15. fejezet: Babázás

Calvin Harris - Feel so Close

Odakint egyre elviselhetetlenebb volt a hőség. Az emberek strandpapucsokban caplattak az utcán, egytől egyig mindenkiről patakokban folyt az izzadság, annak ellenére, hogy aprócska ruhadarabjaik alig fedték testüket. Ellenben az örökösen megfagyni készülő Nicky egy higgadt, de annál méltóságteljesebb utasítással egy szempillantás alatt kikapcsoltatta a hűtést Pixel apjának terepjárójában, amibe már eleve vonakodva szállt be.

- Szóval hova megyünk? - kíváncsiskodott Nicolette, hiszen tulajdonképpen egy maffiatelepre is szállíthatták volna éppen, bár nem tartott ilyesmitől, sosem akadtak efféle gondolatai.

- Sillyhez - adott tömör feleletet Pierre, kibújva a valódi válaszadás alól, ami abból állt volna, hogy ismerteti mi is vár rá ott: néhány, szám szerint három hisztérikus állapotban lévő csecsemő.

- Sillyhez, aki... beszédes névvel rendelkezik - állapította meg a lány fészkelődve az anyósülésen, mindig is rühellte az autókat. Zajosnak és kényelmetlennek találta őket, ráadásul a sofőrje sem volt egy gyakorlott vezető.

Pix fekete hajának kifejezetten jót tett ez az állandó napfény, különleges megvilágításba helyezte egyébként is csillogó hajzatát, azonban ez az utasának fel sem tűnt. Így ahelyett, hogy percenként beletúrt volna tincseibe, ezzel is felhívva rájuk a figyelmet, inkább az útra szegezte a tekintetét, mielőtt kinyírja Ryan kiszemeltjét. Tény, hogy sosem volt egy profi vezető, inkább utazott spanja mögött a motoron, mint apja kocsijában. Bár ez utóbbival éppen ugyanolyan mértékben lehetett villogni, mint haverja járművével.

- Ezek után már értem, hogy miért nem vagy Taxi - jegyezte meg Nicolette, mire Pierre oldalra pillantva elmosolyodott, azonban a lány ugyanolyan kifejezéstelen maradt.

- Egyszer a menzán teljesen benne voltam a telómban, Nate meg szólongatott, míg végül az lett a vége, hogy rám ordított: Te hülye Pixelmániás, figyelj már ide!, Ray erre pedig akkorát röhögött, hogy rám ragadt - vonta meg a vállát a srác, majd önkéntelenül is jót derült az ezeréves sztorin, melyet kétségtelen, hogy régen mesélt már el utoljára. A legtöbb lány általában ráhagyta, az eredeti nevéből és a szemmel látható függőségéből egyértelmű volt számukra, hogy ez csak egy egyszerű becenév.

- Ray a díszmadár? - azonosította a nevet az utas, nem törődve a számára jelentéktelen történettel.

Mielőtt felelt volna, Pixel a kéken világító gombok egyikét megcsavarva, ezzel a hangerőt az egekbe szállítva, hiszen egyik kedvenc Avicii dala bömbölt a rádióból, mire Nicky egy abszolút ösztönös mozdulattal nullára tekerte a zenét. Pix inkább szóvá sem tette.

- Ja.

- És Nate...

- Ő egy külön történet, inkább bele sem kezdek. Vele most nem fogsz találkozni, úgyhogy ezen majd később kezdjünk el rágódni - rendezte le ennyivel a dolgot Pixel, hiszen minek ismertesse Nathan életútját, ha első interakciójukból úgyis ki fog derülni a nyilvánvaló a srácról.

A továbbiakban nem beszélgettek, bár a srácnak többször megfordult a fejében, hogy esetleg egy előzetes tájékoztatás azért nem ártana. Elvégre Ray sem számított a lányra, a csöppségről már nem is beszélve, végül azonban arra jutott, hogy majd a meglepetés ereje a segítségére lesz. Egyébként is büszke volt magára, amiért sikerült rávennie a lányt a kimozdulásra, és biztos volt benne, hogy ezt Ryan is így fogja látni.

×××

- Megjött a felmentősereg! - kiáltott be a lakásba Pix, mialatt félreállt, hogy Nicolette beléphessen a lakásba.

A nappali teljesen üres volt, a hálószobából viszont gyanús hangok szűrődtek ki. A lány a konyha felé vette az irányt, érhetetlen okokból kifolyólag, azonban tekintve, hogy a főző helyiség egy volt a nappalival, Pix még így is ráláthatott. Ryan hangja megkönnyebbülten csengett a falak mögül.

- Haver, remélem valami jó csajt hoztál, mert kezdek bedilizni! - közölte, azzal kicsapódott az ajtó, a srác pedig nyomában Sillyvel (akinek a nyakán csüngött a gyerek) kitrappolt a szobából.

- Ami azt illeti, a legjobbat - felelte Pix egy őszintének tetsző mosollyal az arcán.

Öten voltak már a helyiségben: a teljes döbbenetbe száműzött Ray Ray, aki alig bírt talpon maradni, Silly, ki egészen természetellenes helyeken tartotta a csecsemőt, hogy az nehogy koppanjon a padlón, Pixel, aki diadalittasan ledőlt a kanapéra, majd átkapcsolt az egyik kereskedelmi csatornára, hátha adnak valami agysorvasztó műsort, a baba, aki kipirosodott arccal bámulta az újonnan érkezetteket, bár már nem bömbölt, valamint Nicolette. A márvány konyhapultra dőlt, onnan várta a további eseményeket.

A kis Aaron - akinek minden bizonnyal nem ez volt a keresztneve, Sylvester viszont szükségesnek érezte, hogy kapjon egyet tőlük - újfent visítani kezdett, a házigazda pedig besokallt és nemes egyszerűséggel Pix ölébe tette őt, hogy az szórakoztassa tovább, mire a kocka felháborodott, így ők hárman elfoglalták magukat.

Ryan csak állt ott. Azt hitte, hogy már minden esélyét elvesztette nála, pedig még húgától is kapott egy-két tippet. Furcsa, de nem a fogadás miatt volt ennyire letaglózva, nem amiatt csodálkozott, hogy kapott egy újabb esélyt, amellyel eljuthat Sydneybe, sokkal inkább az foglalkoztatta, hogy a lány hajlandó volt miatta beülni barátja autójába. Ő maga sem tudta megmagyarázni, hogy miféle érzelmek zajlottak le benne, abban azonban biztos volt, hogy tetszett neki a kialakult helyzet, ez alkalommal pedig nem akarta elcseszni.

- Akkor én megyek - közölte Nicolette amolyan mellékes stílusban, hiszen úgy tűnt, hogy teljesen fölöslegesen kocsikázott idáig. Egy kisbaba nem az volt, amire számított, de tekintve, hogy ezen a téren semmi tapasztalata nem volt, úgy látta, hogy mindenki jobban jár, ha egyszerűen lelép. Egyébként sem érzett késztetést arra, hogy kihúzza a bajból a három fiút.

Ellökte magát a konyhapulttól és átcaplatott a kanapé mögött - ahol még mindig folyt a csata azért, hogy ki fogja a gyereket -, Ryan pedig olyan későn kapcsolt, hogy már csak az ajtó előtt érte utol.

- Ne, ne menj! Maradnod kell - szögezte le a srác teljes meggyőződéssel a hangjában, ezúttal nem engedhette kicsúszni a kezei közül a kiszemelt hölgyikét.

- Ha szeretnék, akkor sem tudnék segíteni - tárta szét a karjait felpillantva a fiúra. Kicsit összébb húzta magán szürke pulóverét, hiszen a légkondi kellemesen hűvössé varázsolta a szobát, ez a hőmérséklet viszont nem volt számára megfelelő. Hosszú hajszálai kikandikáltak a cipzár alól, de nem különösebben törődött velük. - Úgy nézek ki, mint aki ért a babákhoz?

Abban igaza volt, hogy Aaron szempontjából nem ő volt a legjobb választás, Ryan mégis azt szerette volna, ha marad. Talán akkor meggyőzhette volna arról, hogy összetartoznak - az elkövetkezendő néhány napig legalábbis.

- Jó. Ha miattam vagy a kicsi miatt nem akarsz maradni, akkor maradj... - kereste a felsorakoztatható érveket a srác, azonban hirtelen egy ésszerű sem jutott eszébe. Mi lehet az, amivel őt, az abszolút megközelíthetetlen Nickyt maradásra bírhatja? Aki gyűlöl mindent és mindenkit, viszont... - Silly anyjának egészségkosara miatt.

Nicolette fél lábbal már kint volt a lakásból, erre azonban nem állhatta meg, hogy ne forduljon vissza.

- Hallgatlak - fonta össze karjait maga előtt, ahogy a vele szemben álló, férfibőrbe bújt fiú smaragdzöld szemeibe bámult, olyan határozottsággal, hogy az majdnem megsemmisült tekintete által.

Odabent Pixelre hárult a feladat, hogy feltápászkodjon és menjen egy kört a gyerekkel, aki rendületlenül ordított.

- Silly, mesélj anyád csomagjáról! - utasította őt Ryan, ahogy bekiáltott a nappaliba, a kérdezett pedig, miután visszakapcsolt a sportcsatornára, ahol épp félidő volt, szívesen válaszolt.

- Valami nagybátyámnak van egy gyára Európában, onnan rendel anyám minden hónapban ilyen gusztustalanságokat, azt' elküldi nekem a felét.

Ray odavetett egy köszt, majd próbálva leplezni diadalittas mosolyát, fejével a konyha felé biccentett: biztos volt a sikerben. Nicolette félig-meddig megelégedett a válasszal, viszont ahogy helyet foglaltak egy-egy bárszéken, kíváncsi volt a részletekre.

- Mit tartalmaz ez a csomag, és mikor fogom megkapni?

Mivel Sillytől ezzel kapcsolatban nem számíthattak segítségre, hiszen annyi esze volt, mint egy zsák krumplinak, memóriája pedig egészen minősíthetetlennek bizonyult, ezért Ryan vette át a válaszadó szerepét.

- Szerintem a karácsonyi hajcihő miatt csak az ünnepek után fog megérkezni, de ígérem, hogy meg fogod kapni - biztosította a lányt.

Feltéve, ha huszonnyolcadika után érkezik, mert az már két héttel a fogadás után lesz - toldotta meg szavait, persze csak magában.

- A tartalma meg... hát... - vakarta meg a tarkóját Ray Ray. - Mi leginkább a járókelőket szoktuk dobálni vele Pixelék tetőteraszáról. Magok vannak benne, csírák, összeaszódott gyümik, meg valami piros italt is szoktak küldeni, de azt mindig egy csövinek adjuk - vonta meg a vállát, azzal előhalászott egy viszonylag tisztának tetsző poharat az egyik szekrényből, hogy csapvizet töltsön Nickynek, aki vonakodva bár, de elfogadta azt.

Nicolette továbbra is úgy vélte, hogy maradása az ügy szempontjából - ami jelenleg a csecsemő elhallgattatása volt - teljesen felesleges, valamint nem kívánt néhány percnél több időt együtt tölteni ezzel a három balfékkel, de mi tagadás, különösen jól jött számára egy ilyen ingyen összeállítás, hiszen azzal spórolhatott volna, a megtakarított pénzt pedig anyja keresésére fordíthatta.

Ezután tűnt csak fel a lánynak, hogy az elvárható kuplerájjal ellentétben egész rendezett lakásban élt ez a Silly gyerek. Ha Richardból indulunk ki, legalább szétdobált ruhákat várt volna, de néhány alsógatyát mindenképp. Ezt szóvá is tette, Ryan pedig egy lesajnáló mosollyal reagált, hiszen így érzett Sylvester kapcsán.

- Bejárónő.

Ez pedig mindent megmagyarázott.

Aaron továbbra sem hagyta abba a visítást, ami nem volt meglepő, tekintve, hogy Pierre különös pózokban rángatta őt körbe-körbe a kanapé körül, hogy ezzel is idegesítse a lakás tulajdonosát, aki relaxálni próbált a televíziót bámulva.

- Na jó, add ide azt a szerencsétlen kölyköt! Lássuk van-e értelme a sztereotípiának - pattant fel, majd nyújtotta a kezeit a keserves képet vágó Pixel felé Nicolette.

- Köszke Nicky! - villantotta feléje vigyorát a srác, majd kezébe nyomta a fiút. Ryan már fel volt készülve rá, hogy haverja egy szúrós tekintet keretében ki lesz javítva, csakhogy a lány meg sem szólalt. Talán túlságosan lekötötte a figyelmét, hogy el ne ejtse a picit, viszont az is előfordulhatott, hogy megbékélt a ráerőltetett becenévvel.

Ray csalódottan konstatálta, hogy nem láthatja Nathan állát koppanni a földön ennek következtében, hiszen a kis sunyi ügyesen kimentette magát. Sillyt teljesen beszippantotta a televízió, így szinte hangját sem lehetett hallani, Pixel pedig a gyerek terhétől megszabadulva előhalászott egy zacskó gumicukrot a konyhaszekrény legtetejéről.

Nicolette az előző próbálkozókhoz hasonlóan furcsán tartotta Aaront, de rendületlenül mászkált vele az előtérben tisztes távolságra a nappalitól, hogy még véletlenül se kelljen interakcióba kerülnie a hímekkel. Kicsit rázta, ringatta, viszont úgy festett, hogy női volta kicsit sem segített a helyzeten.

- Mi lehet a baja? - bukkant fel Ray Ray, végre magára talált a kavalkádban. A fogasok és lerúgott cipők mellett volt egy asztalka, melyhez két széket állítottak. Ryan pontosan tudta, hogy milyen szerepe van ennek Silly nemi életében, azonban igyekezett elvonatkoztatni ettől és helyet foglalt. - Mi lenne ha leraknád kicsit? Had menjen felfedezőútra.

Aaron arca már kevésbé volt piros és kezdett halkulni, úgy tűnt egy időre kifárasztotta magát.

- Jó, de akkor figyelnünk kell rá, mert a végén még a szájába vesz valamit - közölte Nicky, majd leguggolt, hogy a zöld, bolyhos szőnyegre helyezze a gyereket, akinek bár először nem tetszett a kialakult helyzet, néhány perc alatt megbarátkozott vele és a konyha felé vette az irányt, félig kúszva, félig mászva.

- Sil, tedd magad hasznossá! - utasította a megfelelő hangnemben Ryan, a szólított pedig (mivel a tulajdon lakásáról volt szó) inkább megakadályozta, hogy a konyhája úgy nézzen ki, mint ahol hurrikán pusztított.

Nicky lekuporodott a szőnyegre,  miközben Ryan előkapta a telefonját, hogy ellenőrizze a közösségi portálokat, hátha történt valami említésre méltó, de mindössze Brooklyn tweetjét találta érdekesnek arról, hogy már a kezében tartja a legújabb Matthew McConaughey filmre a jegyeket. Nem akart bunkónak tűnni, ezért inkább visszasüllyesztette a készüléket a zsebébe.

- Ti négyen nagy hódítók vagytok, nem igaz? - tudakolta a lány, habár maga se tudta, hogy miért izgatja ez ennyire. Ryan bólintott, viszont azonnal le is akarta szögezni, hogy ő már megváltozott, azonban Nicolette nem hagyta szóhoz jutni, folytatta: - Egyszer szeretném látni.

- Mármint melyik részét? - vonta össze a szemöldökeit a srác, és abban a pillanatban nagyon rá akart gyújtani.

Nicolette felemelte a fejét és csodával határos módon elmosolyodott. Nem gúnyosan, hanem tényleges, őszinte boldogság végett - még ha az egy röpke pillanatig is tartott.

- Gondolhatod, hogy nem arra a részre vagyok kíváncsi - felelte a lány cinikusan, komorabban. Ray teljesen összezavarodott. Nem tudta, mivel érdemelte ki azt a mosolyt, valamint azt sem tudta, hogy hová tűnt. Nem mondott vicceset, bár ő úgy vélte, hogy minden megnyilvánulását átitatja egy hangyányit a humor. Talán a gyermek varázsa okozta, hogy néhány másodpercre feloldódott a kiszemeltje. Ami Nicolette-et illeti, fogalma sem volt arról, hogy mi ütött belé. - Hanem ahogy befűzöd őket.

- Most is épp azt csinálom - villantotta ezer wattos vigyorát a srác, remélve, hogy ezzel majd újabb gyengécske mosolyt csalhat ki a lányból.

- Hát, valamit akkor nagyon rosszul csinálsz - tett eleget a srác ábrándjainak Nicolette azzal, hogy önkéntelenül is felfelé kunkorodott a szája széle, miközben a szavak kicsúsztak rajta.

- Á, szóval téged nem bűvöl el a lehengerlő humorom meg ez az édes pofika? - bökött az arcára Ryan, miközben olyan képet vágott, akár egy tízéves.

- Szívdöglesztő - bólintott teljes meggyőződéssel a hangjában Nicolette, csillogó szemei azonban elárulták, hogy valójában csupán humorizál.

Ryan kényelmetlenül érezte magát, amiért annyival magasabban ül a lánynál, ezért ő is helyet foglalt a szőnyegen törökülésben, közvetlenül előtte.

Egyetlen pillanat alatt váltott a hangulat felhőtlenből meghitté. Pixel bevonult Sil hálószobájába, hogy előkeressen egy babaholmit, a házigazda pedig elkapta Aaront, majd letelepedett vele a kanapéra, hogy aztán lenémíthassa a tévét. Csönd telepedett rájuk, csak a falszomszéd köhögését lehetett olykor-olykor hallani, meg a megnyugvó baba gügyögését. Ray a másik szemébe bámult, aki jól tűrte a dolgot, még csak meg sem fordult a fejében, hogy elkapja a tekintetét, nem volt az a fajta, akit könnyű zavarba hozni. A nappali gigászi ablakainak fénye beszűrődött az előtérbe, ezzel egészen új megvilágításba helyezve a srác zöld szivárványhártyáit, melyek szinte izzottak a napfénytől.

Nem tudta, hogy a vele szemben üldögélő hölgyemény barna kettősének mélybe hatoló ereje tette, az, hogy állta tekintetét, esetleg csak beképzelte magának, de mintha Ryan úgy érezte volna, hogy nőtt a hőmérséklet. Ezzel szemben Nicky teljesen átlagosnak találta a helyzetet, arra várt, hogy a másik megszakítsa a szemkontaktust és továbbléphessenek, ez azonban nem történt meg, így már kezdett még számára is bizarr lenni a helyzet. Nem találta különlegesnek vagy igézőnek Ryan szemeit, pedig a legtöbben ezzel a két jelzővel illették őket.

A férfi tisztában volt vele, hogy csókot kellene kezdeményeznie, csakhogy valamiféle belső erő ezt megakadályozta. Rettegés a visszautasítástól, a nem megfeleléstől, önmagától... mind olyan félelmek, melyeket nem tapasztalt korábban.

Nicolette egész elméje kiürült, amint azokat a smaragdszín szemeket figyelte. Nem volt ez ritka jelenség nála, azonban mások társaságában eddig nemigen volt példa rá, hogy teljesen ellazult.

Második repedés.

Azonban ebből az állapotból az rántotta ki, mikor Sil ráült a távirányítóra és hirtelen fülsiketítő hangon kezdett bömbölni a reklám.

- Bocsika - szabadkozott, elképzelve Ryan arckifejezését.

- Remélem, hogy ezen jelenet után már nem fogsz semmiféle egészségkosárral marasztalni - mosolyodott el ismét Nicolette, ezúttal viszont gúnytól fröcsögtek szavai, ahogyan megragadta az alkalmat, hogy leléphessen. Ráébredt, hogy az imént kis híján valami olyasmi áldozatává vált, mely egyáltalán nem lett volna ínyére. Sokkal inkább szeretett volna a lakásán lenni, macskái nyávogását hallgatva, állást keresve. Érdekes, de Ryan számára ez nem azért volt borzalmas, mert így kiderült számára, hogy egyre csak rontott az esélyein a fogadás tekintetében, hanem mert úgy tűnt Nicolette egyáltalán nem kedvelte, és ez olyan helyeken okozott neki fájdalmat, amelyekről nem is tudta, hogy léteznek. - Vígan elboldogultok az én segítségem nélkül is - azzal már el is viharzott, mintha nem is lett volna.

- Jaj, te szerencsétlen, meg kellett volna csókolnod! - rontott ki a hálószobából Pixel szem forgatva, úgy hitte, hogy haverja ennél okosabb.

- Igen Ray, ez gáz volt - csóválta a fejét csalódottan Sylvester.

Az alkalom tökéletes lett volna, egyik srác sem volt bezsongva, Pix kötelességtudóan meghúzta magát a hálóban, Sil pedig levette a hangot a televízióról, és igyekezte elszórakoztatni a kicsit, hogy az csöndben maradjon.

- Még nem jött el a megfelelő pillant - tárta szét a karjait a srác, ahogy maga is felállt, hogy valami édesség után nézzen a konyhában.

×××

Agatha Mayer földszinti lakó volt abban a társasházban, melyben Nicolette élt immáron ötödik esztendeje. Középkorúságára való tekintettel nem volt meglepő, hogy jobb dolga sem akadt, mint szomszédainak életét lesni, kíváncsiskodni, gyanakodni. Így mikor ezen a pénteki napon, kitekintve ablakán arra lett figyelmes, hogy Ms. Fury egy mosollyal az arcán baktatott a kapuig, gazdagabb lett néhány homloktáji ránccal.

×♥×

Kedves olvasók!

Sajnálatos módon továbbra is az ágyat nyomom, mellhártya gyulladással, de igyekszem minél hamarabb kikecmeregni belőle némi antibiotikum segítségével. Pihenésre ítéltek, éppen ezért nem tölthetek túl sok időt a számítógép előtt, szóval képpel és dallal majd akkor toldom meg a fejezet elejét, ha felépültem. Őszintén remélem, hogy titeket nem kapott el a járvány!

Mi a véleményetek a fejezetről? Gondoltátok volna, hogy ez lesz a vége?

A még megválaszolatlan megjegyzésekre igyekszem minél hamarabb válaszolni, addig is hálásan köszönöm, hogy írtok nekem! ♥

Millió puszi,

Bia