2015. január 26.

16. fejezet: Temető

Kelly Clarkson - Because Of You

Nicolette sosem volt híve tulajdonképpen semminek. Nem díszített fát karácsonykor, nem érezte születésnapját annyival különlegesebbnek a többi 364 napnál, nemigen hallgatott semmiféle muzsikát, nem rajongott a tévé által közvetített tehetségkutatókért, nem függtek családi képek a falairól - hiszen hogyan is függtek volna, ha nem voltak ilyenjei -, és nem gyűjtött kézzel fogható tárgyakat hobbiból. Azonban volt néhány dolog, melyben hasonlított a tömegre, és egy volt ezek közül, hogy olykor-olykor bizony meglátogatta a közeli temetőt.
A St Kilda Temető húszpercnyi sétára volt otthonától, és bár nem kívánt rendszert alkotni életében, évente legalább négyszer-ötször felkereste. Tudva, hogy a decemberi hónap jutalék szempontjából igen kellemes, úgy vélte ez egy megfelelő alkalom arra, hogy felesleges költségekbe verje magát.
Késő délelőtt búcsút vett macskáitól és némi pénzzel a zsebében kilépett otthonából, szokványos öltözékében. Odakint kezdett komolyan elviselhetetlenné válni a hőség, mindezek ellenére még egy ilyen tikkasztó szombati napon is rengetegen sündörögtek az utcákon. December 22-ét írtunk, így a három nappal későbbre esedékes karácsony már mindenki nyaka köré hurkot varázsolt, bele kellett húzni, ha az ember nem akart éhen halni, esetleg karácsonyfa és díszek, ajándékok nélkül maradni. Ez már az utolsó szakasz volt, a kapkodás szakasza, hiszen a jól felkészült családok már hetekkel ezelőtt beszereztek minden szükséges hozzávalót egy feledhetetlen ünnephez, míg mások még csak most ébredeztek.
A St Kilda meglehetősen félreeső helyen volt, a belváros legszélén egy eldugott kis utcában, így nem volt se sok lakója, se sok látogatója. Éppen ezért volt olyan furcsa Nicolette számára, hogy mikor már túljutott a kilencvenes években temetettek között a kavicsos úton, lépteket hallott maga mögül, így kíváncsian megfordult, hogy szembesülhessen társával, ki szintén ezen a napon látogatott el ide. Azonban csalódnia kellett, hiszen a tőle tíz méterre álló férfi kiléte alapján nyilvánvaló volt, hogy nem egy elhunyt szerette, hanem csakis Nicolette miatt zarándokolt idáig.
- Még itt sem hagysz nyugtot nekem? - tudakolta a lány csípőre tett kézzel, nem volt ínyére a kialakult helyzet.
Ryan éppen leparkolta volna motorját a lány háza előtt, mikor látta kilépni a kapun, ezért egész idáig észrevétlenül követte, csakhogy nem szerette volna éppen egy temetőben ráhozni a frászt, így inkább leleplezte magát.
- Kihez jöttél? - kérdezte a srác, anélkül, hogy reagált volna az előbbi mondatra. Fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy vajon kinek a nyughelye van éppen itt, Melbourne-ben.
- Jonathan Barrhoz - felelte a lány, azzal sarkon fordult és folytatta útját a sűrűjébe.
Ahhoz képest, hogy nem méretes sírkertről beszélünk, azért elég könnyen el lehetett tévedni benne. A zöld gyeppel borított szigeteket, melyeken a sírkövek el voltak helyezve, a kaviccsal fedett, elágazó utak törték meg, ropogott is mindkettejük lába alatt a talaj, ahogy egyre gyorsabb tempóban haladtak az 2007-ben temetettek felé.
Nicolette szinte átszellemült, más emberré lett, amint megpillantotta a többi közül kitűnő sírhelyet, hiszen a kőből készült, márványlappal fedett urnatároló nyughelyek között volt egy, melyet minden oldalról virágzó bokrok fedtek, ízléses mécsestartó díszelgett rajta, és betűi sem voltak olyan kikopottak, mint a többié. Éppen ezzel, a Jonathan Barr számára fenntartott sírral szemben volt egy pad, a kavicsos út másik oldalán, melyre Nicolette ösztönösen telepedett le, nem is számítva rá, hogy esetleg Ray követi példáját.
Nem pontosan tudta miért, de ha a kis Jonathan közelében lehetett, egyszerre szebbnek látta az egész világot, az ő gyermeki, naiv szemein át, ezáltal a zaklatója sem tűnt olyan alávalónak, így mielőtt az bármit is kérdezhetett volna, elmagyarázta, hogy tulajdonképpen mit is keresett ott.
- Mikor tizennyolc évesen ideköltöztem, egyetlen sporttáskányi ruhával meg egy köteg pénzzel, fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek magammal. A nevelőapám azt hitte, hogy egyetemre megyek, szóval megvette nekem azt a bútorozott lakást, ahol te is jártál már. Viszont hosszú távon jobban jártam, ha szerzek valami állást, és ismervén magamat, a legjobb megoldásnak az tűnt, ha az élők soraiból már eltávozott emberek között tevékenykedem, csakhogy itt nem adtak munkát, ettől függetlenül jobb híján ide jártam kedvtelésből az első hónapban. Feltűnt Jonathan sírja, megdöbbentően kopár volt, pedig nézd csak meg, hány évesen hunyt el! - bökött oda Nicolette, Ryan viszont éppen sokk hatása alatt volt, ahogy a kiszemeltje megnyílt előtte, azonban kénytelen volt összeszedni magát, ha nem akarta elrontani ezt. Odapillantott hát, hogy leolvassa az évszámokat.
1994. február 21. - 2007. június 4.
- Tizenhárom éves volt - állapította meg, mert annak ellenére, hogy a fejszámolás sosem volt az erőssége, azért ezt még ő is ki tudta okoskodni.
- Pontosan. Egy tinédzserkorban elhunyt fiú sírját sem a szülei, sem a nagyszülei, sem az unokatestvérei, a nagynénjei, nagybácsijai vagy a barátai nem látogatták - sütötte le a szemét Nicolette, a cipőjét bámulta, hiszen hatalmas vallomás készült kibuggyanni belőle. - Ilyenkor borzasztó rosszul érzem magam amiatt, hogy ennyi idősen én képes lettem volna önként eldobni magamtól az életet.
Ryan felkapta a fejét. Azonnal felismerte, hogy itt nem csupán egy jégkirálynőről van szó, hanem egy megtépázott lelkű kislányról. Egyszeriben megértette, hogy amin ő maga keresztülment, bár iszonyú volt, talán korántsem olyan embert próbáló, mint amin a mellette ülőnek át kellett esnie.
- Te... te megpróbáltad megölni magad? - kérdezte szinte remegő hangon a srác.
- Nem tehettem meg anyámmal. Mindössze tizenhat éves volt, mikor terhes lett velem, és elvetethetett volna, de nem tette. A szíve nem bírta a szülést, az életét adta az enyémért, így nem lett volna szép tőlem, ha hálátlanul beveszek pár bogyót, vagy fellógatom magam - magyarázta Nicky, ahogy tekintetét a cipőjéről a nyughelyre vezette, onnan az égre, majd vissza lábbelijére.
- És apukád?
Ryan emlékezett, hogy első találkozásukkor apja létezését is cáfolta, majd a lakásán azt állította, hogy halott, viszont abban biztos volt, hogy az igazság ennél összetettebb.
- Róla szinte semmit sem tudott - füllentett szokásától eltérően a lány. Nem látta értelmét, hogy kifejtse szüleinek románcát.
- Anyukád örökbe adott? - faggatózott tovább a srác, próbált lassan közelebb kerülni az igazsághoz. Ahogy ott ült, profilból szemlélve a maga elé bámuló lányt, valahogy minden olyan egyszerűnek tűnt. Nem volt szükség semmiféle taktikára, stratégiára, trükközésre vagy haditervre.
Csak ő és én - gondolta.
- Nem. Árvaházba kerültem, zárdába, ami tulajdonképpen egy bentlakásos iskola volt tele apácákkal, akik naphosszat csak Istenről meg a messiásról papoltak. Én mondom neked, ha annyi fájdalom érhet egy gyereket, mint amennyi bennünket ért ott, akkor nincs Isten. Mindannyian szabadulni akartunk onnan, de pechemre tízévesen olyan szülőkhöz kerültem, akik feleannyira sem becsültek meg, mint a saját szüleim.
Fogalma sem volt, hogy miért mondja ezt mind el, szinte kérés nélkül. Olyan sokáig magában tartotta mindezt, talán éppen itt volt az ideje annak, hogy egy kívülállóval megossza szörnyű élményeit.
- A nevelőanyám egész rendes volt, viszont az egészséges táplálkozás számára elvont fogalom. Annyi zsírban tocsogó ételt te még nem láttál! Akkor még én sem voltam tisztában az allergiáimmal, úgyhogy gondolhatod milyen egy roncs voltam egészségügyileg, a beleim bőven rohadófélben lehettek két-három év után.
Igazán romantikus téma - kuncogott magában Nicolette.
- De Maximus már nem volt ilyen kegyes hozzám, leginkább azért fogadott örökbe, hogy villoghasson velem, plusz mert szüksége volt valakire, akin levezetheti a feszültségét és nem köpi be a zsaruknak, mert az asszony már nem tűrte tovább a verést és válással meg rendőrséggel fenyegetőzött. No, ekkor jöttem én, egy ártatlan tizenéves, akit jól el lehet agyabugyálni, ha éppen úgy tartja az ember kedve, ráadásul ki voltam én, hogy az egyenruhásokhoz szaladjak, az én szavam az övé ellen, aki olyan mintaszülőnek tűnt a gyámügyisek szemében, hisz mindent megadtak nekem: drága magántanárt, röplabdaórákat, saját, fűtött emeletet, hatalmas kertet, elszigeteltséget, nyugalmat, csöndet, és annyi édességet, amennyire csak vágytam. Az persze nem jutott eszébe azoknak a szerencsétlen családlátogatóknak, hogy szeretetet nem kap az a nyomorult gyerek. De a verést még el tudtam volna viselni...
- Elviselni? - szaladt fel a magasba Ryan szemöldöke, mintha azt közölték volna vele, hogy egy rozmár igazolta a Nagy Fermat-tételt.
- Úgy ám! - helyeselt Nicolette. - Nem az volt a legborzasztóbb az egészben. Egy teljes évet le kellett húznom a két utcányira lévő suliban, ahova a falu összes kölyke járt, így még az intézményen kívül sem menekülhettem azoktól a kis vérszívóktól. Egy negyedikes, diszlexiás kislány, aki jóformán egy mukkot sem szólt, és még butácska is volt, mi sem volt egyszerűbb, mint megkeseríteni a már egyébként is csatatérré vált életét! Inkább felhúztam Maxet, hogy aztán úgy helyben hagyjon, hogy egy hétig ne tudjak bemenni azok közé a keselyűk közé - piszkálta az arcát a lány a beszéde közben, kellett valamit kezdenie a kezével, mert közel járt ahhoz, hogy a másik tenyerébe nyomja a sajátját, érthetetlen okok miatt, egyszerűen csak szüksége lett volna arra, hogy tudja nincsen egyedül. - Csak Keithnek tudtam elmondani ezeket, de szegényem annyira belém volt zúgva, hogy jóformán csak szavak nélkül nyugtatott.
- Megvoltak a módszerei, mi? - mosolyodott el akaratlanul is Ryan, ahogy a képbe került egy srác. Elképzelte a kis Nickyt, tizenöt évesen, fejlődőfélben, talán akkor még tetszetősebb külsővel rendelkezett. Ahogy a lány beavatta múltja apró titkaiba, kezdte azt érezni, hogy neki egészen könnyű élete volt, és ha nem hibáztatta volna apját a történtek miatt, talán sosem hullott volna szét a családjuk.
- Kétségtelenül - bólintott a lány, bár nem mosolygott. Keith már legalább milliószor megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot, email-ben, telefonon, postán... de Nicky őszintén rettegett attól, hogy ha elolvassa gyönyörű szavait vagy hallja simogató hangját, biztosan nem tudná megállni. hogy kiadja pontos tartózkodási helyét. Viszont az semmiképp sem tett volna jót egyikőjüknek sem, pláne nem a lány azon fogadalmának, hogy minden kapcsolatot megszakít Angliával. - Aztán egy év után Maximus fogadott mellém egy magántanárt, onnantól otthon tanultam. Richard pedig jóval többet tanított, mint egyszerű matematika meg történelem. Szégyenletes példánya az emberi fajnak, és én mégis bedőltem neki, teljesen naivan. Kicsit rád emlékeztet - emelte a tekintetét Ryanre a lány, hosszú idő óta először nézett el a sírhelyről.
- Csak kicsit? Akkor ezt bóknak veszem - húzta ki magát a fiú, komolyan büszkén viselve a "kicsit szégyenletes példánya az emberi fajnak" címkét, hiszen ez fényévekkel közelebb volt a célhoz, mint a "díszmadár" például. Viszont amilyen hígagyú volt, elsiklott afelett, amit ezzel Nicolette tudat alatt érzékeltetni kívánt. Mégpedig azt, hogy közel állt ahhoz, hogy bedőljön neki, még ha ezt nem is volt hajlandó beismerni magának, ez volt az igazság. - Szeretted ezt a két hapsit?
Nicolette szerette volna zsigerből rávágni, hogy természetesen nem. Azonban tekintve, hogy a St Kildában voltak, ezt akár demonstrálhatta is egy olyan sírnál, melyet két-három éve fedezett fel.
- Mutatok valamit - felelte hát, azzal igyekezett némi erőt kényszeríteni a lábaiba, melyek egészen elgyengültek abban a sok ülésben és mesélésben, mintha egyszerűen arra ítélték volna, hogy örökké maradjon és regéljen életéről.
Ropogtak és csikorogtak alattuk az apró kavicsok, ahogy Ray Nicolette-et követte, miközben arra próbált rájönni, hogy minek köszönhette ezt a hatalmas megnyílást.
Egy kis ösvényen a sűrűjébe vezette őt a lány, a különféle sírkövek közé, és a fűsziget közepén megtorpant, majd rábökött egy, a sorában egészen átlagosnak tűnő, tökéletes pontossággal behelyezett urnatartóra, melyen fekete gránitlap hirdette, hogy:
Katherine Grey
1943. december 24. - 1999. február 17.
Örökké szeretni foglak, egyetlenem!
A nagyon is komolynak vélt szavak fölött állva mindkettejükben megfogalmazódott valami, ezúttal pedig meglepő módon egyezett a véleményük.
- Szerelem nem létezik - bökték ki egyszerre, amely mindkettejüket rendesen meglepte. Megismerkedésük óta egyszer sem voltak ennyire egy hullámhosszon, mint ezen a szombat délelőttön, morbid módon egy temetőben.
Harmadik repedés.
- Ez válasz a kérdésedre? - gesztikulált a kezeivel Nicolette, a helyzetre utalva, elvégre ha nem hisz a szerelem létezésében, akkor nem is fűzték ilyen erős szálak az említett két férfihoz, akik mostanra már talán családapák, öt évvel azután, hogy addig kiskorú imádottjuk kilépett életükből.
Ryan eddig is tisztában volt vele, hogy nem egy egyszerű jégkirálynővel volt dolga, ekkor azonban megbizonyosodhatott arról, hogy egy igazán extrém esetet fogott ki, szidta is érte a spanját rendesen, mindezek ellenére azonban rögtön Roxy jutott eszébe.
- Lenne kedved... - kezdte, anélkül, hogy reagált volna a lány előző kérdésére, hisz a felelet egyértelmű volt - 25-én a családommal és velem tölteni a karácsonyt?
Maga sem tudta miért, de előre rettegett a választól, és őszintén szólva nem hiába, hiszen Nicky elméjében még csak meg sem fordult annak esélye, hogy erre a felajánlásra rábólintson.
- Ezt te sem gondoltam komolyan, ugye? - vigyorgott rá a lány olyan ördögien, hogy szinte belefájdult mindene. Utasították már vissza, de mind közül ez volt a legfájdalmasabb.
- Nem, persze, hogy nem. Csak poénkodtam - válaszolta lazán a srác, és gyakorlott színész lévén nem volt nehéz eljátszania, hogy komolyan nem izgatja a dolog. Pedig fogadás ide vagy oda, őszinte öröm töltötte volna el, ha ott tudhatja a lányt maga mellett ezen a családi összejövetelen, melyet mindig is úgy utált.

×♥×

Kedves olvasók!
Az orvos szerint egészséges vagyok, viszont úgy határozott, hogy szerdáig maradjak itthon, nehogy összeszedjek még valamit. Úgyhogy íme, a tizenhatodik fejezet! Fény derült néhány dologra Nicolette múltjából, az elkövetkezendő fejezetekben pedig még többet tudhatunk meg nem csupán róla, hanem Ryanről is. Mire számítotok?
Hálás vagyok a megjegyzésekért és pipákért, melyeket az egyes fejezetek végén hagytok, és most, hogy már huzamosabb időt tölthetek gép előtt, válaszolni is fogok rájuk!
Legyen csodás hetetek,
Bia

10 megjegyzés:

  1. Kedves Bia!

    Jobbulást! ^^ Élvezd a betetgszabadságot, ahol nincsenek föciröpik, matek meglepetések, és nem borul ki egy egész osztály a fizikatémazáró miatt. :D
    De akkor térjünk át a részre. Mondtam már, hogy mindig tele vagy új ötletekkel? Mondtam? Szerintem igen, de ha mégsem, akkor most mondom. Szóval tényleg. Nem hittem volna, hogy Nickyt egy temetőbe kalauzolod el, és megint megmutatod az emberi oldalát. Olyan megható, hogy mindig meglátogatja a srácot. Ez olyan önzetlen, de mégis van benne valami jégkirálnyős furaság. Ryan felbukkanásán már meg sem lepődtem, a srác ugyanis megérdemelné a Legkitartóbb Leghűségesebb Zaklató címet. És nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar lesz még egy repedés, holott logikus: hiszen Nicolette egyre jobban puhul meg. Jaj, ez annyira izgalamas. Szóval hogy nagyon ügyesen szövöd a szálakat, és mindent logikusan építesz fel: Nicolette nem lesz rögtön mosolygós, ölbemászó szerelmes lány, hanem fokozatosan halad afelé, hogy beismerje magának, hogy szereti Rayt. Mert ugye szereti? És, ugye, el fog menni hozzá karácsonykor? Hiszen milyen lenne a macskák társaságában karácsonyozni!? Egy díszmadárral még mindig jobb. :D
    Jaj, szóval már alig várom a csütörtököt. *o*

    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Maffia,

      Ne is mondd, folyton csak azt mesélik az osztálytársaim, hogy mennyi dogát kell pótolnom ha újra megyek suliba. Azért remélem, hogy nem olyan kegyetlenek veled, és minden dogád jól sikerül! :)
      Azt hiszem, hogy a rengeteg ötlet annak köszönhető, hogy nagyon sokáig hagytam kiforrni a történetet. Egészen pontosan másfél évvel ezelőtt született meg a fejemben az ötlet, akkor még egészen máshogy, hazánkban játszódott volna és a karakterek is kicsit másmilyenek lettek volna, majd tavaly májusban vettem elő újra, a BTH miatt, és azóta is csak írom, de már a végén tartok, egy-két fejezet van csupán hátra. Ez idő alatt pedig annyi ötletfoszlány átfutott az elmémen, hogy jó néhányat el is kellett vetnem. Minden esetre örülök, hogy így gondolod, ez sokat jelent nekem!
      Nicolette szerintem a maga módján furcsa, biztosan nem lesz még egy ilyen bizarr kulcsszereplőm. :) Ryan pedig... ő már csak ilyen, sosem adja fel, ami a mi esetünkben nem nagy tragédia, másképp biztosan nem lenne esélye célba érni. Beindulnak a repedések, hiszen már túljutottunk a történet felén, eltelt egy hét, innentől kezdődnek csak az izgalmak. :) Már alig várom, hogy olvashassátok őket!
      Hogy szereti-e? Ezt egyelőre döntsd el Te, de idővel mindenre fény derül. Viszont azt se felejtsd el, hogy szerintük nem létezik effajta szeretet.
      Nagyon hálás vagyok, hogy írtál nekem! ♥

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  3. Szia!
    Ismét itt vagyok és írok :)
    Most jól jönne egy két vicces szó.. Nem a felvételi miatt mondjuk az se lett valami jó.. :( (62 pont :/ )
    Ez a rész szerintem elég esemény dús volt, ahhoz képest, hogy egy temetőben ( nagy része ) egy padon játszódik mégsem ez a lényeg.
    Most semmi nem jut eszembe.. Szerintem ez a hangulatomnak is kitehető. Nem rajtad akarom leverni ezért bocsi a sovány megjegyzésért.
    Köszi az előző kommentemhez a válaszod. Valahogy a ,,szívem" mélyén éreztem, hogy a te történeted nem lehet olyan egyszerű, hogy Nicky bemegy csettint egyet a gyerek csöndbe van Nicolette hazamegy és vége a résznek :P
    (Ez így tényleg elég rövid rész lenne :D
    Most már értem a részek hozatalát. :) Eddig valahogy úgy okoskodtam ki, hogy 3 naponta jönnek nem tudom miért XD
    Várom a következő részt
    Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bogi,

      Nagyon örülök neki, hogy ismét itt vagy, tudod, milyen sokat jelent nekem a véleményed!
      Sajnálom, hogy úgy érzed nem sikerült jól az írásbelid, de tudod a szóbelik még hátravannak, és én bízom abban, hogy álmaid iskolája tárt karokkal fogad majd!
      Túl sok mozgolódás valóban nem volt, viszont az sem másodlagos, hogy megtudhattunk néhány dolgot főhőseinkről.
      Egyáltalán nem haragszom a megjegyzés rövidsége miatt, ugyanakkor, ha szomorú vagy, szívesen meghallgatlak akár itt, akár emailben, ha szeretnél valakivel beszélni. ;)
      Nagyon szívesen, én köszönöm, hogy írtál nekem! :)

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  4. Kedves Bia!

    Már rábukkantam a blogodra korábban is, de úgymond félre tettem emlékeztetőül. Igazából vasárnap kezdtem el a blogodat olvasni. És annyira tetszett, hogy másnap, hétfőn fel voltam éjfélig, hogy elolvassam eddig a fejezetig. Csak úgy zabáltam a soraidat. Helyén valón írsz. Nem túlzod el (vagy is nem regélsz hosszadalmasakat egy adott témában, amibe én beleszoktam bolondulni általában) , de nem is intézed el egy mondatba a dolgokat. Tetszik a szókimondásod is, hogy tuti frankón leírod ,hogy cseszd meg (tudom, n szebben fogalmaztam). Emlékeztetsz engem az olyan írókra, akiktől olvastam, akiknek kifejezetten tetszik az írás stílusa és feltűnt, hogy te is hasonlóan írsz. Vagy is tényleg tudsz humort beletenni és jól össze tudod rakni az egész történetet fejben. Valakinél egy nagy kavalkád az egész, volt már pár példa (sajnos könyveknél is tapasztaltam) erre. De neked viszont kifejezetten jó. A kisbabás résznél féltem ,hogy nem a megfelelően tudod letudni ,hogy miért is van ott, de végül is megnyugodtam ,hogy egy ésszerű történettel álltál elő.
    A történetre rátérve (hogy ne csak a szerkezetét elemezgessem) már találkoztam ilyen blog történettel, aminek alapja egy fogadás volt. De ne ijedj meg! Én is elsőnek megijedtem, de aztán rájöttem, hogy valójában ez az egyetlen közös dolog a két történet között.Számomra egyénivé teszi az a történetet, hogy nem valami örök hűségű srác(oka)t raktál be. Nem kajtatod azt, hogy jónak kell lennie minden áron Ryannak, jelen estben a főszereplőnek.Tetszik a négyes csapat is, amit kihoztál és ,hogy tényleg adtál hozzájuk egy karaktert. Vagy is nem csak úgy mutatkoznak be, mint Ryan haverjai. Fura, de Silly áll hozzám a legközelebb tőlük. Olyan vicces karaktere van és azon kívül ,hogy kihasznál csajokat nem szándékozik rosszat tenni. Pixel....hm kütyü imádó, általában nem az én stílusaim. De amikor elmegy motor hajókázni Ryanékkel és nem állandóan a mobilját nyomkodja a mostani fejezetekben ,ezért egy kicsit közelebb került hozzám. Nathan áll a legmesszebb tőlem. Talán azért, mert ő Don Juan és kicsit rideg is nekem a karaktere.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ilona,

      Örülök, hogy ilyen hatással voltak rád a fejezetek! Remélem azért nem kerültél bajba, amiért ilyen későig olvasgattál az interneten. :)
      Az eddigi történeteimben mindig valakinek a szemszögéből vezettem le az eseményeket, és az egészen más, máshogyan kell a dolgokat megfogalmazni, most viszont, ezzel a mesélős, harmadik személyes megoldással tulajdonképpen tényleg kimondhatok bármit teljesen nyíltan. Nahát, ha írókra emlékeztetlek az csak jót jelenthet, nagyon köszönöm az észrevételedet, eszméletlenül jól esik. Igazság szerint az lehet az oka ennek, hogy már nagyon hosszú ideje körmölöm ezt a történetet, több, mint másfél évvel ezelőtt született meg a fejemben, ezért bőven volt időm mindent átgondolni, és az ötletek is kiforrhattak. Igyekszem mindig reális maradni, ami mint tudjuk, nem mindig a legkönnyebb, de próbálkozom.
      Tisztában vagyok vele, hogy a történet kissé sablonos alapokon áll, de ahogy Te is mondtad, azzal szerettem volna ellensúlyozni, hogy tökéletlen, valós karaktereket alkotok.
      Mivel Nicky oldaláról nemigen találkozhatunk valóban megjelenő mellékszereplőkkel, csupán megemlített alakokkal, így csupán Ryan ismerősei alkothatják ezt a gárdát, és már az írás elején nagyon a szívemhez nőttek, így könnyebb is volt beleolvasztanom őket a történetbe, és szinte kulcsszereplőkké váltak ők is. Bevallom, nekem is Silly a kedvencem, bár talán ő kapja a legkisebb szerepet, főleg Pixelre helyeztem a hangsúlyt, mint Ryan tényleges legjobb haverjára. Az események megkívánják, hogy leszakadjon a telefonjáról, úgyhogy egy ideje nem ment neki villanyoszlopnak, legalábbis a leírt részekben nem. :) Nate szerintem mindenki számára ellenszenves, szándékosan nem mutattam meg belőle annyit, hogy szerethető legyen.

      Törlés
  5. Ryanbe van ellenszenvesség, amit leművel a fogadás alatt Nicoletteval, viszont valamennyire meg is értem őt. Sőt, szerintem több jó dolog is van benne, csak épp nem akarod írni vagy maga sem tudja, hogy most önkéntelenül vagy tényleg úgy érzi, hogy...na, nem tudom megfogalmazni. Gondolok itt például ,hogy aggódik Nicoletteért mikor kihúzzák őt a vízből és, hogy szándékosan nem is akar ártani neki. Remélem ,hogy előbb-utóbb azért megmutatod a valódi oldalát is, mert kissé hamiskás Ryant vetítesz elénk most érzéseim szerint.
    Nicolette pedig....hát úgy mond tényleg egy lélektelen karakater és sokan nem is mernék bevállalni, mert úgy unalmas ahogy van. Viszont a jégkirálynő címet ténylegesen megértem miért viseli. Mondjuk neki is meg van az oka ,hogy miért. Valamiben magamra emlékeztet Nicolette, azt kivéve ,hogy én az érzéseimet ki tudom mutatni és minimális kapcsolatot tartok azért az emberi fajjal. Igazából számomra is jó érzés lenni Nicolette igazi arcát meglátni, mert hogy neki sem ez az igazi az tény. Megpróbálja jól elrejteni. Igazából számítottam rá, hogy puhítani nehéz lesz Nicolettet, mert nem társasági lény.Valamint próbál levegőként közlekedni az emberek mellett.Olyan magának való. De ahogy észre veszem Ryannél kezd tényleg felolvadni ,hogy a jégkirálynőhöz tartsam magam. Talán ez kéne neki, hogy megmutassa a másik oldalát. És ezt nyomatékosítod is amúgy, hisz repedéssel jelzed, hogy kezd átszakadni a gát.
    Ez a fejezet több szempontból is érdekes lett. Meg se lepődünk ,hogy Ryan újból felbukkan, ám meglepő fordulat, hogy Nicolette kitárulkozik előtte. Ám számomra fölöttébb érzékenyen érintett mikor azt a fiatal fiú sírját megmutatta neki.Aztán mikor megmutatta a magyarázatbéli sírt is. Kissé váratlan fordulat teremtődött ebből, mert hát mindenki úgy gondolná ,hogy az egyik karakter legalább hisz a szerelemben. De jó húzás, hogy itt nem tetted. Kíváncsi vagyok ,hogy mi lesz Ryan következő lépése. Valamint az az 1 hét kb. mire lesz elegendő.
    Bocs, ha sokat írtam amúgy. Megszokásom bőven kifejteni magamat és locsogni. Látod egy bejegyzésbe se volt elegendő, szóval félj tőlem. :D

    Ilona

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ryan összetett személyiség, aki, mint azt Paige is elmondta, alapvetően nem rossz szándékú, egyszerűen csak szereti a nőket, viszont mivel a kalandozásai alkalmával nem ismeri meg őket, nincs alkalma arra, hogy aggódjon miattuk, vagy törődjön az érzéseikkel, neki ez csupán a testi kapcsolatról szól, így tölti be az űrt a szívében. Nickyt viszont kezdi megismerni, kezdi megkedvelni, éppen ezért fordulhat elő, hogy olyan vele, amilyen. Viszont érzéseim szerint én a valódi oldalát mutatom nektek, illetve azt az oldalát, amely jelenleg él, mert ez persze idővel változhat.
      Őszintén megvallva, Nicolette karaktere miatt haladt olyan lassan a történet, nehéz volt vele dolgozni, az unalmasságát is csak a Ryannel való kapcsolata által tudom semlegesíteni. Jégkirálynő, valóban, éppen ezért nem mutatja meg az igazi arcát, azt amit olyan mélyen érez, hogy még ő maga sem tudja, hogy érzi, hiszen egyébként nagyon is őszinte. És a repedés is a jégkirálynő voltához kapcsolódik, ezt én úgy képzeltem el, hogy a megfagyott szívének jégburkolata reped meg egyre több helyen. :)
      Például ez a temetős ötlet is egészen máshogy festett néhány hónappal korábban, mikor még csak kósza gondolat volt, majd idővel végleg eldőlt, hogy ezek fognak történni a sírkertben. Ryan mindig felbukkan, Nicolette pedig a helyszínnek hála nyílik meg, mintha nagyobb biztonságban érezné magát a holtak társaságában, mint az élők között. Próbáltam óvatosan bánni ezzel a jelenettel, hiszen a temető alapvetően szomorú hely, annak viszont örülök, hogy megérinthettelek vele. A szerelem egy egészen érdekes dolog, és bár én hiszek a létezésében, nem tudnám megmondani, hogy mi is az pontosan. :)
      Egyáltalán nem probléma, hogy sokat írtál, szívesen olvastam a hosszas véleményedet, és még szívesebben reagáltam rá. Nagyon köszönöm, hogy írtál! ♥

      Millió puszi,
      Bia

      Ui.: Rettegek! :D

      Törlés