25. fejezet: Rokonszenv

Icona Pop - Girlfriend

Ryan arra ébredt, hogy apja odalent becsapott egy ajtót, és csak reménykedni tudott abban, hogy a mellette, karjaiban fekvő Nicolette-et ez nem zavarta meg a szunyókálásban. Az előző éjszaka minden mozzanatára tökéletesen emlékezett, így arra is, hogy milyen kifogástalan úriember módjára viselkedett, még akkor is, mikor a lány felinvitálta maga mellé az ágyba, mondván, hogy szintkülönbség mellett nem tudnak sikeres eszmecserét folytatni. Mikor Ryan utoljára ellenőrizte az időt a matracon hagyott telefonján, már 03:49 volt, most viszont nem mert megmozdulni, félő volt, hogy felébreszti a kisasszonyt.

Nicolette az oldalán feküdt, gesztenyebarna haja irányíthatatlanná vált és főként arcába lógva pihent, karjait rákulcsolta Ryan kezeire, melyekkel átkarolta derekát, közel húzva magához, lábaik pedig összefonódtak. A férfinek kisvártatva bűnös gondolatai támadtak, mégis minden erejével azon volt, hogy ezeket száműzze elméjéből egy megfelelőbb alkalomra. Megannyi hölgyet látott már aludni, valamiért viszont sosem figyelte meg őket igazán, ekkor már a haditerven járt az esze, hogy miképp fog sebesen kereket oldani. Ezen a lapfüggönyöktől félhomályban úszó reggelen viszont nem volt mi elől menekülnie, elvégre nem történt közöttük semmi, valahogy az éjszaka folyamán akadhattak így össze. A lány lerúgta magáról a takarót, ami a földön hevert, viszont így is hőség uralta a helyiséget. Csak a földszinten működött légkondicionáló, a nyári hónapokban az emelet napközben szinte elviselhetetlenül tikkasztó volt, ekkor viszont ezt a srác nem bánta, hiszen tisztában volt vele, hogy kiszemeltjének ez az ideális hőmérséklet.

Mégis, Nicolette néhány percen belül mocorogni kezdett, Ray pedig félt, hogy kicsúszik a kezei közül a pillanat, elillan, mintha soha nem is lett volna. Lehunyta hát a szemeit, hatalmasat szippantott a kissé állott levegőből, és igyekezte örökké lelkébe vésni az érzést, hogy milyen ezt a különös hölgyeményt a karjai közt tudni, hátha nem lesz rá alkalma többé.

- Ha nem veszed le rólam a kezed, tőből levágom - szólalt meg a jégkirálynő, annak ellenére, hogy Ray kezeibe kapaszkodott, viszont a srác nem kívánt kockáztatni, ezért kihámozta magukat az iménti testhelyzetből.

- Neked is szép jó reggelt! - mászott vissza a matracára Ryan, majd a hátán fekve a telefonján kezdett böngészni, hátha történt valami fontos, amíg az igazak álmát aludta.

- Adok öt percet, hogy magadra kapj valamit - pattant ki az ágyból Nicky, azzal a lendülettel pedig már öltözködött is, a szekrény faajtajának takarásában, mert bár nem volt szégyellős, ahogy ezt a motorcsónakos túrán is bebizonyította, mégis illendőbbnek érezte, ha nem meztelenkedik, az egyébként sem vallott volna rá.

- Azt hittem, hogy a szívdöglesztő felsőtestem imponál neked - jegyezte meg Ricky, majd gyöngéden végigsimított kemény harcok árán szerzett izmain.

- Ha öt perc múlva nem ülsz a kocsidban készen arra, hogy hazafuvarozz, elvezetem egyedül, és csak úgy szólok, hogy nincs jogosítványom - fenyegetőzött a vendég, tisztában volt azzal, hogy csupán ilyen drasztikus eszközökkel tudja rábírni vendéglátóját a cselekvésre. - A macskáim már biztos az ájulás szélén vannak.

Raynek hirtelen fenomenális ötlete támadt, a siker garantált volt, viszont nem volt teljesen biztos benne, hogy a másik is díjazni fogja friss elképzelését.

- Mit szólnál hozzá - helyezte le maga mellé a telefonját, majd felült a matracon -, ha én elmennék és megetetném a macskáidat, te meg addig nyugodtan megreggelizhetnél - ajánlotta fel ezt a lehetőséget, mire Nicolette kicsoszogott rejtekhelyéről és vetett egy kérdő pillantást Rayre.

- Fogalmad sincs, hogy hol tartom a kaját, hogy mennyit kell adni, hogy hogyan kell őket...

- Éppen ezért fogod te ezt mind elmondani nekem - küldött egy mosolyt a bizonytalanul ácsorgó lány felé, aki félig-meddig előző napi szerelésében tetszelgett, viszont még mindig rajta volt Ryan két pár színes zoknija, a duplázás oka pedig a fázós lába volt.

Nicky komolyan fontolóra vette az ajánlatot. Imádott szőrgombócain kívül más igazából nem szólította haza, arról nem is beszélve, hogy gyümölcs szűkében volt, a piac pedig még messzi mulatság volt, tehát érdemes lett volna maradnia. Azonban nem kívánt jó képet vágni Matthew különös, állandó nosztalgikus viselkedéséhez, Roxy és Ray felszínes kapcsolatához, valamint a tudathoz, hogy a falak szinte összepréselték, olyannyira nyomasztó látványt keltett az egész ház. Viszont ahogy a vacsora után alkalma nyílt bekukkantani a hűtőbe... volt értelme maradnia.

Így hát visszabújt a kölcsönkapott páncélzatába, mivel az sokkalta kényelmesebb volt, mint amit Paige kiválasztott a számára, és pontos leírást adott arról, hogy a kulcs elfordításától egészen a visszazárásig milyen lépéseket kell tennie a lakásába ismét betolakodni készülőnek. Ilyenkor örült annak Nicky, hogy nem volt egy mániákus, aki hasztalan tárgyakat gyűjtött, így nem kellett attól tartania, hogy Ray esetleg meglopja, csupán a számítógépét kellett volna féltenie, de biztos volt benne, hogy majdani látogatójának nem fáj a foga az ő rozzant laptopjára, olyan kütyük mellett, melyeket birtokolt.

Ryan tehát diadalittasan autóba szállt, hogy kiszemeltje egész lakását átkutassa valami után, ő maga sem tudta mi után, csak kellett egy újabb kapaszkodó, egy újabb nyom, melynek segítségével ismét nyeregbe kerülhet a hódítás lóversenyén. Nicolette pedig lebattyogott a csigalépcsőn, és csöndesen hámozott magának néhány narancsot, melyeket odakint, a kertben fogyasztott el, hogy ne zavarja a horkoló édesapát. Már dél felé járhatott az idő, ő pedig a lépcsőn csücsülve relaxált, teljesen kiürítve elméjét, mindaddig, míg Roxy helyet nem foglalt mellette.

- Nagyon el akar vinni téged arra a bulira - jegyezte meg mindennemű felvezetés nélkül. Egy könnyed nyári ruhát viselt, melyet Nicolette kissé taszítónak talált, főleg a közönségessége miatt. - Hatalmas mázlista vagy.

Nicky válasz helyett csak a fejét rázta. Ő inkább érezte ezt a kivételes figyelmet átoknak, mintsem áldásnak.

- Mit nem adnék azért, hogy engem vigyen! - ábrándozott Roxanne. - Tavaly kikönyörögtem, hogy elvigyen, és valami eszméletlen volt. Csupa huszonéves srác, akik már megértek hozzám, ráadásul Ricky testvéreként még meg sem kellett erőltetnem magam, egyből én voltam "Ray Ray ász húga". Elkövettem azt a hibát, hogy megcsókoltam Sillyt, mire Ricky kibukott, és megesküdött, hogy többet nem visz el sehova magával - mesélte a különös történetet a lány, Nicolette pedig egy pillanatig elmélázott azon, hogy hiába a tíz év korkülönbség, értelmiség ügyileg Sylvester és Roxy tökéletes párt alkotnának.

- Egész pontosan milyen buli ez? - kért egy kis útbaigazítást, mielőtt fejest ugrana valamibe, amiről halvány fogalma sem volt. Roxanne által pedig legalább valós tényekhez juthatott hozzá, attól tartott, hogy Ryan a siker érdekében elferdíti az igazságot.

- Pixel szüleinek a házában tartják, ami egy háromemeletes csoda a város szívében. Az alsó szinten, a pincében van a kocka szekció, ott van Pix régi szobája, egy halom kütyü meg videojáték, ott gyűlik össze a társaság unalmasabb része, viszont néhány sör után ők a legnagyobb állatok. A középső szinten, ami a valódi földszint, na, ott a konyha bárrá válik, a nappali és az étkező pedig tánctérré, öt-hat szuper minőségű hangszóróból üvöltenek a jobbnál jobb slágerek, lányok és fiúk nyomulnak a zenére, minden feszültség kiárad belőled és csak csinálod és csinálod - ecsetelte a tavalyi fergeteges élményét vadul gesztikulálva, még a lábait is bevonva Rox -, nem törődsz a világgal, csak az éppen melletted állóval. Fönt pedig a szülők hálójában, a fürdőben, a dolgozóban és a vendégszobában is megy a... a... hát... szóval érted. Eszméletlen! - visította végül a húg, és ahogy tekintetét a furcsállóan őt fürkésző Nicolette-re emelte, rettentően féltékeny volt, hogy neki lehetősége volt részt venni ebben a csodában.

Nicky viszont cseppet sem repesett az ötlettől, hogy Ryan oldalán megjelenjen egy ilyen eseményen, még a rövid ismertető után sem. Richard párszor elvitte őt szórakozni, azonban sosem élvezte igazán ezeket az alkalmakat, nem kedvelte a monoton muzsikát, a hömpölygő tömeget, a tüdejét kikészítő füstöt, valamint magát a táncot sem.

- Inkább neked kéne menned helyettem, mindhárman jobban járnánk - állította Nicolette, hiszen a lány lelkesedését látva úgy gondolta, hogy Ryan nem fog tudni nemet mondani neki, ha arra kéri, vigye el idén is.

- Biztosan nem menne bele, hacsak... - húzta elő a rafinált kártyát Roxy, ami családi vonás volt. Tisztában volt vele, hogy bátyja sosem vállalná be vele még egyszer a karácsonyi banzájt, tavaly is megkeserítette számára a bulit, hiszen Ryannek egész végig testvérére kellett figyelnie, a kis Roxy akkor még csak tizenöt éves volt, kénytelen volt fél szemét folyton rajta tartani. Viszont, ha esetleg ez lenne az egyetlen esélye, talán, talán ismét rábólintana. - Hacsak nem szabnád ki ezt feltételnek. Kizárólag akkor mész el vele, ha engem is magatokkal visztek - vigyorgott tündérien a másikra a Zachariah-lány, kérve az égieket, hogy essen meg rajta a szívük.

Nicky a leanderektől várt választ, melyek a nappali fénynél már nem tűntek olyan varázslatosnak, mint előző éjszaka, az ominózus csók előtt. Csakhogy a Clarissa ültetett, gondozott virágok nem voltak különösebben készségesek, nem álltak készen arra, hogy megoldják Nicolette dilemmáját. Úgy vélte, hogy Roxanne megérdemelne egy nap lazítást, már ennyi ott töltött idő után világossá vált számára, hogy Matthew-val élni nem lehet a legkellemesebb dolog a világon, nem csodálkozott azon, hogy Ryan hanyatt-homlok menekült innen az első adandó alkalommal, mégsem szeretett volna még egy éjszakát otthonától távol tölteni, olyan emberek között, akiket alig ismert, egy olyan emberrel, aki már csaknem két hete koslatott utána.

- De szükségem lesz a segítségedre - pillantott le a gönceire Nicolette, melyeket Ryantől kapott kölcsön, majd a csinos összeállításra gondolt, amit a vacsorán viselt, és ezek közül egyik sem tűnt alkalmasnak a feladatra.

- Ez azt jelenti... - vágott reménnyel teli arcot Roxy, majd ahogy Nicolette válaszképp bólintott, a fekete szépség szinte rávetette magát, és miközben legalább kétszázszor megköszönte, kis híján megfojtotta a vendéget.

×××

Ryan felforgatott mindent. Miután megetette és kicsit megsimogatta a macskákat, a létező összes fiókot és polcot átkutatta, mégsem talált semmi használhatót. A konyha tele volt annak jeleivel, hogy egy vegetáriánus, egészségbolond lány uralta, a falak üresek voltak, kép- és posztermentesek, a hálószoba pedig nem lehetett volna ennél gyérebb, Nickynek komolyan nem volt semmi értéktárgya a számítógépén kívül, melybe Pixel kódfeltörő kütyüjének hála bejutott, de azon is csupán munkájával kapcsolatos fájlokat és e-maileket talált, az előzmények pedig tele voltak olyasmikkel, amikről már eleve is tudott, mint például anyja keresésével. Rábukkant néhány olvasatlan üzenetre Keithtől, de semmi érdekfeszítőt nem talált bennük, csupán a lány hogyléte felől érdeklődött. Mégis, az e-mail címe valahogyan beégette magát Ryan elméjébe, és szinte látta, ahogyan villog odabent.

Ezután kapott egy üzenetet a húgától, ezzel a szöveggel:

meggyoztem h menjen veled de engem is magaddal kell vinned. szopacs haha

×××

Roxanne szinte minden hordható göncét az ágyára helyezte, feltornyozta egy méretes kupacba őket, azzal a szándékkal, hogy mindketten választanak belőle valamit. Ő maga csipkés fehérneműben, csípőre tett kézzel ácsorgott fekhelye mellett, azon morfondírozva, hogy nadrágot vagy szoknyát válasszon, Nicky pedig egy kényelmes, lila fotelben ült, azon morfondírozva, hogy vajon helyesen döntött-e.

Tulajdonképpen csak és kizárólag Roxy miatt volt hajlandó részt venni ebben a nevetséges cirkuszban, valamilyen bizarr oknál fogva a szívén viselte a lány sorsát. Talán azért, mert ő is fiatalon vesztette el az édesanyját, és nem kapott elég szeretetet apjától - ahogy ő sem a nevelőszüleitől -, így valamilyen furcsa kapocs alakult ki közöttük, mindketten rokonszenvesnek tartották a másikat.

- Még egy estét nem bírok ki szoknyában - nyilvánította ki nemtetszését Nicolette, ahogy társa feléje mutatott egy csinos darabot.

- Ez nekem lesz - világosította fel Roxy, bár végül egy egészen másik mellett döntött. - Pontosan tudom, hogy te mit fogsz felvenni, egyébként pedig mindegy is, gyönyörű alakod van, minden jól áll - irigykedett kicsit a húg, világéletében olyan testre vágyott, mint amilyennel Nickyt megáldották.

Nicolette egy cseppet összezavarodott, ahogyan jobban szemügyre vette Ryan húgának szinte csupasz testét.

- Nem értelek. Nálam sokkal vékonyabb vagy - ráncolta a homlokát Nicky, nála pedig ez a mondat nem egy egyszerű udvarias gesztus volt, hanem a színtiszta igazság, annak ellenére, hogy nem tartotta magát kövérnek, sőt, hidegen hagyta az alakja. Roxy azonban csak csont és bőr volt.

- Borzasztóan dagadt vagyok - fordult az egész alakos tükre felé a félmeztelen leányzó, és undorodva tekintett tükörképére. - De nagyon kitartóan diétázom.

Szóval ezt hívják önértékelési problémának - ötlött fel Nicolette-ben.

- Diéta? - kérdezett vissza Nicky, az idősebb nő lévén valamiféle anyai ösztöne megérezhette, hogy emögött egy egészen drasztikus módszer rejtőzhetett.

- Naponta egyszer eszem - közölte amolyan mellékes stílusban Rox, miközben visszafordult a holmijaihoz és turkálni kezdett közöttük. - És akkor sem valami sokat.

Nickynek eszébe jutott, hogy a tegnap esti étkezésnél is furcsállta, hogy a gusztusos sülthöz a legfiatalabbik vacsoravendég alig nyúlt, és köretből is csak úgy finoman csipegetett.

- Te még növésben vagy, nem szabadna így étkezned, ez rettentő egészségtelen - bírálta a viselkedését azon nyomban a fotelban ülő. Tény, hogy ő sem vitte túlzásba, ha evésről volt szó, csakhogy ő rendszeresen és gyakran fogyasztotta imádott gyümölcseit és zöldségeit, így bár kicsi volt rá az esély, hogy elhízik, szervezete gond nélkül funkcionálhatott.

- Talán - ismerte el Roxanne, hiszen ezzel ő is tisztában volt. Mégis, egy belső hang folyamatosan azt diktálta neki, hogy nem elég makulátlan a külseje. - De Auschwitzból senki sem jött haza kövéren.

Nicky ráébredt, hogy komolyabb volt a baj, mint azt korábban feltételezte. Ryanre sok jelzőt lehetett volna aggatni, de azt, hogy normális, semmiképp sem. Ennek ellenére húga talán egy leheletnyit számottevőbben sérült, neki az önbecsülése romokban hevert, még akkor is, ha ennek éppen ellentétét mutatta a felszínen. A mélyben, olyan eldugott helyen, ahol senki sem láthatta, a mai napig szenvedett.

Bár annyi mindent tudott volna mondani, Nicolette úgy vélte, hogy egy ilyen szituációban okosabban teszi, ha hallgat. Nem az ő dolga volt kirugdosni a Zachariah családot a gyászból, még akkor sem, ha már felettébb irritálónak vélte viselkedésüket. Megmakacsolta magát és belátta, hogy azzal segíthet a legtöbbet Ray húgán, ha hagyja neki, hogy kicsinosítsa, szemeinek csillogása csak akkor volt igazán őszinte, mikor ezzel foglalatoskodhatott.

- Na lássuk, mibe akarsz belekényszeríteni! - törődött bele végleg elkerülhetetlen sorsába.

Néhány percen belül már ketten feszítettek a tükör előtt fehérneműben, Roxy pedig kíméletlenül diktálta a tempót, egymás után adta vendége kezébe a közönségesebbnél közönségesebb holmikat, melyeket Nicolette fintorogva fogadott, majd ahogy megpillantotta magát a tükörben egy-egy szerelésben, azonnal vetkőzött is le. Kétségtelenül nem egyezett az ízlésük, ez azonban nem okozott feszültséget közöttük, szinte barátnőkként, nővérekként viccelődtek egymással, egy külső szemlélő számára egészen hátborzongató lett volna az, hogy ilyen könnyedén megtalálták a közös hangot, nyilvánvaló ellentéteiket figyelembe véve, mely főként világszemléletükből, életmódjukból, korukból állt.

Hosszas válogatás után sikerült kiválasztaniuk egy-egy összeállítást, ezért Roxanne beültette a lányt a gurulós székébe, hogy kezdjen valamit a hajával. Miközben egy fésűvel nyúzta továbbra is zavarba ejtően hosszú tincseit, megszólalt:

- Bárcsak ismerted volna a kicsi Rayt. Imádtad volna - jelentette kis teljesen meggyőzően, úgy, hogy még Nicolette is elhitte, hogy komoly hatást gyakorolhatott volna rá a tragédia előtti Ryan. Kíváncsivá tette ez a gondolat, ezért rákérdezett.

- Miért, milyen volt? - tudakolta, szó nélkül tűrve, hogy a kócos fürtjeivel küzdő fodrásza kis híján kitépte hagymáit.

- Olyan... olyan életvidám - állapította meg kisvártatva a húga. - Persze most is sokat mosolyog, de most már inkább csak lányokra, olyan furán csábosan, amitől a pipik elolvadnak, régebben viszont olyan boldog volt mindig, hogy folyton csak mosolygott. Áradt belőle a pozitív energia, az ember már attól jobb kedvre derült, hacsak ránézett. És a kapcsolata anyával egyszerűen mesés volt, irigylésre méltó. Ricky szeme mindig felcsillant, ahányszor csak megpillantotta anyát. Ő volt élete igazi nagy szerelme, ha még élne biztosan nem választotta volna ezt a csajozós életmódot - ábrándozott Roxy, hiszen abban az esetben mindenképp máshogyan alakult volna az elmúlt tíz évük. Azonban elhessegette az esetleges "mi lett volna, ha" gondolatait, elvégre más úgyis mindegy volt.

Nicolette nem szólt, ezért Rox folytatta.

- Ő anyára ütött, ők ketten igazi energiabombák voltak, minden nap egy külön kaland volt velük. Apa is mindig azt mondta, hogy akkor szeretett bele anyába, mikor először hallotta nevetni. Én viszont inkább apa vonásait örököltem: kissé morcos, élvezi az egyedüllétet, óvatos.

Miután kifésülte a haját, és némileg kontyba fogta, felvázolva, hogy miféle frizurát fog készíteni neki, Roxy hasa mordult egyet, ezért az időközben meglépett Matthew főztjeinek maradékait kezdték feltérképezni a konyhában. Nicolette készített magának egy ütős szendvicset, kenyér nélkül, amin a másik jót szórakozott, viszont ő inkább csak egy banánt evett, Nicky rosszalló pillantásai ellenére. Evés közben - és egy kicsit utána is - a tévét bámulták, az otthonosan mozgó folyamatosan nyomkodta a távirányítót, csatornáról csatornára váltva, alig hagyva időt Nickynek arra, hogy egyáltalán véleményt formálhasson az aktuális műsorról. Csakhogy nem henyélhettek sokáig, vissza kellett térniük a tollászkodáshoz, ugyanis Ryan előreláthatóan kilenckor dudál majd a kocsifelhajtóról, így addigra el kellett készülniük, az idő pedig könyörtelenül haladt előre.

Nicky szinte észre sem vette, hogy egy egész napot eltöltött a Zachariah házban. Roxanne társaságában szinte repült az idő, így bár máskor sem unatkozott, határozottan tetszett neki, hogy a percek nem olyan lomhán követték egymást, mint a lakásán.

- Nem, ezt nem hiszem el! - tiltakozott a kacagástól potyogó könnyek közepette Roxy, ahogy az ágyán feküdt, ruhái között. - Komolyan így volt?

- Komolyan! - biztosította a lányt afelől Nicolette, hogy az imént elbeszélt történet színigaz volt. - Beléptem a lepukkant motelszobába, és ott állt Keith, egy fekete alsógatyában, azt suttogva megjátszott mély hangon, hogy "most az enyém leszel...". Szakadtam a röhögéstől! - idézte fel az álomszerű emlékképet, mely olyan messzinek tűnt, hogy inkább bizonyult képzelgésnek, mint valódi, megtörtént esetnek.

- Akkora szerencséd van, hogy ilyen kalandokban lehetett részed! Engem apu a széltől is óv, tanult a Rickynél elkövetett hibáiból, aminek mondjuk én nem örülök, de nem nagyon van választásom - vágott pofákat Rox, majd tovább turkált a holmijai között.

- Ez csupán nézőpont kérdése. Én úgy világosodtam fel kilencévesen, hogy a nevelőapám a lejátszóban felejtette az egyik kazettáját. Pontosan tudták, hogy Richard mit művelt velem, de valamiért úgy döntöttek, hogy félrenéznek - vonta meg a vállát Nicky, igyekezve megmutatni a fiatalabbiknak, hogy az atyai törődés nem is olyan förtelmes, ha belegondolunk.

Roxanne erre válaszképp felmutatott egy szoknyát, mert bár már korábban talált magának egy összeállítást, nem volt teljesen elégedett vele. Ennek ellenére Nicolette furcsamód jó hatással volt rá, nem választott olyan igazán kihívó cuccokat, csak olyan ruhadarabokat, melyek minimális méltóságteljességet mutattak, egy kevés dekoltázzsal.

Mikor kilenc óra után három perccel vad dudaszó ütötte meg a fülüket, már az ágy szélén ültek, indulásra készen, egy-egy észbontó szerelésben, Roxy által kreált frizurával, illatosan, félig-meddig izgatottan.

×♥×

Kedves olvasók!

Kérlek szépen titeket, hogy soha, de soha ne éheztessétek magatokat! Ha változtatni akartok a testeteken, mégpedig saját magatokért, nem pedig mások elvárásai miatt, akkor is van ezer másik egészséges módja annak, hogy ezt megtegyétek. Nézzetek utána, de ne kínozzátok a szervezeteteket, szükségetek van a táplálékra! Ha szeretnétek, én nagyon szívesen segítek az életmódváltásban, mert bár nagy csokievő vagyok, van szerencsém azt mondani, hogy nem áll tőlem távol az egészséges életmód, nagymamámnak köszönhetően. Úgyhogy ha ilyesmin töritek a fejeteket, akkor üzenjetek nekem (demeter.bianka.vivien@gmail.com), de ne nyúljatok drasztikus eszközökhöz, melyek hosszú távon nem kifizetődők.

Egyébként pedig remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket a fejezet, ismételten egy készülődést láthattunk, csakhogy ezúttal Rox volt Nicky segítsége.

Nagyon köszönöm, hogy itt vagytok velem és olvassátok a történetet! ♥

Millió puszi,

Bia