2015. február 5.

19. fejezet: Szerencse

Bruno Mars - Natalie
Ryan minden vasárnap reggele valóságos rituálé volt, mióta meg kellett keresnie a maga kenyerét. Egy kereskedelmi rádiónál volt hírfelolvasó a karakteres hangszíne miatt, valamint azért, mert kiválóan megfizették a hetedik napi műszak miatt, melyet a családos emberek nem tudtak vállalni. A srácok viszont nem tudhatták meg, hogy ilyenekbe fogott, főleg Pixel és Nate nem, mert előbbi pénzt ajánlott volna helyette - amit bár szívesen elfogadott volna, hosszú távon nem lett volna kifizetődő ez az életstílus -, utóbbi pedig kigúnyolta volna ezért. Furcsa, de egészen megkedvelte az évek alatt a munkahelyét, szívesen kelt fel miatta korábban, szívesen szedte rendbe magát, és szívesen hazudta azt a többieknek, hogy nővel van. Fél tízkor már bent kellett lennie a városközpontban lévő stúdióban, ráadásul múlt héten is beteget kellett jelentenie a kis akciója miatt, éppen ezért ijedt annyira meg, mikor vasárnap reggel, félig Nicolette nappalijának kis asztala alatt, a szőnyegen fekve felébredt és ellenőrizve a pontos időt telefonján, az kilenc órát mutatott.
- Nicky! Nicky, ébredj! - szólt a lánynak, aki résnyire nyitotta karikákkal körbeölelt szemeit.
- Mi a fene van? Hajnal van, ne zavarj - intette le az egyre idegesebb Rayt, aki kirohant a fürdőszobába és megmosta az arcát, hogy legalább egy kicsit frissnek tűnjön, elvégre nem volt már ideje hazaugrani, rendesen lezuhanyozni, dezodorálni, hajat igazítani és reggelizni. Tény, hogy a rádió hallgatói nem lehettek tanúi kinézetének, a felette állók azonban nem nézték jó szemmel, ha elnyűtt külsővel jelent meg, elvégre nem ez lett volna az első eset, tekintve, hogy a szombat este számára nem volt egyenlő az alvással.
- Mennem kell - nyomott egy puszit a már szinte visszaaludt Nicolette homlokára, aki bár érzékelte és felfogta ezt, nem volt ereje reagálni. - Majd hívlak! - kiáltott be az előszobából, kissé még mindig ázott csukáját magára erőltette, ez a sablonmondat pedig már oly ösztönös volt nála egy lánynál töltött éjszaka után, hogy elkerülték a figyelmét az ezt gátló tényezők. - Vagyis... majd jövök! - helyesbített, azzal már el is viharzott, bár kicsit bántotta a lelkiismeret, amiért csak úgy magára hagyta kiszemeltjét, de igazán nem volt más választása.
Nicolette mindössze két órával később felriadt, részben azért, mert mindene sajgott, részben pedig azért, mert addigra eszmélt rá a történtekre.
- Most mondd meg, Keith - simított végig hűséges cicusán, aki ölében vert tanyát. - Egy teljesen akciómentes éjszaka után is képes fejvesztve menekülni - viccelődött egész vidáman. - Pont olyan, mint te.
Nicky nem feltételezett rosszat, sőt, nem is bánta, hogy Ryan meglépett egy időre, legalább dolgozhatott kicsit, amíg várta, hogy visszatérjen hozzá a srác. Nem szeretett volna az elmúlt estére gondolni, elhessegette gondolatait, inkább kivárta, amíg megérkezik Ryan, hogy tisztázhassák a dolgot, mielőtt az azt hiszi, hogy bármi esélye is van nála. Csakhogy amint a nap délutánba fordult, úgy tűnt, hogy a fiú nem szándékozik meglátogatni őt, míg végül kilenckor kopogtattak ajtaján, azután, hogy jó néhány megrendelést sikerült letudnia, aminek őszintén örült.
Széles vigyorral az arcán nyitott ajtót, mosolya viszont azonnal lehervadt, amint megpillantotta, hogy ki érkezett hozzá.
- Pixel - nyugtázta Nicolette kissé csalódottan, bár próbálta ezt palástolni. Nem értett igazán az emberekhez, de amit a vele szemben álló arcán látni vélt, nyugtalanságról árulkodott.
- Velem kell jönnöd - hangsúlyozta a megfelelő szót indulattól fröcsögő hangon Pix, ami kissé megrémítette a házigazdát. - Rayről van szó - tette hozzá.
- Mi történt? - tudakolta, miközben már cipőjét húzta és pulóverét keresve forgolódott a lány, úgy tűnt komoly dolog miatt látogatta meg Pierre.
- Ezt a selfie-t tweetelte - nyomta az érintett orra alá okos telefonját Pix, mire Nicolette arca elborzadt.
A kép Ryant ábrázolta, cigivel a szájában és egy gyanúsan sötét színű itallal a kezében, minden bizonnyal valami kaszinóféleségben, ahol félhomály és füst lepett mindent, ő maga pedig valamiféle kártyás asztalnál ülhetett, a krupiéből és a paklikból ítélve.
- Említette már, hogy három hónapot töltött rehabon húszévesen, súlyos szerencsejáték függőség miatt? Nem? Szinte gondoltam - morzsolta fogai közt a szavakat Pixel, aki láthatóan tajtékzott a dühtől, csak még nem akart robbanni.
- Mehetünk - bólintott Nicky.
Már legalább tíz perce utaztak, mikor Pix végre megszólalt, bár szavai nem éppen voltak kedves hangvételűek.
- Kinyögnéd végre, hogy mivel tudtad őt ennyire kikészíteni? - állította esküdtszék elé a lányt az internetfüggő, bár nem volt birtokában minden információnak.
Nicolette viszont cseppet sem ijedt meg, sőt, határozottan eldöntötte, hogy még csak vitába sem száll a volánnál ülővel, abban a hatalmas terepjáróban.
- Hízelgő a gyanúsítgatásod, de ha nem bánod, nem fogok pont veled ezen civakodni - fonta össze maga előtt a karjait a lány, miközben Pixel kissé megrökönyödve lenémította az egyébként is halkan szóló rádiót.
- Mondd, te mindig ekkora tapló vagy? Ryannek nagy esélye van rá, hogy harmadjára kelljen kimosni a gyomrát alkoholmérgezés miatt, plusz halálbiztos, hogy akkora adósságokba fogja verni magát, hogy még vagy tíz évig törleszthet. Ez téged még csak nem is érdekel? - förmedt rá a mellette ülőre teljesen jogtalanul, bár Nickyt egyáltalán nem zavarta ez a hangnem, könnyen megőrizte a hidegvérét.
- Az a díszmadár biztosan értékelné a hűséges barátságod, úgyhogy ereszd csak ki minden indulatod, engem nem zavar - vonta meg a vállait, ezzel csak még inkább felhúzva Pixelt, akit így is majd' szétvetett a méreg.
Nem fért a fejébe, hogyan képes valaki ennyire higgadt maradni egy ekkora tragédia idején.
- Egyszer-egyszer kipróbálhatnád, hogy milyen nem önzőnek lenni. Tudod, mások érdekeit a sajátod elé helyezni, és nem csak folyton magaddal törődni - tett szemrehányást a lánynak Pierre, aki egyre többször vette le tekintetét az útról, hogy grimaszokat vághasson a másik képébe, ezzel is növelve szavainak súlyát.
- Mit gondolsz, az elmúlt huszonhárom évben hányszor kérdezte meg tőlem bárki is, hogy hogy vagyok? Vagy, hogy szükségem van-e valamire? Egy kezemen meg tudom számolni - jelentette ki Nicolette. - Emberek, aki nyolc-tíz évig az életem részei voltak, néhány kivételt leszámítva nem voltak kíváncsiak arra, hogy jól érzem-e magam a bőrömben. Szóval, hogy jössz te ahhoz, hogy önzőnek nevezel? Te, aki tudtommal nap mint nap veszel le hazugságokkal lányokat a lábukról, csakis a saját, férfias igényeid miatt - rendezte le ennyivel az egyre idegesítőbben viselkedő vezetőt, aki igyekezett lenyugodni és nem kérdezősködni tovább.
Az elkövetkezendő tizenöt percben néma csöndben utaztak, majd miután Pixel egy meglehetősen barátságtalan környéken leparkolta a kocsit, kiszállt.
- Őméltósága nem csatlakozik? - gúnyolódott egy keserű mosollyal.
Egy dohányfüsttel átitatott helyiség nem éppen volt ínyére a betegségének, és Nicolette már abban a pillanatban tudta, hogy mi lesz a dolog végkimenetele, de csak azért is kinyitotta az ajtaját és kiszállt a hófehér terepjáróból.
Két sarokkal odébb egy néhány főből álló sort megelőzve Pix csúsztatott némi pénzt az egyik kidobófiú kezébe, mire az készségesen beengedte őket.
Hosszú, sötét lépcsősor vezetett be az épület gyomrába, a fekete hajú pedig megragadta az alkalmat, hogy lefektessen néhány szabályt.
- Ne nyúlj semmihez, ne ülj le sehova, ne vegyél semmit, és ne állj szóba senkivel! - utasította a lányt Pixel, némileg aggódva, hogy később két embert kell felkutatnia. - Ha fél órán belül nem lesz meg az a szerencsétlen, odakint találkozunk. El ne kóricálj nekem, mert Ray végez velem ha itt kinyírnak - igyekezett ráijeszteni a hölgyeményre, ahhoz azonban korábban kellett felkelnie.
Amint beértek a fűzöld pókerasztalokkal, ébenfekete bőrfotelekkel és bárpultokkal meg bárszékekkel tarkított félhomályba, azon nyomban szem elől tévesztette az apáskodót, így egyedül maradt az asztmájával.
A hely szinte teljesen tele volt, és a teremnek mintha nem lett volna se vége, se hossza, a sötétségben nem látott egyetlen falat sem, mintha egész Melbourne alatt végigkúszott volna ez a játékbarlang. Gyönge lábain beljebb botorkált, miközben feltűnt neki, hogy mennyiféle ember keresett menedéket egy ilyen helyen vasárnap este. A nyakkendős maffiózók mellett megfértek az egyszerű, mindennapi, szakadt öltözetű alkoholisták is, akik mindössze csak a szenvedély miatt tértek be ide utolsó centjüket is elherdálni.
Ahogy Nicky átverekedte magát néhány illuminált állapotú férfin, kezdte egyre rosszabbul érezni magát. Régen volt már valódi rohama, legutóbb a hűvös vízben sem tört rá ilyesmi, viszont ott közel állt hozzá. Ezen a helyen azonban szabályosan érezte, ahogy elszorul a tüdeje, és egyre szaporábban kellett levegő után kapkodnia.
Fogalmas sem volt róla, hogy mióta volt már ott, harminc másodperce, vagy harminc perce, de őszintén, nem is érdekelte igazán. Minden maradék erejével azon volt, hogy az arcokat figyelve felkutassa azt az átkozott Ryant, aki miatt képes volt még egy ilyen helyre is betévedni.
Mellette egy nő éppen whiskyvel szolgált ki egy blackjack-ező férfit, aki ezt valamiért felettébb hízelgőnek vélte és hatalmasat csapott annak hátsójára, majd fordult is vissza a játékhoz. Az egyik közeli fotelben üzletelés folyt, minden bizonnyal drogról vagy nőkről folyt a tárgyalás, de úgy tűnt, hogy a felek húzós időn belül egymásnak esnek. A bár egy valódi káosz volt, a csaposok alig tudták kordában tartani a türelmetlenkedő vevőket, akik semmi mást nem akartak, csak piálni, piálni és piálni. Nicolette képtelen volt megérteni, hogy miért zarándokol ide valaki önszántából, nem sokkal a bár mellett például két függönnyel leválasztott helyiséget pillantott meg, mindkettőből elégedett férfiak távoztak: a bal oldaliból egy új tetoválással, a jobb oldaliból pedig minden bizonnyal szexuálisan kielégülten.
Falak rajzolódtak ki, sőt, egy szabad sarkot pillantott meg a lány, ahova talán nem jutott annyi füst, így némi friss levegőhöz juthat. Nos, ez gyenge próbálkozás volt, a mellkasát nyomó súly csak nem akart megszűnni, mintha valaki elvágott volna minden összeköttetést az orr- és szájürege, meg a tüdeje között, bármilyen erősen is szívta be a levegőt, egyszerűen nem elégítette ki légszomját, és bár nem volt egy pánikolós fajta, most igenis megijedt egy pillanatra, mert bár nem rettegett a haláltól, azt határozottan nem egy ilyen telepen képzelte, ahol pillanatokon belül eltapossák és rosszabb esetben egy kába férfi még meg is szentségteleníti a döglött testét, nem törődve egyre hűvösebb tagjaival. Kétségtelen, hogy az asztma elvette az eszét egy ilyen helyen, ahol még egy normális ember is alig kap levegőt, az irreális gondolatok máris elárasztották az elméjét, viszont úgy döntött, hogy nem a sarokban fog elhalálozni, hanem legalább olyan helyen, ahol a pincérek netalántán megkönyörülnek rajta és kidobják a hulláját a kukába.
Az asztalokon és székeken támaszkodva botorkált a bár felé, amint az első köhögése felhangzott, onnantól pedig tudta, hogy nincsen megállás. Lerogyott egy szabadnak vélt székre, elmosódott körülötte az egyébként is homályos világ, és egyre intenzívebben köhögött, levegőért könyörögve, mert kétségkívül nem a legszebb halál a fulladásos. Viszont mikor már épp letett volna arról, hogy valaha kijut erről a helyről, a csípőjénél fogva megragadta valaki és maga után húzva teljesen erőtlen végtagjait, kivonszolta onnan, miközben még mindig öklendezett és köhögött, rémisztően vörös képpel.
Az utcán lerogyott az épület tövébe, és magzatpózban krákogott tovább, friss oxigénhez jutva. Felpillantott megmentőjére, aki éppen Ryan dülöngélő alakjával üvöltözött, olyan dolgokat vágott a fejéhez, amiket csak egy legjobb barát tud, bár mind a hárman biztosak voltak abban, hogy Pierre és Nicky elméjébe úgy beleégett ez az esemény, ahogy Ryan egy mozzanatára sem fog emlékezni.
- Jé, itt van Nickyke! - vette hirtelen észre őt a hullarészeg srác, szerencsére kezdett Nicky helyzete csillapodni, és bár jól jött volna egy inhaláló készülék, be kellett érnie az akaraterejével, amivel némileg leküzdötte a rohamot, viszont továbbra is gyötörte a légszomj, de már képes volt felállni. - Jaj, ez annyira édes, hogy te is itt vagy! - vágott furcsa képet Ryan, és úgy tűnt komolyan meghatódott.
- Ő az a sírós fajta részeg - magyarázta legyintve egyet Pixel, majd maga előtt lökdösve a magáról nem tudót, a kocsi felé terelte, Nicky pedig néhány méterrel lemaradva sétálgatott mögöttük, amíg el nem értek a hófehér járműig, ahol a két menekített bevágódott hátra, Pix pedig a volánnál ülve igyekezett lenyugtatni saját magát, valamint elkönyvelte, hogy a karmára hivatkozva valami egészen fantasztikusnak kell történnie vele, elvégre két emberi életet mentett meg egy röpke óra alatt.
Nicky próbált rájönni, hogy mi okozhatta Raynél ezt, hogy így se szó, se beszéd leitta magát.
- Figyike - pillantott feléje a srác, nekidőlve az ablaküvegnek, félig elterülve az ülésen. - Ne mondd el ennek a karót nyelt alaknak - bökött Pix felé, aki persze mindent kristálytisztán értett -, de rádiós hírfelolvasó vagyok vasárnaponként. Na, ezt kapd ki! - vágott bárgyú képet. - Olyan becses meló - kámpicsorodott el Ryan, és nemes egyszerűséggel behajtotta a fejét Nicky ölébe, aki egy pillanatig kellemetlenül érezte magát, majd megszokta a helyzetet. - Van valami nagy cucc Indonéziában, és az ügyeletes világjáró riporter az ágyat nyomja, szóval nekem kell mennem. Elvégre, ki más érne rá karácsony előtt, mint a szingli faszi, akinek még barátnője sincs - zokogott a fiú, Nicky pedig különböző pofákat vágott erre, mert sok mindenre fel volt készülve, csak erre nem. - Aztán lehet, hogy enyém lesz a helye. Állandó állás, nagy fizetés... én ezt meg sem érdemlem! - hajtotta a fejét Nicky pocakjához, kicsit csikizve ezzel a lánykát. - Szóval holnap reggel utazom, másnap reggel pedig jövök - ígérte, mintha szükség lett volna ilyesmire, bár még mindig zokogott, szabályosan potyogtak a könnyei. - El kell jönnöd velem a karácsonyi vacsorára, apám egyedül kicsinál! Nézd, még egy tetkót is csináltattam a tiszteletedre! - húzta fel pólója ujját, hogy felfedje a vállán szereplő szívbe vésett nevet: Nicky Fury.
Nicolette szeme elkerekedett, és azon nyomban kilökte öléből a szipogót, erre viszont már Pixel sem tudta megfékezni kíváncsiságát, a visszapillantóban hosszan figyelte őket.
- Teljesen meghibbantál? - visította cérnavékony hangon a lány, ami egyáltalán nem volt jellemző rá. Bár Ryannek nem ez volt a célja, és minden bizonnyal nem is fog emlékezni erre, de életében először sikerült kihoznia a sodrából a kiszemeltet. - Belegondoltál egyáltalán, hogy életed végig magadon kell viselned? Még hetven évesen is bámulhatod a nevemet a karodon, ez beteges és gusztustalan! Ráadásul, ha már csináltatsz, miért nem valami ízléseset? - közelítette meg egy másik oldalról a dolgot Nicky, amin Pixelnek mosolyognia kellett. - Egy ilyen lepratelepen még az is előfordulhat, hogy ugyanazzal a tűvel adják be a heroint, és ugyanazzal mázolják fel ezt a borzadályt! Komolyan, ez még tőled is sok! - fogta a fejét a bőrülésen csücsülve Nicolette, azon agyalva, hogy tud-e olyan helyről Melbourne-ben, ahol testfestményeket távolítanak el, bár ha tehette volna, saját kezűleg vakarta volna le a fekete betűket. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogyan gondolhatott ilyesmire a srác, végül azonban, miután engedett a feltörő indulatoknak, ismét visszanyerte a nyugalmát.
- Látod mekkora rakás szerencsétlenség vagyok! - temette arcát tenyereibe Ray, és kihallatszott szavaiból, hogy még mindig sírt. Nicolette a visszapillantóban Pierre tekintetét kereste, magyarázatot kérve a jelenségre, hiszen az örökké magabiztos díszmadár imidzse néhány pillanat alatt dőlt romokba, mintha soha nem is lett volna. Pixel persze csak a szemeit forgatta, nem az ő dolga volt felvilágosítani a kiválasztottat arról, hogy milyen törékeny belső rejtőzött a szilárdnak tetsző külső mögött, bár úgy vette észre, hogy erre már maga Nicky is ráeszmélt. - Pontosan ezért kell eljönnöd velem arra a nyomorult vacsorára, huszonötödikén, karácsonykor! Ott kell lenned mellettem, támogatnod kell, muszáj, muszáj, muszáj! - verte öklét az előtte lévő ülés fejtámlájába, ami bár nem lehetett könnyítés Pix számára vezetés szempontjából, de szó nélkül tűrte, amíg haverja könyörgőre nem fogta. - Kérlek! - pillantott a lány felé könnyes szemekkel, erre pedig igazán nem lehetett nemet mondani, főleg úgy, hogy tudta, nem kell betartania adott szavát.
- Ott leszek - bólintott Nicky, részben azért, hogy elhallgattassa a becsiccsentettet, részben pedig azért, mert valahol mélyen szeretett volna ott lenni vele az ominózus összejövetelen, viszont úgyis tudta, hogy nem illene bele a családi karácsonyi hangulatba a maga gyatra kinézetével és örökös őszinteségével. Igaz, hogy már jó néhány esztendő eltelt azóta, mióta utoljára ünnepelt bármit is, de arra azért még emlékezett, hogy az ilyen és ehhez hasonló családi rituálék egy dologban hasonlítanak a világon mindenhol: hazudnak.
A célját végül is elérte, Ryan végre befogta, legalábbis innentől kezdve a vezetőhöz intézte mondanivalóját, aki készségesen kommunikált vele, úgy tűnt profin tudta kezelni a részeg Rayt.
Legközelebb Nicolette akkor nyitotta szóra a száját, mikor a jármű leparkolt lakhelye előtt.
- Sziasztok - búcsúzott el a fiúktól, majd már kint is volt a kocsiból, készült volna minél hamarabb hazaérni, hogy megsimogathassa macskáit, elkészítsen egynéhány rendelést, és néma csöndben üldögéljen a biztonságos nappalijában. Az élmény rádöbbentette arra, hogy nyomorult életének annál is nyomorultabb mozzanatai mennyire hiányoznának neki, ha esetleg elvesztené őket.
Ajtócsapódást hallott maga mögül, Pixel ugrott ki autójából, hogy aztán Nicky után siessen, aki már majdnem bejutott a kapun.
- Sajnálom, hogy elrángattalak, csak azt hittem, hogy engedetlen lesz és szükség lesz rád. Meg szerettem volna beszélni is veled... - vakarta meg tarkóját lányos zavarában. - Tényleg azt hittem, hogy miattad süllyedt idáig, de ezek szerint csak rájött, hogy elszúrta az életét. Ahogy mindannyian - tette hozzá, inkább csak magának, mintsem a vele szemben türelmetlenül várakozónak. A hölgyemények nélkül töltött éjszakák felértek egy-egy maratoni futással a srácok számára, olyankor döbbentek csak rá igazán, hogy mennyire szánalmas volt a helyzetük. - A betegségedről meg megfeledkeztem, szóval ne haragudj - kért bocsánatot a történtek miatt Pixel, rettegett, hogy ha Ryan erről egyszer valamilyen úton-módon tudomást szerez, akkor nemes egyszerűséggel letépi a fejét.
- Jól van - bólintott a leányzó, tulajdonképpen fogalma sem volt, hogy mi a helyes válasz egy ilyen helyzetben.
- Kijössz holnap a reptérre? - tudakolta témát váltva a fiú, miközben elsétált közöttük a járdán egy szomszéd, és valaki erőteljes hangjelenség kíséretében lehúzta a redőnyt. - Ray örülne neki.
Hétfő egyenlő piac - futott át a kérdezett agyán.
- Azt hiszem. Korán indul? - érdeklődte kissé félve Nicky, hiszen már így is bőven benne voltak az éjszakában.
- Majd felrázunk - ígérte Pixel, majd válla fölött apja szeme fényére pillantott, ellenőrizve, hogy Ryan nem hajtott-e el vele. - Mennem kell, holnapig riportert kell csiszolnom ebből a piaszagú függőből - intett egyet a lány felé, azzal hátrált pár lépést, aztán megfordult és a terepjáróhoz lépett, nem sokkal később pedig el is hajtott.
Nicolette azonban mindezekből semmit sem érzékelt, ő ekkor már a nappalijában csücsült, egy hatalmas pohár vízzel maga mellett, és hallgatta az édes csendet.

×♥×

Kedves olvasók!
Sűrű hét, sűrű hét, nem is igazán tudom, hogy hol áll a fejem. Nektek milyen a suli?
Ez az egyik kedvenc fejezetem, egyszerűen imádtam írni, őszintén remélem, hogy a ti tetszéseteket is elnyerni. Mit gondoltok, mi jön ezután?
Nagyon köszönöm a pipákat, kommenteket, olyan fantasztikus érzés, hogy ilyen kitörő lelkesedéssel követitek a történetet, a két főszereplő útját. Nagyon hálás vagyok! ♥
Millió puszi,
Bia

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Úgy néz ki én vagyok az első olvasó :) Vajon senki nem számított ilyen idő tájt a következő részre? Én igen. :P
    Az előző részhez is szeretnék hozzá szólni, mert azt is most olvastam el :)
    Kíváncsi voltam, hogy mi lesz este amikor egy házban tartózkodnak, de külön helységben. Azt gondoltam, hogy Ray fog ellátogatni a lányhoz, de ez fordítva volt. Mondjuk megértem hiszen Nicky a házigazda :)
    Nagyon aranyosak voltak a kanapén összebújva, de én is furcsának találtam, hogy Nicolette ennyire meg nyílt. Ilyen hirtelen minden egy …90 fokos fordulatot vett. :P ( Egyenlőre maradjunk ennyinél :D )
    Persze Nicky azt gondolta, hogy csak úgy a semmi miatt lép le és menekül el Ryan, de nem.
    A munkája kiderült.. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog hozzá szólni amikor eszébe jut miket kotyogott ki, vagy talán nem fog semmi az eszébe jutni? A munkát mondjuk úgy is megtudja hiszen Pixel figyel rá, hogy elérjék a gépet és barátja megfelelően nézzen ki :P
    Nekem a mostani rész olyan volt mintha minden olyan gyorsan történt volna, de lehet ez csak az én véleményem…
    Kíváncsian várom a következő részt. Azt megkérdezhetem, hogy pontosan hány nap van a fogadásból? Talán ezért indultak be így az események? A 2 hét leteltével vége lesz a történetnek? Ugye nem?
    Na jó ez nem egy kérdés volt. :P
    Nagyon kedves vagy amiért felajánlottad, hogy írjak neked e-mailt, vagy itt írjam neked le néhány gondom bajom. Nagyon örültem neki, de ami azt illeti a rossz kedvem már elillant. Viszont szívesen beszélgetnék veled e-mailon…. :)
    Köszönöm amiért drukkolsz, hogy abba a suliba vegyenek fel ahova szeretnék menni. :) Az első suli az ahova úgy érzem igazán szeretnék bekerülni :) igaz, hogy ezt csak Januárban találtam meg a felvételi előtt, de eddig egyik iskola se tűnt az igazinak. A rossz oldala, hogy elég messze van, de inkább utazzak sokat minthogy olyan suliba mennyek ahova nem vágyok igazán. Nem?
    Ez a komment határozottan hosszabb lett mint az előző ami jó jel. ;)
    Most pénteken és jövő hét pénteken keringőzünk a farsangon mi nyolcadikosok. Drukkolj, hogy minden jól mennyen. Előre is köszi. <3
    Várom a hétfőt. Furcsa ilyet mondani. :P

    Rendszeres olvasód,
    Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bogi,

      Csütörtökön színházban voltam, ezért előző nap előkészítettem a fejezetet, vázlatként már benne volt a rendszerben, majd kihasználtam az utolsó tíz perc "játékidőt" informatikán és közzé is tettem. :)
      Ó, lesznek itt még érdekes dolgok, nem kell aggódni! Kíváncsi is leszek a véleményetekre, mert azért itt nem állunk meg, az elkövetkezendő fejezetek tele lesznek eseményekkel. Azt hiszem, hogy a 90 fok reálisnak tűnik. :)
      Pixel ebben igazán profi, erre majd ki is térnek a következő fejezetekben, arról pedig természetesen tájékoztatni fogja Rayt, hogy tud a munkájáról, elvégre ő fogja kivinni a reptérre. Minden kiderül a következő fejezetben (ami egyben talán az abszolút kedvencem is).
      Ami azt illeti a gyorsaság a szórakozóhelyen szándékos volt, hiszen Nicolette felfokozott lelkiállapotba került, és bár nem vagyok asztmás, különböző, egyéb rohamokban jártas vagyok, tapasztaltam, hogy ilyenkor az ember körül valósággal felgyorsulnak az események, legalább így érezzük, még ha ez nem is a valóság. Bármennyire is nem tartott a haláltól, azért ezúttal megérezhette a leheletét, ami nem lehetett kellemes.
      Ez egy vasárnap volt, a fogadás határideje pedig hivatalosan pénteken jár le, tehát öt nap van hátra. Sajnos a többire nem válaszolhatok, elvégre lelőném a poént, ha a végénél leszünk szólni fogok. Az utolsó fejezet után pedig még lesz epilógus, plusz írói utószó, de ezekre mind nem a következő vagy az azutáni héten kerül majd sor, még van idő.
      Örülök neki, hogy már nincs rosszkedved, viszont ha szeretnél felkeresni, azt ezen a címen megteheted: demeter.bianka.vivien@gmail.com
      Nekem ebből az esetből szerencsém volt, mivel a kiszemelt iskola néhány utcányira van tőlem, viszont mindenképpen osztom a véleményed, talán korábban kell majd felkelned, de ha olyan helyre kerülsz, ahol élvezni fogod a hétköznapokat, akkor hidd el, hogy száz százalékig meg fogja érni. Én rettegtem a váltástól, végül azonban olyan elképesztő osztályba kerültem, hogy minden nap hálás vagyok érte. Tényleg nagyon, nagyon drukkolok neked! Egyébként pedig mindenhol, kivétel nélkül találhatsz barátokat ha elég nyitott vagy. :)
      Ennek én is örülök, élvezet olvasni a soraidat! Nagyon szurkolok a keringőhöz, biztosan ügyesek lesztek, és nem utolsósorban gyönyörűek! Mi palotásoztunk a szülői bálon nyolcadikban, az életre szóló élmény volt. :)
      Drága vagy, köszönöm, hogy írtál! ♥

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  2. Kedves Bia!

    Megint egy jó fejezeted alkottál. Azt írtad, hogy ez az egyik kedvenc fejezeted. Bár nekem az lenne a kedvencem, ami szerintem mindenki fejébe megfordult a fejébe a történet olvasása után. :D
    Ebben a fejezetben is tudtál újítani. Hisz eddig nem tudtuk ,hogy Ryan konkrét munkájára és ,hogy szerencse játék függősége van. Az is tetszett, hogy Ryan berúgva olyan lett, ami inkább ritkábban fordul elő. Én úgy képzeltem el ,ha Ryan berugik ,akkor élvezi az életet meg ilyenek. No lám, ezt is jól megcsináltad :D
    Azért nagyon kíváncsi vagyok mit fog szólni a tetováláshoz mikor másnap reggel fel kell józanul.Ha szerencséje van le tudja szedetni. Illetve, ha le is akarja, ez sem egy elhanyagolható dolog. :)
    Nicky is már kezd emberibb lenni, és meg is lepett mikor mosolyogva nyitott ajtót, hisz elvileg az első fejezetekbe nem is ismerte az ilyesmit.Igazából azt veszem észre, hogy akaratlanul is kötődik Ryanhez, amit nem csodálok, hisz évekig egy magának élt és a macskáinak. Amúgy aggódtam miatta, hisz tudtam én is, hogy asztmás így rosszabb lesz neki a kaszinó ,de ennek ellenére bement. Szép önfeláldozás. :D
    Nagyon várom a folytatást! :)

    Ilona

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ilona,

      Igaz, hogy nem legvidámabb, legromantikusabb fejezet volt ez, én mégis nagyon élveztem az írását. Bár igazság szerint az abszolút kedvencem szerintem a következő fejezet, majd meglátjuk, hogy arról mi lesz a véleményetek. :)
      Valóban kiderült egynéhány dolog a főhősünkről, így egyre közelebb kerülünk a megismeréséhez, megértéséhez. Számomra adta magát ez az érzékenység, tetszett annak gondolata, hogy a kemény Ray ilyenné váljon megfelelő mennyiségű alkohol után. Köszönöm! :)
      Erről is lesz majd szó a következő fejezetben, akkor ki fog derülni, hogy milyen sorsra jut a tetoválás.
      Nagy hatással van rá a fiatalember, az egyszer biztos. Ebből látszik, hogy mennyi mindenre képes a gondoskodás, a törődés, sokkal többre, mint az elcsépelt dumák.
      Hálásan köszönöm, hogy írtál! ♥

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés