszorúslányként sétálhasson végig a sorok között imádott testvére esküvőjén - ez a kép sokkal jobban foglalkoztatta, mint a saját lagzija. Aztán idővel, ahogy kapcsolatuk egyre véresebbé, egymást gyilkolóvá vált, lemondott erről az álmáról, csakhogy most, amint újra karnyújtásnyira volt tőle, rájött, hogy anyjuk halála utána vált csak igazán fontossá számára, hogy legyen egy testvére. Mert bár technikailag volt is, az utóbbi tíz évben nem érezte így. Apjuk kiszámíthatatlan jelenség volt, így inkább nem faggatta őt édesanyjáról, félő volt, hogy egy olyan egyszerű kérés, hogy meséljen róla egy keveset, örök depresszióba száműzné.

- Mesélj anyáról! - kérte végül, mielőtt előző kijelentésére bármit reagálhatott volna Ryan.

- Na, arra várhatsz! Amúgy is, emlékszel még rá, vagy nem? Gazdálkodj abból - rendezte le ennyivel a dolgot a fiú, csakhogy hozzá hasonlóan a húga is meglehetősen makacs fiatal volt, így nem hagyta annyiban a dolgot.

- Ugyan már! Ha mesélsz egy történetet, akkor segítek neked - ajánlotta fel a lány, igazi Zachariah-féle alkudozással.

- Ne sértődj meg, de nincs szükségem a segítségedre - közölte némi tűnődés után Ryan, nem is értette kristálytisztán, hogy miféle támogatásra gondolhat testvére.

- Ó, dehogy nincs! Az a lány nem csíp téged, én viszont rámutathatok, hogy mivel tudod levenni a lábáról - pillantott fel bratyójára Roxanne egy ravasz mosollyal.

Szafari. Sydney. Elismerés. Whiskey.

A remény legutolsó szikrája felgyúlt a srácban, aki már végleg lemondott a felsorolt díjakról. Viszont ha ezek megszerzéséhez arra volt szüksége, hogy egyetlen gyermekkori történetet megosszon édesanyjáról, valamint füllentsen húgának, akkor...

Állok elébe! - gondolta Ryan.

- Nem bánom - adta be a derekát egy legyintéssel, mire húga kettőt tapsolt örömében, majd lejjebb csúszott ágyán, hogy fekvőhelyzetből hallgathassa a történetet, onnan tekintett fel testvérére. - Vicceset akarsz vagy inkább szomorút? - tudakolta a lánytól, ő viszont csak megrántotta a vállát, jelezvén, hogy mindegy. - Emlékszem, hogy mikor hétéves voltam, az egyik osztálytársam anyja megbetegedett és kórházba került. Nem volt súlyos az állapota, de gyermekként máshogy fogtam fel az egészet. Akkor tudatosult bennem, hogy mi az a halál, meg, hogy egyszer majd anyát is el fogom veszíteni. Rákérdeztem, mire ő azt felelte, hogy nem kell emiatt aggódnom, mert ha történik is vele valami, akkor sem fog örökre távozni, végig mellettem fog maradni, csak annyi lesz a különbség, hogy nem fogom látni. Ez a legbosszantóbb az egészben... - túrt bele a hajába a srác. - Mindig is tudta, hogy neki kevés fog adatni - nyelt egy hatalmasat a mondandója végén.

Az emlékek mindkettejüket feldúlták, viszont Roxanne hozzáfűzött még ehhez valamit, mielőtt továbbléptek volna.

- A költözésed után apa eléggé le volt törve, ezért elővette a fényképalbumot és gyerekkori fotókat mutatott rólad, csakhogy köztük volt az is, ami utoljára készült anyáról. Az volt az egyetlen alkalom, hogy nyíltan beszélt róla nekem, nem tudom hogyan vagy miért, de erőt vett magán és mesélt az utolsó napról. Mindketten suliban voltunk, átlagos napnak indult, mindketten dolgoztak, amíg apát fel nem hívták, hogy baj van. Azt mondta, hogy te rögtön siettél a helyszínre, hogy elköszönhess tőle, ami sikerült is, miután másodjára újraélesztették.

Ryan azonnal reagált.

- Aha, jó. Szóval akkor segítesz?

Képtelen volt feldolgozni a hallottakat, továbbra is igazságtalanságnak, sorscsapásnak vélte a történteket. A gondolat, hogy édesanyja az életével küzdött, amíg ő az iskolapad mögött a beilleszkedéssel fáradozott, a kezdetektől fogva emésztette.

Roxanne belátta, hogy túl messzire ment, így inkább visszamászott az ágy végébe, háta mögé egy párnát tett, és úgy kezdte meg a bratyója vizsgáztatását.

- Előbb letesztelem, hogy tényleg komolyan gondolod-e vele. Eljön a karácsonyi vacsira? - érdeklődött a lány, első vizsgakérdése keretében.

Ryan a szemét forgatta azon, hogy a húga nem bízik benne, bár tulajdonképpen semmi okot nem adott arra, hogy feltétel nélkül higgyen neki.

- Ha sikerül meghódítanom, akkor biztos - felelte a srác, mert a dátum még belesett a két hétbe, így szerette volna nem csak erre a kínos családi eseményre, de az egy rákövetkező napra esedékes partira is elvinni, amit Pix rendezett minden évben.

- Miért tetszik? - folytatta a faggatózást Roxy, semmiképp sem akart egy olyan lány elcsábításában részt venni, akit testvére a többiekhez hasonlóan csak az adott éjszakáig kíván megtartani.

- Mert ő más - vágta rá tömören és egyszerűen, ami arról árulkodott, hogy nem állít valótlanságot. Nicolette tényleg egy bizarr jelenség volt, más, mint amilyenekkel korábban dolga volt, azonban ez egyáltalán nem nyerte el a fiú tetszését.

- Belezúgtál, mi? - koccantotta neki vállát a másikénak játékosan Roxanne, Ryan pedig erre csak halványan elmosolyodott.

- Menthetetlenül - ismerte be alsó ajkába harapva, kicsit talán már túljátszva szerepét, viszont úgy tűnt, hogy húga nem kételkedett tovább.

- Na jó - bólintott egyet, jelezvén, hogy Ryan átment a vizsgán, így szívesen elárulja neki tuti tippjét. - Lehetsz te a világ leglazábbika, megveheted neki a létező összes bonbont meg virágcsokrot, lehetsz édes, aranyos, vicces vagy helyes, de ha azt látja, hogy törődsz vele, hogy komolyan szeretnéd őt megérteni, megfejteni, akkor nem fog tovább ellenállni, ezt garantálhatom.

Főhősünk első gondolata az volt, hogy az nem lehet olyan bonyolult feladat, viszont aztán felismerte, hogy nem egy pláza cicával van dolga, aki már a hajszínére tett bóktól is szétteszi a lábait, nem beszélve az átlagosokról, akiknek kiismerése még egy amatőr számára is csak kettő másodpercet vesz igénybe. Egy jégcsappal nehéz törődni, leginkább azért, mert nem hagyja.

- Nahát, köszö...

Csakhogy nem tudta befejezni hálálkodását, zsebében hangosan kezdett üvölteni az ismerős dallam, mire sebesen előkapta a készüléket és felvette azt.

- Mizu Pix? - tudakolta haveri stílusban, amitől húgának mosolyognia kellett.

- Van itt egy hatos... pontosabban kettő, csak az egyik lelépett - helyesbített a srác.

Ray kissé csalódottan konstatálta, hogy ebből a buliból ki kell maradnia, ugyanis nem foglalkozhatott most Nickyn kívül más nőkkel. Ennek ellenére - már csak megszokásból is - rákérdezett:

- Nem, kor?

- Hát, aki lelépett az egy húszas csajszi volt, viszont van itt egy kisfiú... - ismertette a helyzetet bizonytalanul Pixel, maga sem hitte el, hogy mi történik körülötte Silly lakásán.

Ray fülét gyereksírás ütötte meg, ezért kezdett egy kicsit megrémülni.

- Mennyire kicsi? - tudakolta, és azonnal kifogásokat keresett arra, hogy miért nem tud menni segíteni: apja ráparancsolt, hogy vásároljon be karácsonyra, a húga szóval tartja valami dilis pasiügy miatt, Nickyhez igyekszik bocsánatot kérni, vagy látott egy őrülten szexi csajt az utcán és most feltűnés nélkül őt követi. Egyik sem volt elég frappáns, de haverja nem adott elég időt arra, hogy végiggondolja az összes lehetséges kibúvót.

- Olyan tizenhét lehet - saccolta meg Pixel, mire a háttérből Silly ordított egy számot, de a telefonnak ezen a végén Ryan nem igazán értette a becsült értéket.

- Ültesd be valami zombis filmre - rántotta meg a vállát, majd jócskán megkönnyebbült, hogy nem kellett valami csecsemőt pesztrálnia, azt viszont nem értette, hogy miért nem tudtak kezelni egy kamaszt a spanjai.

- Hónapos.

×♥×

Kedves olvasók!

Bár én egyke vagyok, őszintén remélem, hogy ti remek kapcsolatot ápoltok testvéreitekkel! Ryan és Roxy viszonya sokáig elmérgesült volt, de talán a fogadás újra felébresztheti a bennük lakozó, testvérüket imádó gyermeket. Mit gondoltok a fejezetről? Számítottatok erre?

Emlékeztek még, hogy melyik probléma a hatos számmal ellátott? Nem baj, ha nem, ugyanis megsúgom: Silly egy távoli rokonának felbukkanása...

Remélem, hogy jól telik a hetetek, erősen fogok szorítani szombaton minden felvételizőnek, pontosan tudom, hogy min mentek keresztül, tavaly én is átéltem. Ne idegeskedjetek, menni fog, én szurkolok nektek! A vizsgázók helyzetét bár nem érzem át, de nekik is kívánok rengeteg kitartást továbbra is!

Millió puszi,

Bia